Az izraeli hadsereg folytatja előrenyomulását a Gázai övezetben

Izraeli katonák a Gázai övezetben, tegnap
Izraeli katonák a Gázai övezetben, tegnap – Fotó: IDF

Az izraeli hadsereg (IDF) folytatja támadó hadműveleteit és előrenyomulását a Gázai övezetben – jelentette be a katonai szóvivő csütörtök reggel.

A gázai szárazföldi hadműveletek során számos fegyvert találtak az övezet északi részén fekvő Dzsabalia egyik iskolájában. Az IDF jelentése szerint az elmúlt napon több tucat légitámadást hajtottak végre az iszlamista Hamasz terrorszervezet hozzávetőleg 230 célpontja ellen a Gázai övezetben.

A délen található Han-Junisz térségében a légierő megsemmisített egy rakétakilövő-állomást és egy épületet, ahol terroristákat azonosítottak.

Sati térségében a levegőből semmisítettek meg egy fegyveres osztagot, az izraeli haditengerészet a terrorszervezetek tengeri erőit támadta a Gázai övezet partjainál.

Éjjel két, Libanonból indított rakéta esett lakott területre északon, a határhoz közeli Kirjat Smona városban. A városból korábban kitelepítették az ott élőket, s a helyi önkormányzat szerint senki nem sérült meg, de anyagi kár keletkezett. A Hezbollah libanoni síita milícia vállalta magára a támadást.

A libanoni mentők jelentése szerint egy nő életét vesztette egy épület elleni izraeli támadásban a határ melletti Marun al-Rasz faluban. A libanoni jelentés szerint a nő élettársa is megsérült.

Az izraeli hadsereg csütörtök reggel bejelentette, hogy elesett három – egy 19, egy 20, és egy 21 éves – katona a Gázai övezet északi részén folyó harcokban, nyolcan pedig súlyosan megsebesültek. Ezzel a szárazföldi harcok október végi kezdete óta 137, a háború október 7-i megindítását kiváltó terrortámadás óta pedig 469 izraeli katona vesztette életét.

A három elesett katona: Lavi Gihassi (19) őrmester Hasmonaimból, a Nahal Brigád harcosa. Yaakov Elian (20) hadnagy Ramat Ganból, a „Gefen” zászlóalj kadétája, osztályparancsnokként szolgált a Givati ​​Katonai Akadémián. Omri Shortz (21) hadnagy Shadmot Dvorából, a „Gefen” zászlóalj kadétája, az ejtőernyős egységnél szolgált. Nyugodjanak békében. – Fotó: IDF

A hadsereg kérésére Izrael legfontosabb műszaki felsőoktatási intézménye, a haifai Technion január 14-re halasztotta a tanév első szemeszterének kezdetét. Az izraeli egyetemek és főiskolák jelenleg a háború miatt december végére hirdették meg az idei tanévkezdést. A halasztás oka, hogy a diákok jelentős része, és az oktatók egy része is tartalékos katonai szolgálatban van a háború miatt.

A háború kezdete óta a vényköteles nyugtatók fogyasztása 21 százalékkal, a vény nélkül kapható nyugtatók fogyasztása pedig mintegy 90 százalékkal nőtt Izraelben. A szakemberek szerint a háború kitörésétől december elejéig mintegy 30 százalékkal nőtt a depresszióval és szorongással diagnosztizált betegek száma az előző év azonos időszakához képest.

A gyerekek egy része, főleg a Gázai övezet környékén, az ágy alatt alszik még ma is, több mint két hónappal az október 7-i terrortámadás után – közölte Tali Smueli pszichiáter, a Makkabi egészségbiztosító pénztár mentálhigiénés osztályának igazgatója a Haaretz című újságban. A felnőtteket is olyan súlyos tünetekkel utalják mentálhigiénés kezelésre, mint a kontrollálhatatlan sírógörcs, munkába állási nehézségek és számos más, depressziós tünet.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.