– Mennyibe kerül? – kérdeztem.
– Öt sékel … különleges függetlenségi napi áron! – válaszolta a vékony, horgolt kipás tinédzser.
Ránéztem, majd a jelzőlámpa vörös fényére előttünk, és végül 10 éves lányomra a hátsó ülésen.
– Asszonyom, kérem gyorsan döntsön, a lámpa mindjárt átvált – türelmetlenkedett izgatottan.
– Itt egy tizes, kettőt kérek!
Két darab kék-fehér zászlót nyomott kezembe Dávid-csillaggal a közepén.
A hátsó ülésre hajítottam őket, s ezek a kis zászlók hirtelen nagyon kényelmetlennek és kínosnak tűntek.
– Anyu, tényleg fel fogjuk tenni a zászlókat az autóra? – kérdezte a lányom.
– Természetesen – válaszoltam.
– De mama, tavaly nem tettünk zászlókat a kocsira!
– Valóban nem, de idén meggondoltam magam, és visszaszerezzük a zászlónkat!
Szerdára esik a Jom Hazikaron – az elesett izraeli katonák és a terrorizmus áldozatainak emléknapja. Majd aznap este a megemlékezések szomorúságát furcsa hirtelenséggel felváltja a jókedv, és kezdetüket veszik az Izrael 70. Függetlenségi Napját övező ünnepségek – tűzijátékok, koncertek és gyermekrendezvények.
Huszonöt évvel ezelőtt egy nagyon más Izraelbe alijáztam. 1994-ben a béke közelinek tűnt, és büszkén lengettem az izraeli zászlót, mint a jobb jövőben való reménykedés szimbólumát.
Az utóbbi években viszont egyre jobban eltávolította a „többség zsarnoksága” a demokratikus értékeket és etikát, kiüresítve, formálissá téve a demokrácia intézményrendszerét. Nem tűztem ki többet a zászlót egy olyan Izraelben, ahol a „baloldali”, „liberális” kifejezések elfogadott szinonimája a „hazaáruló” lett.
Megfosztottak a nekem oly értékes zászlómtól!
Egész addig, míg….
meg nem láttam a „Násim oszot salom” „Nők Elhozzák a Békét” mozgalom hirdetését, melyben egyfajta „alternatív zászlót” ajánlanak. Ez hirtelen megvilágosított számomra valamit.
Az izraeli zászló az ÉN zászlóm, és az ÉN liberális, cionista értékeimet képviseli.
Nagyra tartom a „Nők Elhozzák a Békét” mozgalom lankadatlan erőfeszítéseit a béketárgyalások folytatására.
Szeretném, ha véget érne a megszállás.
Határozottan támogatom az Izraelben élő zsidók és arabok közös társadalmának építését, közös oktatási intézményekkel az óvodától az egyetemig.
Támogatom az Új Izrael Alapot.
Hiszek abban, hogy a zsidó állam felelőssége a menekültek és menedékkérők segítése.
Ellenzem az ortodoxok monopóliumát a vallási intézményekben és támogatom a reformmozgalmat, a konzervatív és rekonstrukcionista mozgalmak jogaikért folytatott küzdelmét. Szintúgy ellenzem azoknak az embereknek a mozgalmát, akik engem és a hozzám hasonlóan gondolkodókat „árulónak” tekintenek. Fizetem az ország adóit (sokat is), a gyermekeimet az állam által működtetett iskolákban taníttatom.
És amikor befejezik a középiskolai tanulmányaikat, akkor elengedem őket, hogy eleget tegyenek állampolgári kötelezettségüknek, és teljesítsék katonai szolgálatukat.
Nem akarok „alternatív” zászlót (habár lenne ötletem a hagyományos zászló kiegészítésére).
Visszakövetelem az izraeli zászlót.
Hogy büszkén lobogjon a kocsimra tűzve, amint a Negev autópályáin vezetem, hirdetve az én Izraelemet, ahol a tolerancia, a sokszínűség a legfontosabb aranyszabály – éppúgy, ahogy alapító atyáink a Függetlenségi Nyilatkozat megírásával kinyilvánították.
„Izrael Állam nyitva áll a zsidó bevándorlás és a száműzöttek befogadására; elősegíti az ország fejlődését minden lakosának javára; a szabadságon, az igazságosság, a béke ideáljai alapján, ahogy azt Izrael prófétái megfogalmazták; biztosítja a társadalmi és politikai jogok teljes egyenlőségét valamennyi lakója számára, függetlenül vallástól, fajtól vagy nemtől. Garantálja a vallás, a lelkiismeret, a nyelv, az oktatás és a kultúra szabadságát. Megőrzi minden vallás szent helyeit; és hű lesz az Egyesült Nemzetek Alapokmányának elveihez. ”
Boldog születésnapot a 70. éves Izraelnek!
Zimra Vigoda írása. Az eredeti angol változat a Times of Israelben olvasható.
Zimra Budapesten született, és New York-ban nőtt fel. 1994-ben vándorolt Izraelbe. Az elmúlt két évtizedben különböző profitorientált, illetve nonprofit szervezeteknél dolgozott. Jelenleg kutatás-fejlesztési szakértőként dolgozik a tel-avivi Oktatási Technológiai Központban (CET). Zimra négy gyermek anyja (11-20 éves korig). Különösen inspirálóan hat rá tizenhat éves fia, Amit, akinek mióta egyik lábát térdtől amputálták, szenvedélyes kerekesszékes kosárlabdázóvá vált, mely sportot versenyszerűen űz. Családjával a Negev sivatag egyik településén él.
