Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!

Sitty-sutty szerzek egy jogsit

Egy szép szeptemberi reggelen veszek egy órát Jairtól. Jair azt mondja, jövő hétre kapok egy vizsgaidőpontot és még aznap meglesz a jogsim. Remek, gondolom, ha minden simán megy, mire októberben meglátogat a családom, furikázhatom őket a kies Izraelben fel és le. A jogsi honosíttatást az alia1 utáni harmadik évig meg kell csinálni, különben elölről kell kezdeni, de én még bőven időben vagyok. Azonban az egy évből már kifutottam, amíg a jó öreg, huszonkét éves magyar jogsimat használhattam, ugyanis kettő éve aliáztam. Annyi ki és belépési fecnim van a Ben Gurion reptérről, hogy ha megállított a rendőr, hamar elmagyaráztam neki a fecniket lobogtatván, hogy nem voltam az országban még teljes egy évet. De ezt most már nem tudom magyarázni, összejött ugyanis az egy év a fecnikkel együtt, el kell menni vizsgázni. Ez a honosíttatás módja. Egy orvosi vizsgálat, egy hivatal-látogatás, egy óra és egy vizsga. Meg egy zsák pénz a hivatalos papírokért, egy másik zsák az oktatónak, egy harmadik pedig a vizsgadíj. Remek rendszer, szívesen adok Izraelnek, hiszen Izrael is ad nekem és az élet egy körforgás.

Jair azt mondja, túl jól vezetek, csak ez lehet a gond a vizsgán. Majd nem kap a jövő hétre nekem vizsgaidőpontot. Ugrik a családom fel-le furikázása, Anyu vezet, ki sofőrök sofőrje, tőle tanultam a biztonságos vezetést, a királynőként parkolást és a türelmet is a forgalomban, amit az óhazában duplán kamatoztatok főleg akkor, amikor elsőként állok a szemafornál és amikor az zöldre vált, azonmód rátenyerel a dudára a mögöttem álló, az utána álló és őmögöttük pedig az egész sor. De azért mégis más, ha nem én kalauzolok az új hazámban, akkor is, ha Anyu tökéletesen tisztában van az izraeli út- és sofőrviszonyok középszerűségével. Aztán Jair a következő hónapra sem szerez nekem vizsgaidőpontot, sőt azt mondja, sztrájk van, csak januárban mehetek. „Jól van Jair, semmi gond, mondhatnám, nekem nyolc, végülis egyszer már elbicikliztem Tel-Avivból Jeruzsálembe.”

Az ominózus vizsganapon zuhog az eső és kiderül, hogy még egy órát kell vennem, tehát a vizsga előtti óra azzal telik, hogy Jair megpróbálja megváltoztatni a vezetési szokásaimat. A fekvőrendőr után váltsak vissza egyesbe, az elsőbbségadás kötelező táblánál álljak meg tökig ésatöbbi.

Mondom, Jair, én bízom benned, de csak azért, mert veled vizsgázott pár barátom és az egyiküknek családi barátja is vagy. Letelik az egy óra, én pengetek háromszáz sékelt a zsebébe, Jair kiszáll az autóból és beszáll a vizsgabiztos. Alon a neve, kellemes pacáknak tűnik, diktálja, merre menjek, egyesbe váltok a fekvőrendőr után, megállok az elsőbbség táblánál, a vizsga flottul megy, csak piszkosul esik az eső, úgy éljek nincs jó idő.

Hiba csúszik a rendszerbe

Egy nagy bal kanyar után Alon elkapja a kormányt. Ajajj! Ha ebben az országban a vizsgabiztos a kormányhoz ér, az buktát jelent. Kérdem „Alon, miért fogtad meg a kormányt?” „Mert túl közel mentél a parkoló autóhoz” – mondja, én meg hátranézek és látom, messze van az az autó és javaslom Alonnak, vizsgáljuk meg közelebbről. Leállítom az autót, kiszállok és mutatom, hogy legalább egy méter van a két autó között. Alon csóválja a fejét és azt mondja „Nincs az tíz centi se.” Ezzel a hozzáállással nem tudok mit kezdeni, Alon mégsem kellemes egy pacák, bőrig áztam, elveszett a türelmem, visszaszállok az autóba és folytatom a vizsgát.  Egy ponton hármas helyett egyesbe váltok. Nem az én autóm, egy órája vezetem, bocs mondom, igazítok, megyek tovább, vissza a vizsgabiztosok és az oktatók parkolójába a Közlekedési Minisztérium holoni irodája mellé. Elbúcsúzom Jairtól, aki azt mondja, majd délután lesz eredmény, szíveskedjek türelemmel lenni. Mondom neki, hogy kár, hogy nem fényképeztem le az egy métert, mondja, reméli nem lesz gond, de tudja, hogy Alon reggel már megvágott egy olé hádást, akinek szintén jó ideje van már jogsija. Motoszkál bennem délutánig, hogy hátha baj lesz, de leginkább nyugodt vagyok, biztos abban, hogy másnapra lesz jogsim. Jair nem hív, én hívom este, elcsuklik a hangja amikor azt mondja „Metuka seli2, téged megvágtak.”

Imádok levelezni a hatósággal

Vadász Éva és az izraeli bürokrácia„Hogy a rabló életbe? Mégis, hogy lehet ez, Jair?! Szemüveget a bírónak, miért nem fényképeztem le az egy métert, azonnal feljelentem a minisztert!” „Metuka seli, egyet tehetsz, írsz egy faxot a minisztériumba.” Másnapra kész a levél, ami azt taglalja, hogy a vizsgabiztos szerinti két hiba közül az egyik aljas hazugság. Küldeném, Jair, de milyen számra küldjem, Jair diktálja a számot, az irodámban a titinő mondja, ez nem hivatalos fax szám, kérdezem „Kié ez a fax, Jair?” „Az én otthoni faxom, majd én továbbítom a leveledet, metuka seli.” Köhöm. Három hét múlva hivatalos levélben érkezik a válasz a minisztériumból, a két hibát részletesen felsorolva, indoklás nélkül, megfellebbezhetetlenül. Hívom Jairt, hogy akkor én mennék tovább. Írok még egy levelet, de ekkor már biztosra megyek és elküldöm a minisztérium email címére is, nemcsak otthonra Jairnak. Választ nem kapok egy hétig, se kettőig. Hívom Jairt, mi a fene, de Jair nem veszi fel a telefonját. Se nem hív vissza. Lehet, hogy meghalt? De akkor miért csörög ki a telefonja? Van, hogy a halottak számát átveszi más. Tuti meghalt! Szólok a családi barátnak, kutassa fel, ő azt mondja, hogy dehogy halt meg, próbálkozzak tovább. Próbálkozom, de csak nem válaszol. Fogom a szép hosszú levelet és feladom újból, más email címekre, minisztériumi fax számokra, postán is.

Ez csak azért kínos csöppet, mert a levélben a vizsgabiztos hazugságán kívül azt ecsetelem, hogy

huszonkettő éve vezetek, van saját autóm, és hajlandó vagyok újból vizsgázni – természetesen térítésmentesen, ha nem akarják, hogy mint bukott bevándorló elhagyjam az országot –, de nem vagyok hajlandó részt venni a szervezett korrupcióban, amivel olé hadasok3 pénzét alaptalanul rakják zsebre, hivatalosan. Talmudi4 idézettel zárok, „Aki tehet az igazságtalanság ellen és nem tesz, az bűnrészes. (Sabat traktátus 54b). Globális gondolkodásom íratta velem levelem, lokális tenni akarásom kilátástalanságával karöltve.

Az oktató rejtélyesen előkerül

Jair nem veszi fel, válasz nem jön, havonta egyszer-kétszer, amikor eszembe jut, feladom megint a levelet, és mint ahogyan sok megoldhatatlannak tűnő kacifántos ügy, ez a történet is a feledés homályába vész. Van nekem kerékpárom, a barátaim furikáznak, elvagyok, mint naccsasszony az első osztályon. Közben elindul az új Új Kelet és az izraelinfo.com, gyűjtöm az írnivaló témákat és eszembe jut az első és utolsó hivatalos rossz élményem Izraelben és májusban ismét felhívom Jairt. A felesége hív vissza és kéri, hogy küldjem el megint a levelet. Elküldöm. Ismét nem történik semmi. Júniusban már Gajat hívom a feleséget, aki azt mondja, intézkednek, ne aggódjak. És hogy hosszú sztrájk volt, nem volt vizsga három hónapig.  Kösz szépen, csak én tulajdonképp, már szeretnék vezetni. Augusztus elején maga Jair hív fel, hogy másnap reggel hatra szerzett nekem új vizsgaidőpontot. „Kösz Jair, csakhogy én reggel négyig dolgozom, nem merném kockáztatni az eredményt, kérlek, szerezz nekem egy másik időpontot.” És Jair szerez is, augusztus végén megint felhív, hogy másnap reggel ezúttal fél hétkor szíveskedjen megjelenni a holoni vizsgaközpontban.

„Igenis!” mondom, és másnap reggel ott is vagyok, süt a nap, amit láttam felkelni is. Jair megint vezettet egy órát, megint megtanulok fekvőrendőr után egyesbe váltani és elsőbbségadás táblánál tökig megállni. Visszakanyarodunk a vizsgabiztosok és oktatók parkolójába, kiszállunk az autóból és Jair egy csekket lobogtat meg az orrom előtt, mondván, hogy „Most bemész a postára és befizeted a vizsgadíjat!”

A korrupció a közéleti romlottságnak az a formája, amellyel jogtalan hátrányba kerül az ember, aki nem figyel oda

Teljes magabiztosságomban annyit mondok „Jair, mondtam, írtam, hogy én nem fizethetek, mert már egyszer fizettem.” A hatásszünet és az összekulcsolt kezeim világosan megértetik vele, hogy részemről ennyit erről, most rajta a sor.

Bemegyünk a hátsó irodába, egy konténerbe, az ajtaja előtt cigi csikkek, latyakos linóleum, de legalább süvít bent a légkondi. A konténerben belül előtér, utána vasajtó. Jair kopog, női banyahang sikolt ki, hogy neki nincs ideje, menjünk el.

El is megyünk. Azaz Jair elhagyja a konténert, én meg követem. Szuper elegánsan, kezeimet összekulcsolva várom a fejleményeket. Jair nem beszél hozzám, láthatóan nem húzta fel magát, rajta a világbéke, de lehet, hogy belül épp felrobban. A helyében legalábbis én ezt tenném. De ő profi. Egyszercsak sarkon fordul és visszamegy a konténerbe. Én meg utána. A banya megint kisikolt a vasajtó mögül, hogy nem ér rá, de most Jair nem hagyja annyiban, elhadarja neki izibe’, hogy itt vagyok én, aki jött vizsgázni s nem hajlandó fizetni, mire a banya azt sikítja erre „A főnökhöz menj Jair, engem hagyj békén, rettenetes és irtózatos sok a dolgom.”

Az igazság győzedelmeskedik, mert Mátyás király emléke a szívünkben él

Elindulunk a parkoló melletti kis épületbe, ahol kód nyitná a vasajtót, de Jair kopog, a többi néma csend. Amikor készülünk elhagyni a kis épületet, egy pasas támolyog ki a vasajtón és tesz-vesz kicsit az épület mellett, majd amikor visszaérkezik a vasajtóhoz,

Jair megszólítja, elhadarja a helyzetet, a pali azt mondja, ő magasról letojja, nem tudja, mit kell ilyenkor csinálni. Ekkor Jair a minisztériumba indul, ami szemben húsz méter és ahol már voltam egyszer tavaly ugye a papírokért,

kígyózó sor, kivárjuk, nem szólunk egymáshoz, kezeim még mindig kulcsban, végre átérünk a biztonsági ellenőrzésen, nekiiramodunk és egészen a második emeletig gyalog meg sem állunk. Jair bekopog egy újabb ajtón, kérdezem, kihez megyünk ezúttal „A főnökhöz!” – hangzik a révbe érést sejtető válasz. A főnök a szakadt íróasztala mögül végig sem hallgatja Jairt, máris elküldi, mondván, hogy lehetetlen ostobaságokat hadar, menjünk el, ő ugyanis nem tud mit csinálni. Elindulunk a folyosón, egy nő jön szembe egy tál csokoládéval a kezében, megkínál bennünket. Jair vált vele pár szót, majd megint – ma már másodszor – sarkon fordul.

A csoki visszaadta a vesztegetést valószínűleg kívülről szemlélni akaró, ámde abban inkább részt vevő oktató tenni akarását. Visszamegyünk a főnökhöz, hurrá! Ezúttal a főnök engem kérdez, mit gondolok mégis magamról, hogy nem akarok vizsgadíjat fizetni.

Elhadarom neki az egész sztorit,  magam is megnyalom a tíz ujjamat, miután bizonyítékot kér arról, hogy elküldtem a levelet a minisztériumnak és az okos telefonom pont megtalálja az egész egyoldalú, folyton továbbított levelezésemet, januártól egészen júliusig. Ő minden mondatomba belekérdez, olyan pontokat feltárni akarván, amelyeket esetleg megcáfolhat, de én megmutatom a levélláncot neki és megmondom, hogy nekem van bizonyítékom arra, hogy ezek a levelek elmentek, de neki nincs arra, hogy nem kapta meg őket. Hajlandó vagyok ismét vizsgázni, ezért vagyok itt. A kezeim még mindig összekulcsolva. Amikor már nincs több kérdése, Jairhoz fordul és azt mondja, mehetek vizsgázni, nem kell fizetnem. Halleluja! Nem is értem, miért örülök annyira, hiszen csak az igazság győzött.

Mindenki csinálja utánam!

Ezúttal Judit a vizsgabiztos, mondom neki, hogy szeretném, ha Jair is az autóban ülne, amikor vizsgázom, és megint elhadarom, hogy Alon helytelen ítélete vezetett ahhoz, hogy én most itt ülök ezen a verőfényes szerda délelőttön, amikor például dolgozhatnék, vagy csellenghetnék, vagy pont egyengethetném Sárával a szegény Új Kelet sorsát. De Judit azt mondja, Jair nem ülhet a vizsgán a kocsiban, ez a szabály. És a szabály az szabály. Ezzel tökéletesen egyetértek.

Szeretem az izraeli szabályokat, melyeket hadarós beszélgetések az illetékes a szakadt íróasztalánál, hipp-hopp megváltoztat, viccesebb esetben megsemmisít. Végigvánszorgunk a környéken kettesben, Judit jópofa nő, egy foga van, az is alul, de három hónapig sztrájk volt, nem dolgozhatott, jóváhagyom a lepattanását. Néha rám szól, hogy ne váltsak egyesbe a fekvőrendőr után és ne álljak meg az elsőbbségadás táblánál tökig, vezessek úgy, ahogy szoktam, ez csak formaság úgyis.

„Majd’ egy éves formaság!” – mondom Juditnak, de már én is letojom, a jogsit megkapom délután, az igazság győzött, nem jelentem fel a minisztert.

Vadász Éva

  1.  Alia: bevándorlás Izraelbe, szó szerint felmenetel (Jeruzsálembe)
  2.  Metuka seli: édesem
  3.  Olé hadas: új bevándorló
  4.  Talmud: Szóbeli tan, a Tórát, Mózes öt könyvét magyarázó tanítások