Aki gyökeret ereszt Izraelben, annak fontos ünnep az alija-évforduló. Mint egy házassági évforduló, egy születésnap. A dátumokkal hadilábon állok, de azt tudom, hogy Lag Baomerkor volt.

Éppen hat éve nyomták a kezembe az izraeli személyi igazolványomat az alija-irodában: – Holnap választások lesznek te is szavazhatsz. – Elindult a kisbusz velünk és a fejenként 3×30 kiló holminkkal a reptérről Haifa felé. Végig a tengerparti út mellett tüzek fényében táncoló embereket láttunk. Valószínűtlen látomásnak tűnt, pedig csak Lag Baomer éjszakája volt.

Az idén is megünnepeltem, megírtam. Fotóztam, és éppen hazafelé tartottam, mikor a Meron-hegyi szerencsétlenség történt.

Az ország számos pontján ünnepeltek szeretetben, békében, de a mi emlékeinkre az idén ráborult a tragédia árnyéka.

Most, hat örömtűz gyújtással az alija után, a város szélén találtam ünneplőkre. Egy kis, itt élő amerikai csoportra és egy máglyával arrébb egy nagyobb közösségre. Nevük Ruah Aviv (Tavaszi szél).

- Hirdetés -

Persze eldalolom nekik. Virágom, virágom.

Ők Akiba rabbi fényéről énekelnek. A rómaiak elleni győzelemről, s arról a napról, mikor a pestis már nem szedett áldozatokat. (Hétfőn volt az első nap Izraelben, amikor senki nem halt meg korona-vírusban. Hat éve érzem a bőrömön, hogy itt minden valós dolog szimbolikus is.) A Ruah Aviv, ahogy a többi kehila (közösség) tagjai sok emberen segítettek a járvány idején, és most nagyon boldogok voltak, hogy újra együtt ünnepelhetnek.

Átnéztünk a szomszéd tűzhöz is. Egy kis dalolást elcsíptünk ott is. Egy tucat ember is elég az ünnepléshez.

A televízió csak a tragédiával foglalkozik napok óta. Én viszont az örömtüzekre szeretnék emlékezni.

Nekem ez évforduló marad, a tragédia ellenére is.

Ünnep.


Az írás megjelent a Mazsihisz oldalán is.

- Hirdetés -