Mindenki

Huszonöten ültek a teremben. Nagyjából mind új bevándorlók, és páran, akik csak érdeklődtek a nyelv iránt. Feszülten figyeltek a tanárra. Jehudi, mondta a tanár, és fel is írta a táblára. Zsidó, mondták a diákok. Az egyik francia fiú lelkesen skandálni kezdte a ragozást egy egyszerű kis dallamocskára: jehudi, jehudia, jehudim, jehudiot. Nagyszerű, mondta a tanár, és felírta a táblára a következő szót, muszlem. Páran fintorogtak, páran nevetgéltek, valaki bekiabálta, hogy aravim, mire néhányan röhögni kezdtek. A tanár kissé meglepetten állt. Barátaim, mondta, ugyan már…. A francia fiú bekiabált valami disznóságot franciául, aztán egy józanabb fiú annyit mondott, muszlim. Most egy orosz lány ragozta végig az előző dallamra, muszlemi, muszlemit, muszlemim, muszlemiot. Őt is megdicsérte a tanár, és újabb szót írt a táblára: nocri. Keresztények? Kérdezte egy bizonytalan dörmögő hang, mire a tanár bólintott, és mintegy vezényletre mind a huszonöten elkezdték énekelni a buta kis dallamra: nocri, nocria, nocriim, nocriot – tovább, intette a tanár -, jehudi, jehudia, jehudim jehudiot, muszlemi, muszlemit, muszlemim… de nem tudták befejezni, mert megszólalt az óra végét jelző csengő.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!