Netta az antinő. Vagy mégse? Netta az ősi istennő, a Willendorfi Vénusz. Ja, ma nem divat kövérnek lenni? Ja, a hajdan isteniként tisztelt teltségről, a termékenység jelképéről, a női kövérségről ma még a sarki fűszeres is tudja, hogy zsenánt? Az utcán csak a karókat bámulják meg éhes szemekkel azok, akik valamiért még mindig azt hiszik, hogy „csak nézni, azt ugye még szabad?”
Netta, saját megjelenésével, fellépésével, harmóniában az általa énekelt szöveggel hirdeti, hogy másnak lenni, mint az elfogadott normák, nem jelenti azt, hogy le kéne mondanunk álmainkról, hogy a kövérség, a „nem olyanság” akadály. Ismét bizonyítást nyer, hogy mindenre képesek lehetünk, csupán hinnünk kell benne. És ez nem kevés. Tudjuk mi ezt már régről, mondhatnánk, közhely. Csodálkozva látjuk azonban, hogy sokan, nagyon sokan vannak azok, akiknek ez mégsem ilyen világos. Igen, éppen számukra oly fontos ismét ez a példa. Nekik van itt, és miattuk is Netta.
Netta győzelme ellentmond annak a mindinkább eluralkodó nézetnek is, hogy minket ab ovo nem szeretnek a világban. Hogy a régi előítélet, az antiszemitizmus feltámadva ismét magányos kitaszítottá tesz minket a népek tengerében. Nettát a világ minden tájáról szavazó nézők segítették a győzelemhez.
Nemzeti büszkeségünk?
Igen. Joggal lehetünk büszkék a szabadságra, mely lehetőséget ad elfogulatlan, szabad szellemiségű alkotások és alkotók megjelenésére. A virágzó kultúrára, mely színességével, parttalanságával átcsap határokon, és most már visszavonhatatlanul a rólunk alkotott kép részévé válik.
És végezetül, Netta megtestesíti azt, ami számomra zsidóságomban a legfontosabb: a másság bátor vállalását.
Festőművész
