A zsidók titka és a krumpliföld

The King everywhere *oil on canvas *105,5 x 182 cm *signed b.l.: R. Wartmüller / Berlin *1886

Amikor Mária Terézia uralkodott Magyarországon, a krumpli még nem volt az elterjedt kultúrnövények között. Idegenkedtek tőle a magyarok. Télen meg éhen haltak, mert a gabonájuk nem tartott ki tavaszig. Lehet hogy nincs néplélek, de a császárnő ismerte azt. Elrendelte, hogy őrizzék a krumplival bevetett földjeit, nehogy egy szem értékes gumó is a magyar parasztokhoz kerüljön. De az őröknek parancsba adta, hogy hunyják be a szemüket, ha zsákokkal lopódzkodó földművesek közelednek. Lehet hogy innen származik a „szemet hunyni” kifejezés. A nemzetkarakterológiai kísérlet eredményeként a burgonya elterjedt az országban, Mária Terézia pedig hátradőlhetett a trónon; Sikerült a magyarokat, akaratuk ellenére jóllakatni.

Egy éve éltünk Izraelben, mikor kitaláltuk: vállalkozni akarunk.
Előjöttek a szülőföldről hozott reflexek: – Ne szóljunk senkinek, mert ellopják az ötletet, de minimum lebeszélnek. – Áá! Az úgy nem megy! – Csak a magad erejéből!

– A magyar gondolkodás szimbóluma, vakon vágtatni előre és hátrafelé nyilazni. Perben, haragban lenni mindenkivel, vagy felemelkedni egészen a közönyig. Reggel bevenni a „leszarom-tablettát”. Ha bevonunk valakit, teletöm majd saját kudarca történeteivel.

Nem ez történt. Elmondtuk friss barátainknak, akiket alig néhány hónapja ismertünk. Olyan lázba jöttek, hogy nem tudtunk nem belevágni…

„A” hirdetési oldalakat javasolt, és kioktatott mire figyeljünk. „B” elmagyarázta az applikáció csínját-bínját, ami a munkánkhoz kell, aztán saját kocsiján kifuvarozott minket az IKEA-ba. „C” segített összehozni a szerződéseket és tolmácsként működött a tárgyalásokon. Olcsó nyomdát ajánlott, aztán el is intézte. Órákig lógott a telefonon, hogy legyen internet és tévé előfizetés. „D”  műhelyéből szerszámokat kaptunk kölcsön, és lefestettem nála, amit kellett. „E” közölte velünk, hogy ő már nem vezet nagy háztartást, amit a konyhaszekrényben találunk azt vihetjük. „F” radikálisabb volt. Odajött tele csomagtartónyi holmival, amire szükségünk lesz. „G” a szomszéd boltos vigyázott a csomagokra, amíg mi pakoltunk. (Egy napja ismertük.) „H” hozta a profi vaku készletét a fotózáshoz. „I” pedig, mikor rémülten rátelefonáltam, egy óra múlva ott volt egy füstérzékelővel. A Chomától – a friss bevándorló magyarok szervezetétől – pedig kamatmentes kölcsönt kaptunk. Nem százezreket, csak kéthavi-fizetésnyit, de az úgy kellett, mint egy falat kenyér. „J”, egy nyugdíjas könyvelő, segített kitölteni a papírokat.

Lelkesedésük pedig éltette a miénket. Fontolgattuk volna, hónapokat szántunk volna rá, aztán hetek alatt megvolt. Féltünk, mert tartalék nélkül kockáztatunk, de működik. Nem dől a pénz, de csendesen csordogál.

Ezt az attitűdöt, nekünk – az őrzött-szemethunyt krumpliföldek országából jött friss bevándorlóknak – nehéz volt megérteni. A rajtunk segítők közül többen is elmagyarázták ennek az elvnek a működését: – Ne nekem háláld meg, hanem a következőnek, ha már olyan helyzetben leszel! Találj majd inkább valaki rászorulót! Nem lesz nehéz. Olyat keress, akin segíthetsz! Nekem is így segítettek, mikor még én is rászoruló voltam. –
Ezt az izraeli gondolkodás-módot őrizni kellene, hétpecsétes titokként.

A zsidók titka!

Aztán, valami magyar nyelvű oldalon – mondjuk az Izraelinfón – kiszivárogtatni. Hátha elterjedne, és az otthon maradt barátaink élete kicsit könnyebb lenne. Persze biztosan van “vatik”, régen itt élő, egykori bevándorló, aki hosszan tudná sorolni az ellenpéldákat… Ez legyen az ő baja. Olyan is lehet, aki csak elámulna: – Miért, van ahol ez nem természetes?

Kincs van a kezetekben új honfitársaim, és lehet, hogy észre sem veszitek! Óhazabeliek! Ti pedig lopjátok el! Szemet hunyok, hisz ez az a tőke, ami attól lesz több, ha minél többen használják.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!