Úgy, hogy a Jerusalem Post (JP), Izrael egyik angol nyelvű lapja elérkezettnek látta az időt, hogy egy neves ünnepnapon, március 15-én beszámoljon egy birtokában lévő, januárban készített hangfelvételről.

Elöljáróban érdemes megjegyezni, hogy a JP kizárólag angolul (illetve franciául) jelenik meg – ellentétben a Ynet és a Haaretz laptársaival, amelyek elsődlegesen a héber nyelvű média szereplői, de angol nyelvű változatuk is populáris. Felfogását tekintve – az előbb említettekhez is viszonyítva – a JP jobb-középnek számít, sok-sok kifejezetten Netanjahut és a cionista-nacionalizmust erősítő hanggal, de a magyarul ma elterjedt „lakájmédia” kifejezéssel azért nem lehetne vádolni. A lap legnagyobb része izraeli és közel-keleti hírekkel foglalkozik, habár van nemzetközi hírek szekció is, ott a legfrissebb hír általában tegnapi. Esetünkben tegnap előtt-előtti.

Exkluzív – Hogyan lobbiztatott két EU tagállamot egymás ellen egy Soros által pénzelt civilszervezet?

– szólt a költői kérdés azoknak, akiket érdekelhet ez a téma itt, a Szentföldön. Mert izraeli vonatkozása a cikknek egyáltalán nincsen: a Soros-féle Nyílt Társadalomért Alapítványból kivált Civil Liberties for Europe szervezet vezetője, Dénes Balázs megpróbálta meggyőzni a német külügyminisztériumot, avatkozzon közbe a civilszervezetek Soros-támogatását ellehetetlenítő törvényalkotás meggátlásának érdekében. A cikkből kiderül, valaki tőrbe csalta Dénest, mert miközben támogatójának adta ki magát, felvette a beszélgetést, amelyben elmagyarázza, közvetve megpróbálják rávenni Berlint arra, hogy gyakoroljon kemény gazdasági nyomást Budapestre, visszavonandó a külföldről támogatott civilszervezetek működését szabályozó törvényt.

A hangfelvétel szerint – írja a JP – a német befolyás lehetőségének érzékeltetésére a Magyarországon működő, jelentős tőkét invesztáló és sok embert foglalkoztató német vállalatokról is szólt: a Mercedesről, az Audiról és a Boschról. „A német befektetők és a német cégek révén Németország befolyásos szereplő Magyarországon. A német külügyminisztériumnak vannak eszközei, ha el akar érni valamit.” Dénes Balázs állítólag megerősítette a JP által idézetteket, de megjegyezte: nem azt akarták elérni, hogy a német cégek hagyják el Magyarországot, és elmagyarázta: a döntéshozókat nem képesek befolyásolni, de éppen azok informálása az ilyen típusú civilszervezetek feladata.

Izraelben is Sorosoznak?!

Természetesen az izraeli lapok is írnak elvétve Sorosról, legutóbb Netanjahu miniszterelnök próbálkozásáról, miszerint a menekültek kitoloncolása ellen fellépőket és tüntetőket Soros György támogatja, de hamar hazugságon kapták. Ugyanis a tízes tévécsatorna a délelőtti kormányülésen elhangzott sorosozás után a Soros György érintettségét igazoló iratokat, bizonyítékokat kért a miniszterelnöki hivataltól, majd miután ilyeneket a kora esti híradóig nem tudtak nekik felmutatni, azon röhécseltek a stúdióban, hogy Izrael megszorult kormányfője már Orbán Viktor figyelemelterelő ötleteit veszi át. Azóta Netanjahu nem sorosozott.

A Soros-plakátos konzultáció is érdekelte az izraeli sajtót tavaly nyáron, leginkább a Netanjahu-látogatást ellenzők hallatták hangjukat a médiában, többek között Jair Lapid és más ellenzéki képviselők tiltakoztak, és biztosították a magyar zsidóságot támogatásukról. Először Izrael budapesti nagykövete is, de ő kapott a fejére. A miniszterelnök később visszavonatta azt a nyilatkozatát, amelyben Amrani felszólította a magyar kormányt, hogy hagyja abba a Soros György fényképével futó plakátkampányt, mert az gerjeszti az antiszemitizmust, „szomorú emlékeket idéz fel”, „gyűlöletet és félelmet szít”. Netanjahu és Orbán pedig jó barátokként váltak el a Visegrádi csúcs végeztével.

Márpedig egy jó barát segít, ha kell

A JP exkluzív bréking beszámolójáról a jelen sorok megírásáig egyetlen további hír sem jelent meg az izraeli médiában (az általam olvasott nyelveken). Annál inkább Magyarországon: a kormány az „ünnep kimenetele után” azonnal közleményt adott ki, futótűzként elterjedt az Izraelből kapott hír. Igaz, megspékelve egy, a JP cikkben még a sorok között sem olvasható kommentárral: „az izraeli lap hangfelvételen alapuló cikke egyértelműen bizonyítja, hogy a Soros-hálózat európai kormányokat akar egymásnak ugrasztani azért, hogy az illegális bevándorlók befogadását előmozdíthassa” (Szíjjártó Péter szavai).

Állítólag a hangfelvételt Magyarország Izraeli Nagykövetsége el is kéri majd a laptól. Kíváncsian várjuk a fejleményeket – megsérti-e a JP az újságírói etikettet Magyarország kormányának felkérésére.

Azt azonban nem lehet megválaszolatlanul hagyni, miért éppen izraeli médián keresztül robbant a magyar kormány legújabb kampányfogása. Valószínűleg azért, mert ezzel az abból hazudott következtetések meggyőzőbben hangzanak: hiszen amikor egy izraeli (zsidó!) forrás számol be Soros gonoszságairól – az mindennél hihetőbben hangzik (nyilván hihetőbben, mint egy német).

Arra pedig volt már precedens, hogy pont a JP számolt be a magyaroknak arról, hogy az izraeli kormánypárt, a Likud egyik lelkes, Magyarországon az utóbbi időben sokat forgolódó alkalmazottja, Eli Hazan információkat küldött (egyenesen!) Orbán Viktornak a Soros-ellenes kampányhoz. A Likud nemzetközi kapcsolatokért felelős tisztviselője szerint ugyanis Soros veszélyes Izraelre, és meg akarja buktatni Netanjahut. Tette ezt Hazan annak ellenére, hogy elmondása szerint magyar zsidó vezetők kifejezetten kérték, ne sorosozzon.
Eli Hazan nem is titkolja Orbán iránti elkötelezettségét: aki héberül olvas, megnézheti január 10-i Facebook-posztját, ahol ezt írja: „Mindent megteszünk (sic!) azért, hogy Orbán és a Fidesz 50 százaléknál többet kapjon a választásokon, és egyedül tudjon kormányt alakítani.” Teszik is.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!