Az Új Kelet e havi számának címlapján Győri Márton Ha kérdik egyszer című festményét láthatjuk, melyet a festő-költő engedélyével közölhetünk.
Ám a jóváhagyás mellé egy hosszabb üzenetet is kaptunk tőle, egy versét. (A szerkesztő megjegyzése: a címe maga is szinte vers…)
Az Új Kelet mindkettőt nagyon köszöni.
Pár mondatnyi jegyzet,
jobbára önmagamnak,
hisz úgyse nagyon olvassa más,
új festményem kapcsán,
jegyzetfüzetem lapjaira:
Ha kérdik egyszer;
Festő szerettem volna lenni egy országban, ahol a Festészet még a festőket sem érdekelte.
Ha kérdik egyszer; hittem a költészet súlyát, egy országban, ahol a versek már rég semmit sem jelentettek.
Ha kérdik egyszer; ittam a filozófia minden szavát egy országban, ahol kinevették a filozófusokat.
Ha kérdik egyszer; minden képemhez úgy kezdtem hozzá, hogy az majd, ha csak egy másodpercre is, de megállítja az Idő kerekét, de mindenki csak az óráját nézegette zavartan és sietve.
Ha kérdik egyszer; hittem a művész függetlenségében és a szabadságban, egy országban, ahol minden elven ott volt az árcédula.
Ha kérdik egyszer; hittem, hogy a művészet, az alkotás gyógyír, a lélek és a szellem valódi balzsama, miközben naponta láttam, ahogy gúnyolják, röhögik, alázzák és rugdossák az útszélén kuporgó „haszontalan naplopót”.
Ha kérdik egyszer; sok álmom volt,
ma már elfelejtettem mind.
Ha kérdik egyszer; volt bennem tűz,
ma már nem lobog.
Ha kérdik egyszer; szerettem az Életet,
ma már elmúlni tanulok.
Ha kérdik egyszer;
Nem kérdik soha.
A képet inspiráló, a festmény születését bennem megpendítő csodálatos Zelk Zoltán költemény:
Zelk Zoltán: Ha kérdik egyszer
Kertben szerettem volna ülni,
így álmodtam én őszömet,
nagy csend fényében elmerülni,
míg lassún hulló levelek
vállig, homlokig borítnának,
szépen halni megtanítnának –
az elmerengő képzelet
esztendeim kemény szálából
ily lánynak szőtte őszömet.
Szerettem volna ülni lócán
alkonyidőn, a ház előtt
hallgatni utak csobogását,
köszönteni az elmenőt.
így lettem volna gazda s vendég,
így mondtam volna szép jóestét
mindenkinek, mikor az ég
a sárguló napot leejti,
mint őszi ág a levelét.
Nem kertben, nem ház előtt lócán,
ülök a világ küszöbén,
s ha kérdik egyszer, mi járatban,
mit végeztem e földtekén,
ki oly ritkán s dünnyögve szóltam? –
de a szegénynek szava voltam,
ezért voltam, lehettem én
egyszerre alkony s pirkadó nap,
egyszerre bánat és remény.
A festmény adatai: Győri Márton: Ha kérdik egyszer (2020, olaj-vászon 70×70 cm, magángyűjteményben)
