Izraelben egyszerre van jelen a média egyre keményebb kormányfői leuralása, és az egyre jobban virágzó független újságírás. Vannak akik még pénzt is tudnak szerezni maguknak (mi még nem). Ők különféle alapítványok támogatását élvezik, illetve képesek rávenni olvasóikat, hogy megnyissák pénztárcájukat. A második független újságírás konferencián jártunk Tel-Avivban.
Először csodálatos, új nyomtatott és internetes lapok bemutatkozóján voltunk egy reggeli szekcióban, még kicsit álmosan. Volt olyan fórum, amely a Keren Tikva Alapítvány segítségével a jobboldali közbeszéd és az akadémia befolyásolását tűzte ki célul, más a keleti baloldali feminizmus, a közel-keleti arab kultúra és politika hangját hallatja („az ellenzék ellenzéke”), és klasszikus baloldali cionista lap is képviseltette magát, amely a szociáldemokrata hagyomány örökségének ápolását, átmentését végzi szebb időkről álmodva, a Berl Katznelson Alapitvány támogatásával. A baloldali cionizmus válságát elemző, a modern izraeli baloldali hangoknak helyet adó, „sátorként” funkcionáló, a Van Leer Intézet mellett működő intellektuális magazin is részt vett az eseményen. A különböző, sokszor egymással ideológiai és politikai vitában álló lapok képviselői abban egyetértettek, hogy céljuk egy meghatározott narratíva képviselete, egyfajta történet-mesélés.
A felújításának végéhez közeledő, funkcionálisan és gyűjteményében is élvezetes tel-avivi Beit Ariela könyvtár öt kisebb-nagyobb termében megrendezett konferencián (az első, tavalyiról itt) számtalan új, és ma már széles ismeretségnek örvendő független újság kapott helyet a több száz fős érdeklődő közönség előtt.
Pártlapok és médiaoligarchák
Izgalmas volt a központi kerekasztal beszélgetés, amelyen Miki Rozentál, a Munkapárt volt országgyűlési képviselője, előtte meg a Jediot Aharonot újságírója a „hivatalos”, és – sajnos, mint kiderült – egyáltalán nem független, hanem a tulajdonosok szándékától nagyon is függő, mainstream lapok működését mutatta be a körülötte ülő, valóban függetlenek társaságában.
Hamar kiderült, hogy egyszer régen, a hatvanas-hetvenes években még pártlapok voltak. Ott jelentek meg a politikusok és a pártok sajátos nézőpontjai, de aztán a nyolcvanas évektől itt is monopóliumok alakultak, és a médiaoligarchák kezdték diktálni a tempót. Végül mindenki – legalábbis a papír alapúak – csődbe ment, csak Noni Mózesz maradt talpon távol és közel. Legalábbis míg meg nem jelent Netanjahu-Adelson ingyen-lapja, bár ezt az Israel Hajomot csak erős fenntartásokkal lehet valójában újságnak nevezni. A konferencián csakis mint propagandakiadványt emlegették. Fut még a Shocken család a Haaretz-cel és a The Markerrel is, de ez egy szűk körben olvasott, értelmiségi- és nem tömeglap, noha kiemelkedő jelentőségű, mert az „igazi”, gazdasági-politikai érdekektől mentes újságírás a független újságokon kívül szinte csak ott található meg.
Média és politika összefonódása – lehull a lepel
A fenti monopólium azonban sokáig elkerülte az átlagember figyelmét egészen a nagy, véletlenszerű lebukásig, amikor a rendőrség rábukkant a Bibi-Noni tárgyalások hangfelvételére, miközben az Ari Harow összeférhetetlenségi és csalási ügyei után nyomozott. Ekkor, 2017-ben lehullt a lepel, nyilvánosságra és a közbeszédbe kerültek a háttéralkuk, a politika és a média összefonódása. Ettől kezdve minden érdeklődő, intelligens ember számára átláthatóvá lett a média és a politika korrupt izraeli összefonódása, vagyon, uralom és média együttese. Végül az ügyből vádirat született a kormányfő ellen.
Noha veszteséges, a nyolcvanas évektől mégis sorra újságokat, tévécsatornákat vettek maguknak az izraeli oligarchák, hogy segítségükkel formálhassák az ország lakóinak tudatát, elhallgattassanak, manipuláljanak (Mozesz, Tsuva, Werthhaim, Adelson). Megéri nekik finanszírozni a veszteséget is, mert egyéb üzleteiket szolgálják vele.
Mára a kezükbe került az első nyilvánosság. A tévék, újságok és népszerű honlapok révén ellenőrzik és befolyásolják a lakosság túlnyomó részének gondolatait, meghatározzák, miről olvassunk, beszéljünk.
Ki paktál a pénztőkével
Ennek legékesebb példája Jichák Tsuva milliárdos oligarcha tevékenysége. Izrael petrolkémiai iparának ura rátette a kezét a frissen felfedezett tenger alatti földgázvagyonra. A neki juttatott koncessziót személyesen Netanjahu védte a legfelsőbb bíróság előtt. Mellesleg sokéves uralma alatt ez volt az egyetlen ügy, amiért Netanjahu egészen az alkotmánybíróságig ment. Egyszer talán majd az is kiderül, miért lett ennyire a szívügye Tsuva kistafírozása az ország földgáz-lelőhelyével.
Tsuva alaposan bevásárolta magát a médiába is, nagy-részvényese a legnagyobb kereskedelmi 12-es és a 13-as csatornáknak. Így szinte elképzelhetetlen a földgázbiznisz bírálata a kereskedelmi médiában, viszont propaganda filmecskék mennek róla – egyelőre a reklámok között. Mindeközben a természetvédelmi harcosok a fejüket fogják, egyre magasabb fórumokon próbálják megakadályozni a szerintük környezet- és egészségkárosító földgáz kitermelést – amiről ezek után a független médiától várhatjuk el a közvetítést, kritikát. Ahogyan a konferenciát szervező Haain a Sviit (A hetedik szem) médiafigyelő újság képviselője fogalmazott: valójában nem a „jobboldal-baloldal” a lényeges, hanem hogy ki paktál a pénztőkével.
A kritikusok csak a média perifériáján szólalhatnak meg, néhány tisztességes újságíró rádió műsoraiban, természetesen ott is alaposan „kiegyensúlyozva” a projektet hivatalukból védő állami és Tsuva-féle csinovnyikokkal. Közben Izrael végzetesen lemarad a Tsuvának nagy haszont garantáló földgáz miatt az újrafelhasználható energiák, a bőségesen rendelkezésre álló napenergia kiaknázásában. Németország a messzi északon nagyobb arányban használ napenergiát, mint Izrael. A nagy üzlet a földgáz – legalábbis Tsuvának –, de ehhez kellenek a gyakran veszteséges tévék, a hamis tudat formálásához. Megéri bizonyosan, különben nem tenné… A tőke-politika, hatalom-média összefonódása tehát nem csak a képviseleti demokráciát befolyásolja, de a „zsebünkre”, sőt a légszennyezéssel még az egészségünkre is játszik.
Az igazság fáklyája
Velük szemben az „igazság fáklyáját tartja magasra a független újságírás” – ahogy azt nem kevéssé patetikusan az egyik heti videó-összefoglalót az interneten megosztó független aktivista-újságírónő, Orli Bar-Lev, az „alternatív hírek” közreadója hangsúlyozta. De ők kevesen vannak, s ha olykor sikerül is leleplezniük oligarchák, vagy politikusok hazugságait és manipulációit, sőt bűnügyeit, ez csak a jéghegy csúcsa.
Mégis fontos a szerepük. Nekik köszönhető többek közt, hogy noha Netanjahu ellen még mindig nem indult meg a nyomozás, de nem sikerült elsüllyeszteni a tengeralattjáró-ügyet, s már vádiratok is születtek több korrupt érintett ellen, és hogy a Netanjahu-ügyek ott tartanak, ahol. Az „igazi”, oknyomozó újságírást végző függetlenek nagy része a „hivatalos” médiából kikerült profi, akik új gazdasági modellek segítségével próbálnak megszabadulni a laptulajdonos mogulok manipulatív szándékaitól.
Annak ellenére tehát, hogy a független média anyagi eszközei és kisebb lefedettsége miatt kevesebb olvasóhoz jut el, mivel felfedi az állampolgárok érdekeit érintő ügyeket, a klasszikus médiában dolgozó újságírókat „felpiszkálja”, és aktívabb, etikusabb újságírásra készteti. A független média emellett fontos szerepet tölt be akkor is, amikor kritizálja a média és a politikai-, a financiális hatalom összefonódását. És végül, de nem utolsósorban mert mindezen munkát valódi „lelkesedésből” végzi – egyszersmind az ország demokratikus működésének egyik fontos biztosítéka.
Honnan jön a pénz?
Általában a közösségi finanszírozás hajtja ezeket a lapokat, mint a Shakuf-ot (Átlátszó) és a HaMakom-ot (Pokol Legmelegebb Helye). A sok-sok, több ezer kicsi támogató garancia rá, hogy ne simuljanak be a média korrupciós gépezetébe, mely Gay Rolnik, a The Marker főszerkesztője, a következő megszólaló szerint is része a rendszerszintű korrupciónak, Izrael egyik legnagyobb gondjának. A helyi Átlátszó, akik a közösségi finanszírozást továbbgondolva a támogatókat szó szerint és a gyakorlatban is a lap kiadójaként kezelik (jelenleg 2800 magán előfizetőt), olyan fontos projekteket visznek, mint például a közszereplők hivatalos naptárának kikérése és elemzése, parlamenti képviselők „követése” munkájuk során (igen, ráállnak egy-egy képviselőre, árnyékként követik őket a kneszetben és más munkájuk során), annak ellenőrzése, hogy a már felfedett témákban történik-e a jövőben változás, javulás.
A nap során ötletszinten előkerült a „fake news-ot” ma már a hivatalos, első médiában is rendszerszinten megjelenítő személyek, a politikusok sokszor hazug, a tényeknek meg nem felelő üzeneteit újságírásnak álcázva bemutatók elleni harc ügye. Jakov Bardugót és Ajala Haszont említették meg név szerint, mint ezen manipulációk közvetítőit. Ezen a problémán egy olyan törvény segíthetne, amely a hazugságon ért újságírókat szankcionálná, törvényes eszközökkel kizárná a szakmából, ellehetetlenítené.
Rolnik (rá voltak kíváncsiak a legtöbben) kifejtette, hogy az újságírásnak fontos, a valóságot megváltoztató szerepe is van, amit korunk politikusai kiválóan felismertek, és megpróbálnak uralni. A média egyrészt megváltoztatja a valóságot, másrészt viszont a demokrácia központi része, a megtámasztó négy láb egyike. Alapintézmény, melynek leuralása és kiiktatása esetén más demokratikus intézmények sem tudnak működni. Ezért aztán drámai a jelentősége a függetlenségének. Rolnik szerint ehhez szükség van az újságíró szakma megreformálására is, az etikai, szakmai szabályok betartására és betartatására. Mindezt egy erős szakmai lobbi, érdekképviselet segítségével, valamint egy – forradalmi gondolat!? – független, csak újságírói etikai megfontolásoknak alárendelt, ugyanakkor közpénzből fenntartott profi médiaszereplő – valódi közmédia? – biztosításával lehetne elérni.
A nap legfőbb konklúziója az volt tehát, hogy a független újságírás megőrzése elengedhetetlen a demokrácia biztosításához, megőrzéséhez. Ezen vagyunk.
