A halálán lévő zsidó bácsinak Smá Jiszraél imát felolvasó Ibrahim nem kereste a reflektorfényt. Nem azért állt a vallásos bácsi ágya mellett az utolsó percben is, hogy elismerést kapjon. Még csak nem is a munkáját végezte, noha a koronaosztály főápolójaként éjjel-nappal a betegek életéért küzd. Senki sem várja el az ápolóktól, hogy haldoklóknak segítsenek elmondani az utolsó imát. Vallásos meggyőződésből tette? Muszlimként arabul is imádkozhatott volna. Ibrahim az emberség legszebb arcát mutatta, amikor tettével betöltötte a „Szeresd felebarátodat, mint magadat” általános imperatívuszát.
Kik felé kötelez minket ez a parancs? Ki számít felebarátnak? Évezredek óta kommentált kérdés. Ibrahim más vallás keretei közt nőtt fel mint az izraeli többség, de kegyes tettében nem nehéz felismerni személyes hitének igaz megnyilvánulását.
Jom Haacmautkor az egész ország előtt kapott tiszteletet Maher Ibrahim, amikor egyike lehetett a fáklyák meggyújtóinak. Ez az élő adásban sugárzott esemény évről évre nézettségi csúcsot dönt, mindhárom nagy tévéadón.
Ibrahim nem az egyetlen jó példa az együttélésre. Együtt élünk. Sokfélék vagyunk. Zsidók és nem zsidók. „Jobboldaliak és baloldaliak”. Vallásosak és szekulárisok. Hosszú a lista. Tele van ez az ország jó példával. A csendes többség jó példájával, a társadalmi csoportok minden szegletében és között. És tele van ez az ország a gyűlölködők hangos uszításával is. Az együttélés rossz példáival, a társadalmi csoportok minden szegletében és között.
A közbeszéd sajnos messze nem tükrözi a jó és rossz példák arányát. Vagy rosszul ítélem meg?
Az esti híradókban naponta félelmetes hírek zúdulnak ránk, dühítőek, frusztrálóak. Csak az utolsó részben van egy-két apróság, ami semleges vagy kellemes lehet.
A közösségi oldalakon hemzseg a fröcsögő gyűlölködés. Hazugságok, uszítás, rágalom és durva személyeskedés.
Ezen a szombaton két hetiszakaszt is olvasunk a Tórából. Mindkettő központi motívuma a lepra. Az érintkezéssel terjedő halálos betegség, amelynek egyik legfőbb kiváltó oka – bölcseink szerint – a rossz nyelv. A „lason hara” (לשון הרע). A rossz beszéd is fertőz, terjed, mint a lepra. Halálos ragály.
A Talmud szerint Izrael földjén azt tanították, hogy a rágalom három embert öl meg: a rágalmazót, a rágalmakat komolyan vevőt (azaz továbbítót) és azt, akit megrágalmaznak.
Ibrahim fáklyája a két legfőbb parancsra emlékeztet. A jó élet, a sikeres együttélés előfeltételeire:
„Halljad Izrael (Smá Jiszrael), az Örökkévaló a mi Istenünk, az Örökkévaló egy! Szeresd tehát az Örökkévalót, a te Istenedet egész szíveddel, egész lelkeddel és egész erőddel”, és ennek kifejeződését társadalmi kapcsolatainkban: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”
Pedagógus, tanár Jeruzsálemben, az Izraelinfo állandó szerzője
