Szárnyas ló vagy gólem?

Illusztráció – Fotó: rawpixel.com (CC0 1.0)

Az izraeli high tech ipar világsiker felé száguldó szárnyas paripájának indult, de ma már elsősorban gólemnek tűnik a Pegasus, mely alkotói fölé magasodott, és akár az NSO bezárását is hozhatja.

Kezdetben vala

Pedig maga a kémszoftver semmiről sem tehet, de rossz kezekbe kerülve súlyos károkat okozhat még a leghasznosabb technológiai eszköz is. Az alkotók csak annyiban felelősek, ha részük volt az eszköz nem megfelelő kezekbe való juttatásában, majd ezeknek a nem tisztakezű tulajdonosoknak a kiszolgálásában. Remélhető, hogy az állami vizsgálóbizottság ki fogja deríteni, hogy az alkotóknak volt-e rálátásuk az általuk kezelt szerverek tartalmára, és ha ártatlanok, felmentik őket a felelősség alól, ha pedig nem, akkor viseljék tettük következményeit.

De a legfőbb felelősök nyilvánvalóan nem a technikai szakemberek, hanem azok, akik nem megfelelő kezekbe adták ezeket a veszélyes fegyvereket, aztán ilyen-olyan személyes vagy politikai előnyökért nem ellenőrizték, és nem ellenőriztették a használatukat. A nyomozók remélhetőleg őket is megtalálják majd, s a bírók felelősségre vonják a bűnösöket.

Ki üli meg a lovat?

Addig is szögezzük le: mindez Netanjahu 12 éves országlása idején történt, és kormányfőként legalábbis a legmagasabb szinten személyes felelősségel tartozik mind a nem megfelelő külföldi eladásokért, mind a hazai anomáliákért akkor is, ha esetleg a telefonok törvényes vagy törvénytelen lehallgatásával ellene is nyomozott ilyen eszközzel a rendőrség. Hiszen mindenképp tudnia kellett róla, hogy a rendőrség a Pegasuson ül, tudott a kémprogram beszerzéséről és használatáról.

Mindannyian emlékezünk arra a sorozatos választási őrületek idején, amikor Beni Ganzot a telefonjából állítólag az irániak által kilopott információkkal zsarolták nyíltan, a tévénézők szeme láttára egy sajtótájékoztatón. Ma már bizonyosak lehetünk abban, hogy szó sincs irániakról, a Pegasust röptették a rivális párt vezetőjéhez.

Most még nem esik róla szó – hiszen a valószínűleg magától Netanjahutól a rendőrség elleni, korrupciós bírósági ügye felszámolására indított kiszivárogtatások töltik be az izraeli sajtót –, de nem esek le a székemről, ha a Sabak (Sin Bet) és a Moszad is rendelkezik a Pegasussal, és a jogállamokban kötelező ellenőrzés nélkül használják a Pegasustól nyert információkat.

Halló!

S hogy mindez miért lett valódi gólem? A minap egy barátommal éppen arról beszélgettem héberül – kirándulás közben, valahol a világ végén –, hogy lehetőségem van-e egy bizonyos biztosítás megkötésére. Fél percen belül csörgött a telefonom, és egy kedves női hang jelentkezett egy biztosító képviseletében, s felajánlotta cége szolgáltatásait. Úgy megdöbbentem, hogy kiesett a kezemből a telefon.

Mi maradt mára az okostelefonok, a Facebook, az Instagram, a Tik-Tok korában a magánélet szentségéből? Hogyan tudhatok másokat távol tartani személyes világomtól, s lassan már gondolataimtól is?

Biztonságunk, magánszféránk védelme, a világba vetett bizalmunk érdekében létfontosságú lett annak tiltása, hogy adatokat gyűjtsenek és használjanak rólunk, ki tudja miféle gazdasági vagy politikai megfontolásból. Sürgősen megfelelő törvényi keretet kell kidolgozni ennek érdekében, s példásan meg kell büntetni a jelenlegi, a személyes információkhoz való hozzáférést szabályozó jogszabályok megszegőit. Állami vizsgálóbizottságot kell felállítani, s meg kell büntetni a legmagasabb szinteken is a felelősöket annak érdekében, hogy ez ne történhessen meg soha többé.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.