Emahoy Guèbrou 1984-ben hagyta el Addisz-Abebát, és azóta a jeruzsálemi etióp templomegyüttes egyik szobájában élt zongorájával. Miután egy izraeli zenész “felfedezte”, beindult kései zenei karrierje.
“Nem mindig választhatjuk meg, hogy mit hoz az élet, de megválaszthatjuk, hogyan reagáljunk rá.” Ezt Emahoy Tsegué-Maryam Guèbrou etióp apáca mondta, aki a héten hunyt el 99 éves korában az etióp ortodox egyház jeruzsálemi kolostorában, és aki jó példa arra a különleges emberi mozaikra, amely Izrael fővárosát alkotja. Az élet valóban sok kalandot tartogatott számára, és az apáca rájuk adott reakciója tette rendkívülivé azokat. Addisz-Abebában született 1923-ban nemesi családban. Apja politikus volt, polgármester és kormányzó. Édesanyja Menen császárné, Hailé Szelasszié etióp császár második feleségének családjából származott. A család tágas házában nőtt fel, amelyhez egy nagy gyümölcsös is tartozott.
Hatéves korában nővérével egy svájci bentlakásos iskolába küldték, ők voltak az első etióp lányok, akik Európában tanultak. Egy protestáns pap, apja barátja vette szárnyai alá, és tanította németül. Nyolcévesen megnézte egy vak zongorista előadását, és elragadta a zene varázsa. Ennek eredményeként hegedűt és zongorát kezdett tanulni, és kiderült, hogy igazi zenei tehetség. 11 évesen visszatért Etiópiába, ahol tovább zenélt. 1936-ban, amikor 13 éves volt, az olaszok megszállták Etiópiát. Guèbrout és családját Olaszországba száműzték, ahonnan 1939-ben tért vissza hazájába, tovább játszott, sőt műveket is komponált zongorára és hegedűre. Fénykorában előkelő nő volt, autót vezetett, lóversenyeken vett részt, és feminista nyomot is hagyott, amikor első nőként dolgozott kormányzati pozícióban – titkárként az etióp külügyminisztériumban.
Az 1940-es évek elején Egyiptomba ment, hogy Aleksander Kontorowicz lengyel hegedűművésznél tanuljon. Miután visszatért Etiópiába, ösztöndíjat kapott, hogy Londonban tanulhasson zenét, de a szakmai zenei áttörésről szóló álma – általa nem részletezett okok miatt – meghiúsult, mivel nem hagyhatta el hazáját. Elmondása szerint ez lelkileg összetörte, és a vallásban talált vigaszt. Következő állomása egy dombon álló kolostor volt Etiópia északi részén. A következő tíz évben elhanyagolta a zenét. „Azt mondták ott, hogy egy apáca csak ne zongorázzon” – mondta. De ezt követően visszatért Addisz-Abebába, és folytatta a zenélést és a zeneszerzést. Az 1960-as és 1970-es években Etiópiában és Németországban adott ki lemezeket, és különböző színpadokon lépett fel. „Apáca voltam, nem akartam emberek előtt fellépni, ezért a nővérem gondoskodott róla, hogy függöny válasszon el a közönségtől” – mondta.
Az 1960-as évek végén járt először Jeruzsálemben, és hat évig maradt ott. Ez alatt az idő alatt tolmácsként dolgozott az etióp pátriárka szolgálatában – ez egy újabb feminista áttörése volt. Azok, akik találkoztak vele, elmondták, hogy hét nyelven beszélt. 1984-ben visszatért Jeruzsálembe, és az etióp ortodox egyház Kidane Mehret (az Irgalmasság Szövetsége) épületében telepedett le, amely a Debre Genet (Éden-hegy) kolostorban található, a város Etiópia utcájában. Így kezdődött életének utolsó fejezete, amely egészen a héten bekövetkezett haláláig tartott.
A kolostorban lévő kis szobájában, amelyben egy kis ágy és egy régi televízió volt, szentképek, Szelasszié császár portréja és etióp zászlók társaságában töltötte idejét. A berendezés legfontosabb eleme a zongora volt, amelyen csodálatosan játszott. „Nem tudtak megállítani” – mondta a tv 2-es csatornájának adott interjújában. 2006-ban újra felfedezték, miután Maya Dunietz zenész egy londoni lemezboltban rábukkant a CD-jére, és meglepődött, mikor megtudta, hogy a tehetséges zongoraművész egy jeruzsálemi kolostorban él, a Mea Shearim közelében. Két évvel azután, hogy kapcsolatba kerültek egymással, Emahoy megmutatta Dunietznek kottáit és felvételeit, amelyeket minden rendszer nélkül tartott kis szobájában. A képbe került Meital Ofer is a Jeruzsálemi Szakrális Művészeti Fesztiválról, így megjelent Emahoy műveiből egy könyv, és 2013-ban, 90. születésnapja alkalmából koncertet is tartottak a tiszteletére, ahol az ő műveit énekelték és játszották.
Emahoy ott ült a közönség soraiban, és meghatottan hallgatta műveit a színpadon Esther Rada előadásában. A világi zsidó izraeliekkel való kapcsolatának köszönhetően először hagyta el a kolostort, és boldog pillanatokat élt át, amikor ellátogatott a tengerpartra és a Galileai-tengerhez. Élete során mintegy 150 művet komponált, amelyek egyedülálló módon ötvözik az etióp-afrikai és a nyugati hatásokat. Némelyiket mozi- és tévéfilmek zenéjeként is felhasználták, köztük az Oscar-díjra jelölt Time dokumentumfilmben (2020).
Főkép: Emahoy egy lelki válság után a vallásban talált vigaszt – Fotó: Gali Tivon
