Patriot kilövőállás - fotó: Moshe Milner / GPO

Az izraeli hadsereg lelőtt egy Szíria felől a Golán-fennsíknál izraeli légtér felé tartó drónt – jelentette kedden a ynet.

Az iráni gyártmányú és a Hezbollah libanoni radikális síita szervezet számára híreket szerző szerkezetet Damaszkuszból indították, és a két ország közötti pufferzónában lőtték le Ronen Manelis, az izraeli hadsereg szóvivője szerint.

“Az izraeli hadsereg nem fogja megengedni a behatolást Izraelbe iráni elemeknek, a síita Hezbollahnak vagy a világ iszlamista dzsihád szervezeteinek. Válaszolunk, és azonnal reagálunk minden efféle kísérletre” – jelentette ki Manelis.

A távirányított légi eszközre az izraeli Cfát városának környékéről lőttek ki Patriot föld-levegő rakétát. A városban élők erős robbanásokról számoltak be a Háárec című újság honlapja szerint. Az első vizsgálatok szerint sikerült megsemmisíteni a pilóta nélküli repülőt.

Az incidenst követően magasabb készültségbe helyezték a hadsereget az ország északi részén. A ynet szerint a katonai illetékesek azt próbálják feltárni, hogy melyik Szíriában harcoló katonai erő küldte a drónt az izraeli légtérbe.

Legutóbb márciusban jelentette az izraeli légierő, hogy megsemmisített egy drónt, amely Szíriából repült át a zsidó állam légterébe a Jordán-völgye fölött. Korábban, mintegy másfél évvel ezelőtt egy orosz gyártmányú pilóta nélküli légi eszköz hatolt Szíria felől Galilea vidékénél Izraelbe, de azt nem sikerült lelőni, és visszatért Szíriába.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!