Vissza kell adni Chomest a tulajdonosainak

A Jehuda Dimentman jesivadiák meggyilkolása miatti hétnapos gyász végén csütörtökön ismét telepesek ezrei vonultak az izraeli biztonsági erők védelme alatt a ciszjordániai “kiürített” Chomes telepre. A Haaretz hétvégi vezércikke szerint ezzel a kihívó tüntetéssel párhuzamosan kellett volna végre lehetővé tenni Chomes földtulajdonosainak, Burka palesztin falu gazdálkodóinak, hogy visszatérhessenek földjükre, amely generációk óta magántulajdonuk volt. Amíg ez nem történik meg, és a kormány és a hadsereg által támogatott telepesek folytatják a bohóckodást, jesiva vagy bármi más működtetését Chomesben, addig a hely továbbra is az igazságtalanság és a vérontás melegágya lesz – írja a Haaretz.

1978-ban a földeket “katonai célokra” foglalták le, amelyek hamarosan a telepesek szükségleteivé váltak településalapítás céljából. 2005 augusztusában Chomest az izraeli kormány gázai kivonulással (hitnatkut) kapcsolatos programja keretében kiürítették és lerombolták, földjeit azonban soha nem adták vissza tulajdonosaiknak, akik még csak nem is látogathattak a helyszínre. 2013-ban a Legfelsőbb Bíróság utasította az államot, hogy vonja vissza a terület lefoglalására és a palesztinok előtti lezárására kiadott végzéseket, de a hadsereg fütyült a Legfelsőbb Bíróság határozataira, és soha nem tett semmit azok végrehajtása érdekében.

2009 óta létezik egy katonailag támogatott jesiva, de a földtulajdonosok továbbra sem közelíthetik meg földjeiket. A jesivában tanuló diákok legalább egy része nagyon erőszakos fiatal. A B’Tselem emberi jogi szervezet 12, palesztinok elleni támadást dokumentált a jesiva területén 2020 márciusa óta. A Haaretz négy hónappal ezelőtt számolt be egy palesztin fiú elleni szörnyű bántalmazásról, amelyet a jesivát elhagyó fiatalok követtek el.

Dimentman meggyilkolása után még inkább véget kell vetni ennek a szörnyű színjátéknak. Meg kell szüntetni a jesivát, az ország elnökének, Jichák Hercognak pedig illene hivatali köre szerint eljárni, nem pedig tiszteletlen, sőt pimasz módon önként jelentkezve továbbítani a megszállók Chomes iránti kérelmét az Egyesült Államok nemzetbiztonsági tanácsadójának, akivel találkoznia kellett, hogy az Egyesült Államok engedélyezze a zsidó telepesek Chomesbe való visszatérését.

- Hirdetés -

Az egyetlen visszatérés Chomesbe most csakis a földtulajdonos gazdák visszatérése lehet. A Legfelsőbb Bíróság már régen döntött az ügyben, képtelenség, hogy a telepes aktivisták, Somron helyi tanácsának elnökével, Joszi Dagannal az élen továbbra is torkánál szorongatják az államot, és nevetségessé teszik a jogállamiságot. Pontosan a Chomes körül kialakult vihar kell, hogy ösztönözze a igazságszolgáltatás késedelem nélküli helyreállítását.

- Hirdetés -
FORRÁSHaaretz