Vannak Izraelben felelős vezetők is

Címzettek:
A Sharon körzet polgárai

Sürgős felhívás az együttélés megóvására

Tisztelt polgárok,

Ami az arab és a zsidó lakosok együttélésének kényes és összetett kérdését illeti, nehéz és aggasztó napokat élünk át az utóbbi időben.

- Hirdetés -

Az elmúlt napok erőszakkal teli eseményei nagyon nyugtalanítóak és sok álmatlan éjszakát okoznak mindannyiunkak. Jeruzsálemben és az ország minden pontján csakis akkor lehetséges a közös együttélés és fejlődés, ha mindannyian tiszteletet tanúsítunk egymás iránt. Közvetlenül hozzátok fordulunk, mert úgy érezzük, nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy a polgárok között széles körben elmérgesedjen és erőszakká fajuljon a jelenlegi helyzet.

Innen szólítjuk fel az ország kormányát, hogy a nemzeti-politikai szinten rendelkezésre álló békés eszközökkel tegyen meg minden lehetőt az erőszak felszámolása érdekében, állítsa vissza a rendet és védelmezze mindennapi életünk megszokott menetét.

Emellett ezekben az időkben tudnunk és értenünk kell, hogy az össznemzeti kérdéssel párhuzamosan a Sharon- és az Arab-háromszög körzet lakosainak biztonsága, jóléte és fejlődése múlik azon, hogy zsidók és arabok képesek-e megóvni jószomszédi viszonyukat és együttműködésüket. Éppen ezekben a vészterhes időkben érezzük a legnagyobb szükségét annak, hogy pontosan és egyértelműen kimondjuk: elvárjuk Tőletek, arab és zsidó lakosok, hogy tartózkodjatok mind a fizikai, mind a szóbeli erőszaktól, valamint minden olyan cselekedettől, amely az utcákon, illetve a szociális médiákban az erőszakra uszíthat. Fontos ragaszkodni a demonstráció és a szólásszabadság jogának védelméhez és az is természetes, hogy amikor a nemzeti konfliktusok felélesednek, kemény dolgok is elhangzanak, de meg kell határozni a normális közbeszéd határait és tarózkodni kell a mások megsértésétől.

Közelről ismerjük, milyen fontos szomszédsági és együttműködési kapcsolatok létesülnek a lakosok és a helyi, eshkoli önkormányzatok között és hogy micsoda energiákra van szükség a közös, mindennapi életmenet fenntartásához. Ez a jelenünk, ez a jövőnk is, és felszólítunk Benneteket, hogy minden veszélytől óvjátok meg azt. A partnereink vagytok és közös a felelősségünk, hogy ez így lehessen.

Juval Arad, Kochav-Zair-Cur Igal megye főpolgármestere, az Eshkol körzet elnöke
Ared-el Bassat Salame, Kalansua polgármestere,
Awad Badir, Kfar Kassem polgármestere,
Awad Bashir, Kalansua polgármestere,
Rafi Szaar, Kfar Szaba polgármestere,
Suad Masrawa Mancur, Taibe polgármestere,
Muhamad Aisi, Kfar Kara polgármestere,
Amir Kochavi, Hod Hasharon polgármestere,
Haim Broyda, Raanan polgármestere,
Oshrat Gani-Gonen, Drom Hasharon megye polgármestere,
Amir Ritiv, Lev Hasharon polgármestere,
Lin Kablen, Tel Mond polgármestere,
Keren Hreed, Kadima-Coran polgármestere,
Nir Bartel, Otit helyettes polgármestere,
Darawish Raabi, Jaljulia helyettes polgármestere

———————-

Mi, a Negev lakosai, zsidók és beduinok, a “Negevi jószomszédok” szervezet tagjai vagyunk.

Mindennapi tapasztalataink alapján tudjuk, hogy igen is fenn lehet tartani és meg lehet erősíteni a jószomszédi kapcsolatokat, el lehet mélyíteni egymás ismeretét, és még ennél is fontosabb, hogy zsidók és beduinok képesek egymással együttműködve dolgozni. Saját szemünkkel látjuk, hogy ez az együttműködés változást teremt, és mindenekelőtt az abban résztvevők hasznára válik, de ezzel együtt minden negevi lakosra pozitív hatással van.

A jelenlegi helyzet miatt érzett fájdalmunk és azon akaratunk, hogy megelőzzük az országunkban élő zsidók és az arabok viszonyának elmérgesedését, felszólítjuk körzetünk minden lakosát, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy közös életünk egymás tiszteletén, jószomszédi kapcsolaton és szolidaritáson alapuljon.

Felszólítjuk politikai és vallási vezetőinket, hogy ezeknek az értékeknek megfelelően járjanak el, olyan döntésekre alapozzák lépéseiket, ami a különböző szektorokból érkező állampolgárok közötti egyenlőséget előmozdítását szolgálják, és hagyjanak fel mindenfajta uszítással annak érdekében, hogy mindannyian békében élhessünk.

Elég az erőszakból, meg kell gátolni a rasszizmust!

Az alábbi linken lehet feliratkozni azokra a helyi kezdeményezésekre, demonstrációkra, csoportokba, amelyek szolidaritásra, összefogásra, együttes kiállása hivják fel az arab és a zsidó szektor lakosait.

- Hirdetés -