Har haBait, vagy amit akartok

Ritka egyetértésben nyilatkoztak ma politikusaink, s az újságok hisztérikus kórusban kiáltották:
“Az UNESCO megkérdőjelezte a zsidóságnak a Siratófalhoz fűződő kapcsolatát”
“Az UNESCO szerint a zsidó népnek nincs köze Jeruzsálemhez”

Szép dolog az összhang. Szép dolog az összefogás. Már csak valami értelmes célt kell a nemes ügy érdekében felsorakozottak kezébe adni, hogy azt mozdítsák előre – mert esetünkben félő, hogy túl nagy erőbedobással álltak neki egy üres szekérnek, oszt egymás hegyibe-hátába esnek nagy kupacba…

Az ominózus szavazásjavaslatról szóló dokumentum elolvasása után mindenesetre úgy tűnik, hogy azt senki sem olvasta el… mert az UNESCO emlegetett határozata egyetlen egy szóval nem kérdőjelezi meg a zsidóságnak sem a Siratófalhoz, sem Jeruzsálemhez fűződő kapcsolatát. Sőt, mindjárt az első bekezdés hangsúlyosan azzal indul, hogy egyértelműen leszögezi, elismeri a jeruzsálemi óváros fontosságát mindhárom monoteista vallás számára.

A dokumentum maga, és a hozzá kapcsolódó szavazás sem a zsidósággal, és annak a szent helyekhez fűződő történelmi és kultúrális kapcsolataival foglalkozik – hanem a muszlimok jogainak megsértésével a Templomhegyen. A döntés többek között elítéli

  • az Izrael által a helyszínen végzett ásatások átláthatóságának hiányát, melyek egyoldalúan és a mecset közvetlen közelében zajlanak;
  • a muszlimok számára a vallás szabad gyakorlásának elnyomását, és a mecsethez való hozzáférés meggátlását;
  • iszlám vallási vezetők letartóztatását, és az őket a helyszínen érő támadásokat;
  • azt a döntést, hogy a helyszínt megtekinteni kívánó UNESCO képviselők nem kapnak vízumot;
  • a környéket érintő izraeli “fejlesztési terveket”, mint például a hatalmas Kedem komlpexét, amely a környék zsidósítását, s a muszlim jelenlét és odatartozás eltörlését célozza;
  • továbbá felszólítja Izraelt a 2000 szeptember előtti status quo helyreállítására, és a jordán Waqf gyámszerepének tiszteletben tartására.

Érdekes, hogy tulajdonképpen mi a felháborodás oka? Miért is születtek a szenzációs főcímek?

A cikkek alapján azért, mert a Templomhegyet, és a Siratófal előtti teret csak arab nevén említi a dokumentum. Illetve ez utóbbit csak az arab nyelvű név után, és idézőjelben… és “egy vezető izraeli hivatalnok szerint ez egy kísérlet a Siratófal, és a zsidó Templom közötti kapcsolat kétségbevonására”.

…tényleg?… ezért kell felizzítani a Közel-Keletet?…

Parasztvakítást mondtunk már?

UNESCO dokumentum

Mint minden Vélemény rovatban megjelent cikk, az itt közölt írás is kizárólag a szerző magánvéleménye, nem feltétlenül tükrözi az Izraelinfo álláspontját.