Tízezrek fogadják az ároni áldást a Siratófalnál

Imádkozók a Nyugati Falnál - fotó: A Nyugati Fal Örökség Alapítvány
Imádkozók a Nyugati Falnál - fotó: A Nyugati Fal Örökség Alapítvány

Több tízezer imádkozó érkezett a Nyugat Fal melletti térre, hogy kohaniták százai áldják meg őket: „Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!” – erős biztonsági előkészületek mellett. Az óvárosba vezető főbb utakat lezárták a forgalom elől. A Kotelnél tartott tömeges ároni áldást több mint 40 évvel ezelőtt alapították – és Szukot, valamint Peszach ünnepén rendezik a főrabbik részvételével.

Mintegy 40 ezer ember vett részt a reggeli imán a Nyugati Falnál, és további több ezer ember igyekszik ma (szerda) oda, hogy részt vegyen a hagyományos ároni (papi) áldáson, melyet rendszeresen Szukot és Peszach során mondanak el. A sokaságot kétszer megáldják – a reggeli és a délutáni ima alatt.

A rendőrség lezárta az óvárosba vezető főútvonalakat. Az óvárosban csak a környék lakosai utazhatnak. 

Jeruzsálem rendőrsége, határrendészeti harcosok és önkéntesek ezrei helyezkedtek el az óváros körül és a Siratófalhoz vezető utakon annak érdekében, hogy az imádkozó tömeg biztonságban legyen.

Az istentiszteleten résztvevők előtt kohaniták százai, a Lévi törzs leszármazottai állnak, akik arcukat imasállal takarják el, és elmondják a Tórában leírt „Hármas áldást”: „Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged! Ragyogtassa rád orcáját az ÚR, és könyörüljön rajtad! Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet! Így szóljanak nevemben Izráel fiaihoz, és én megáldom őket.” Ezt az év minden év reggelén elmondják, ha a minjánban egy vagy több kohanita is részt vesz, de a félünnepek ritka alkalom arra, hogy egyszerre rengeteg kohanita által áldassunk meg.

Az ároni áldást általában az ünnep második napján (idén szerdán) tartják, hogy lehetővé tegyék a külföldi lakosok részvételét. Az imádság befejezésekor a főrabbik üdvözlik a zarándokot. 

Nyugati falnál imádkozók
Imádkozók a Nyugati Falnál – fotó: A Nyugati Fal Örökség Alapítvány

Több mint 40 éve, 1970 óta évente kétszer tartják meg a Nyugati Falnál a tömeges áldás. Egy jeruzsálemi, Menachem Rabbi Mendel Gaffner nevű zsidó újította meg a szokást. Az egyik, a Siratófalnál tartott imádkozása során Gaffner visszaemlékezett, hogy a Midrás az ároni áldás különleges erejéről és áldásáról ír – még a templom megsemmisítése után is –, és úgy döntött, hogy visszaállítja azt régi dicsőségébe.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.

FORRÁSYnet