Izrael lezárja határait minden külföldi előtt

Izrael lezárja határait a külföldiek előtt az új típusú koronavírus Dél-Afrikából indult variánsa miatt – jelentette be szombat este Naftali Bennett izraeli miniszterelnök.

A vasárnap éjfélkor hatályba lépő –  kormányzati jóváhagyást igénylő – intézkedés egyelőre két hétre szól. A hatóságok emellett ismét bevezetik a mobiltelefonos nyomkövetést a vírushordozók mozgásának feltérképezésére.

Izrael ezzel az első ország, amely teljesen lezárja határait a potenciálisan fertőzőbb omikron variáns miatt.

Naftali Bennett izraeli miniszterelnök elmondta, hogy a külföldről visszatérő izraeli állampolgároknak, így a beoltottaknak is kötelező lesz karanténba vonulniuk.

- Hirdetés -

A beoltottaknak eddig a landolás után teszten kellett átesniük, és a negatív eredményig elkülönítve kellett maradniuk, de ezentúl kötelező lesz 72 órára karanténba vonulniuk, és a megérkezésüket követő harmadik napon újabb tesztet elvégezniük. A nem beoltottaknak pedig legalább egy hétig kell karanténban maradniuk, amit csak a hetedik napon elvégzett negatív teszteredmény kézhezvételét követően hagyhatjnak el.

A tiltólistán lévő országokból érkező izraelieknek erre a célra kijelölt hotelekbe kell vonulniuk, amit csak a negatív tesztjük birtokában hagyhatnak el. A tiltott országok pirossal jelölt listáján már 49 ország szerepel. Az intézkedések vasárnap éjjel lépnek érvénybe. Izrael november elején nyitotta meg újra kapuit a külföldi turizmus előtt, a járvány kezdete óta gyakorlatilag először.

Izraelben eddig egy fertőzött szervezetében mutatták ki B.1.1.529 megjelöléssel nyilvántartott omikron változatot. Illetve hét másik esetet tartanak nyilván, amelyeknél fennáll az új variáns gyanúja.

„Abból indulunk ki, hogy a variáns már szinte minden országban megjelent” – mondta Ajelet Saked belügyminiszter az N12 izraeli televíziós csatornának. Hozzátette, hogy a védőoltások hatékonyak, de nem tudják még milyen mértékben.

Izraeli tisztségviselők egyben reményüket fejezték ki, hogy a zárlat ideje elegendő lesz arra, hogy több információt gyűjtsenek az elérhető vakcinák új vírusváltozattal szembeni hatékonyságáról.

Izrael 9,4 milliós lakosságának nagyjából 57 százalékát oltották be, vagyis a helyi szabályozás szerint megkapták már a harmadik oltásukat, vagy a másodikat követően még nem telt el öt hónap.

Izraelben a járvány kitörése óta 1,3 millió fertőzöttet azonosítottak, akik közül több mint nyolcezren hunytak el a kórban.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteken aggasztónak minősítette a nagyszámú mutációval rendelkező omikron vírusvariánst. A WHO szerint az újrafertőződés fokozott kockázata áll fenn ennél a variánsnál az új típusú koronavírus eddig ismert variánsaihoz képest.

- Hirdetés -