Körülbelül egy hete az Egyesült Államok rendezési tervét még erős regionális, diplomáciai és politikai földrengésnek nevezték. Államalapítással egyenértékű történelmi drámának, amely nemcsak átalakítja a Közel-Keletet, hanem újraindítja ezt az unalmas és sivár választási kampányt is.

Mi maradt mára mindebből? Vérző maradványok, a Ciszjordániában és Jeruzsálemben az utóbbi két napban újjáéledt lövöldözős és erőszakos incidensek. Nulla rendezés, maximum terror.

Miután a “század alkuja” a valóság talaján (szent-)földet ért, és az annektálási ígéretek kudarcot vallottak, Netanjahu magára maradt csalódott választóival. A miniszterelnök mindent megtesz annak érdekében, hogy valahogy a telepesek kedvében járjon, akik számára a C. terület 70%-ának feladása és egy palesztin állam elismerése eleve elképzelhetetlen. Azzal vigasztalják magukat, hogy a rendezési tervnek ez a része úgysem fog megvalósulni. Egyrészt a palesztinok nem egyeznek bele, másrészt Bibi – szokásához híven – elkeni az ügyet.

Ciszjordánia – A palesztin területek összes erőszakos cselekményét közös szál köti össze

Az elmúlt napokban terrorhullám tört ki, ami egy gázolásos támadással kezdődött Jeruzsálemben. A támadásban megsérült a Goláni-dandár 12 katonája (egy súlyosan), akik épp a Siratófalhoz tartottak. A terrorista elmenekült, de később elfogták. Délben egy palesztin tüzet nyitott a jeruzsálemi Oroszlános-kapunál állomásozó rendőrökre, megsebesítve egy határőrt. A helyszínen lévő biztonságiak lelőtték és megölték a támadót. A kora délutáni órákban újabb fegyveres támadásra került sor, ezúttal a Nabluszhoz közeli Dolev zsidó telepes falu mellett. A támadó lövéseket adott le a harcosokra, egy katona könnyebben megsérült. A csapatok tüzet nyitottak a terroristára, de tévedésből két palesztin rendőrt öltek meg. Az izraeli hadsereg lelőtt és megölt egy 19 éves palesztint a Tulkarem közelében kitört összecsapások során. Kevesebb, mint két nap alatt 5 palesztin halott. A Gázai övezetben a légierő két Hamász alagutat támadott válaszul egy újabb éjszakára, amelyben a környező településeket lőtték. Damaszkuszban egy izraeli légitámadásról számoltak be, amelyben 36 ember meghalt.

A Szíriában végrehajtott támadás egy újabb lépés Izraelnek a fegyvercsempészet, és Irán Izrael ellen telepített katonai létesítményei elleni harcában, de a palesztin területek összes erőszakos cselekményét közös szál köti össze: Trump rendezési terve, amely keményebb válaszlépésre serkenti a versengő szervezeteket, és közvetett módon csökkenti a hosszú távú nyugalom esélyét a Gázai övezetben.

A Trump-terv és az izraeli annektálási szándékok bemutatása után az elmúlt héten fokozatosan forrósodott a hangulat Ciszjordániában. A Nabluszban történtek alapos vizsgálatot igényelnek: előző nap több Molotov-koktélt dobtak a Ramallah mellett állomásozó erőkre, és Hebronban megöltek egy 17 éves fiút, miután az Molotov-koktélt dobott rájuk. Ennek ellenére a hadsereg ragaszkodott hozzá, hogy még aznap este lerombolja annak a terroristának a házát (már másodszor), aki része volt a Raziel Sevach rabbit két évvel ezelőtt meggyilkoló terrorsejtnek. 

A bontást annak ellenére indították, hogy a légi felvételek alapján világos volt, hogy palesztinok százai gyűltek össze a ház körül, hogy szembenézzenek az izraeli katonákkal.

A házat lerombolták, de több lövöldözés tört ki a helyszínen. Az IDF szóvivője szerint az egyikben orvlövészek tüzet nyitottak az izraeli erőkre. Két palesztin: egy kadét és egy rendőr vesztette életét az eseményben (később kiderült, hogy ők nem vettek részt a lövöldözésben). Ez a kirívó incidens természetesen tovább rontja a hangulatot a palesztin és izraeli biztonsági erők közötti együttműködésben.

Nehéz figyelmen kívül hagyni a ház lerombolásához ragaszkodás politikai hátterét, különösen egy ilyen érzékeny időben. Naftali Bennett védelmi miniszter a múlt hónapban bejelentette, hogy megszigorítja a terroristák otthonainak bontásával kapcsolatos politikáját, amely ezentúl magában foglalja a terrorista csoportok támogatóinak otthonait is. A jobboldali szervezetek és a telepesek rendszeresen nyomást gyakorolnak a politikai döntéshozókra és az IDF-re, hogy felgyorsítsák a házak lerombolását.

Gáza – Háborús retorikával takart könnyítések szinte minden áron

Továbbra is korlátozottak az utóbbi időben megszaporodott gázai rakétákra és léggömbökre adott jeruzsálemi válaszok. Nem hiszem, hogy valakire mély benyomást tennének a hadsereg büntető ellentámadásai. Két céljuk van: egyrészt az események utáni azonnali károkozás, ami általában a határkerítéshez közeli Hamász állások elleni tanklövedékeket jelent, másrészt szelektív támadások infrastrukturális célok (alagutak, fegyverraktárak és egyéb dolgok) ellen, amelyek következtében nem várható jelentős romlás a katonai erőviszonyban. Ezzel párhuzamosan korlátozott gazdasági szankciókat is életbe léptettek: a cement Gázai övezetbe szállításának beszüntetése, az Izraelbe való utazási engedélyek visszavonása 500 kereskedő és munkavállaló számára, és a legfájdalmasabb lépés – a part menti halászati terület 15 tengeri mérföldről tízre csökkentése.

A kormány megfontolása egyértelmű. Három és fél hét van hátra a választásokig, és most, amíg az izraeli oldalon nincs komolyabb veszteség, egy Gázai övezetben folytatott katonai hadművelet nagyobb kockázatot jelent, mint lehetséges hasznot. Netanjahu óvatossága évek óta ismert: vonakodik háborút indítani a Gázai övezetben, amelynek nincs egyértelmű célja, csak előre megjósolható magas ára.

A baj az, hogy minderről legtöbbször nem értesítik a nyilvánosságot, sőt ennél is kevésbé a Gázai övezet környékén élő izraeli lakosokat, akik hosszan tartó pszichológiai hadviselésnek és gyakran életveszélynek vannak kitéve. Netanjahu az utóbbi időben ritkán nyilatkozik a gázai helyzetről. Védelmi minisztere, Naftali Bennett, aki hivatalba lépésekor változást ígért a Gázai övezettel kapcsolatos politikában, de ezen a héten azzal volt elfoglalva, hogy (önmagában természetesen fontos) első munkalátogatására utazott a Pentagonba.

A kormány hallgatásában egyre többen az ország déli lakosainak helyzetével szembeni közömbösség bizonyítékát látják.

Netanjahu nyilvánosan csak szerdán este, a déli önkormányzatok vezetőivel tartott találkozón kezdett foglalkozni Gázával, de oda állítólag csak a Likudhoz közeli képviselőket hívta meg, és nem a regionális tanácsok vezetőit, akiknek többsége hagyományosan a politikai paletta közepén, vagy annak baloldalán helyezkedik el.

Netanjahu Gázai övezetben alkalmazott politikája változatlan maradt: háborús retorikával takart könnyítések szinte minden áron, vagy olyan lépések, amelyek nagy részét már kipróbálták a múltban, és teljesen hatástalanok maradtak. 

Izraeli arabok – Megalázó stílus

Nem meglepő, hogy Trump rendezési tervében a Ciszjordániához közeli izraeli arab települések, az ún arab háromszög jövendő Palesztinába utalását, és ezzel az ott élők 1948 óta meglévő izraeli állampolgárságának megvonását Benjamin Netanjahu javasolta az amerikaiaknak.

A transzfer eszméje tökéletesen illik ahhoz, aki folyamatosan aláássa az izraeli arab állampolgárok választási jogát (“tömegestül nyomulnak az urnákhoz”) és választhatóságát (“arab pártok által támogatott és tőlük függő kisebbségi kormány”). És az a megalázó stílus is illik hozzá, amely “visszatérési jogot” biztosít az arab háromszög lakosainak a palesztin államba, amelynek még repülőtere sincs.

Netanjahu a ciszjordániai zsidó települések annektálásáért járó kompenzációként vetette fel a javaslatot. De ez ostobaság, nem állampolgárokkal, hanem területekkel kompenzálunk. Ez a logika nem kompenzációról, hanem a „nemzet tisztaságáról” szól.

Izrael az egyetlen ország a világon, amely jobban tartozik a potenciális polgáraihoz, vagyis a világ zsidóságához, mint a bennszülött polgárainak több mint 20%-ához, vagyis az izraeli arabokhoz.

Egy USA-ban még meg sem született zsidó inkább lehet földtulajdonos Izraelben, mint egy arab állampolgár, aki ki tudja hányadik generációként él az országban.

Amikor egy helyi híresség azt kérdezte, hogy: “Mikor jelenti már ki végre valaki ebben a kormányban a nyilvánosság számára, hogy Izrael az összes polgárának állama?” Netanjahu azt válaszolta: “Izrael nem minden állampolgárának az állama. Izrael a zsidó nép nemzetállama – és csakis az övé.” És Netanjahu nagyon jól tudja, hogy nem demokrácia az olyan állam, mely nem minden állampolgárának a hazája.

Szudán – Választási fogás, vagy stratégiai siker?

Az elmúlt két nap biztonsági eseményeinek kirobbanása előtt, Benjamin Netanjahu miniszterelnök – egy újabb világ-körüli turné során – meglátogatta Ugandát is. Mint várható volt, két meglepő diplomáciai nyuszit húzott elő a bűvészkalapból: egy fényképezés nélküli találkozót a szudáni vezetővel; és Uganda (aki senkit nem érdekel) hamarosan Jeruzsálemben megnyíló nagykövetségét (vagy csak egy üres irodát, réztáblával az ajtón).

A nem elhanyagolható diplomáciai siker elsősorban Netanjahu politikai céljait hivatott szolgálni – szuper-diplomata képének kialakítása a harmadik választás előestéjén. Több izraeli elemző is feltételezi, hogy a Miniszterelnöki Hivatal hasonló találkozók összehangolására törekszik, esetleg az Öböl-államok képviselőivel, még a március 2-i választások előtt.

Netanjahu dicsekedhet azzal a képességével, hogy informális diplomáciát folytat az arab államokkal, de ha terrorállammal való kapcsolatépítésről van szó, kiderülhet, hogy ez csupán választási fogás, és nem stratégiai siker.

Mert a szudáni normalizálási nyilatkozat jelenleg ahhoz hasonló, mintha az Iránnal vagy Észak-Koreával való kapcsolataink normalizálásáról beszélnénk.

Ezeknek a lépéseknek többek között az lenne a célja, hogy tompítsa a jobboldal amiatti csalódását, hogy Netanjahu – ígéretével ellentétben – nem annektálja azonnal a ciszjordániai telepeket Trump rendezési tervének bemutatása után. Az elnök veje, Jarred Kushner véget vetett Netanjahu reményeinek, és gyakorlatilag megvétózta a választások előtti annektálást. Időközben az izraeli jobb- és baloldal is a rendezési terv egyre több hibáját tárja fel.

Ez nem kell, hogy csökkentse a szudáni uralkodóval való találkozás értékét. Netanjahu folyamatosan Izrael és arab, illetve muzulmán országok  kapcsolatainak bővítésén dolgozik, leginkább titokban, néha nyíltan, mindezt a palesztinokkal való tárgyalás teljes stagnálása mellett (amelyhez maga is jelentős mértékben hozzájárult). A miniszterelnök korán felismerte, hogy érdek-összefonódás van Izrael és a szunnita országok között, miután mindkét fél számára fenyegetést jelent az Irán vezette síita szövetség és a szunnita dzsihadista szervezetek, mint például az al-Kaida és az ISIS.

Irán számára Szudán két célból szolgált fő csempészési útvonalként: a területén keresztül vittek fegyvereket a Gázai övezetbe, és onnan Egyiptomba valamint a Sínai-félszigetre (miután Izrael sikeresen megakadályozta a tengeri csempészetet).

A szudáni diplomáciai kapcsolatok kiépítése Izrael számára előnyös lehet, hacsak nem válik választási szlogenné. De még a szudáni jövő előtt Izraelnek foglalkoznia kellene a palesztin jelennel…