Az izraeli Polgári Légiközlekedési Hatóság (CAA) által összeállított adatok szerint a nyári hónapokban hetente átlagosan 1360 járat várható, ami 13 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. Az előzetes jegyfoglalások alapján arra számíthatunk, hogy mintegy kétmillió honfitársunk indul útnak július-agusztusban, hogy külföldön töltse jól megérdemelt szabadságát.

A hatóság adatai szerint az idei év első négy hónapjában mintegy 5,26 millió utas érkezett a Ben Gurion repülőtéren, ez 20 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest. A CAA közleményéből az is kiderült, hogy az Európai Unióval 2013-ban aláírt “Nyitott égbolt” megállapodás eredményeként

Izrael jó úton halad, hogy ezen a nyáron 43 százalékkal több gép landoljon a Ben Gurion aszfaltján, mint négy évvel ezelőtt.

A kislépésekkel, fokozatosan életbe lépett nyitás eredményeként az európai célállomások felé 51% -kal, míg a többi célállomás felé 32% -kal több járat indul mint korábban. Ez még nem a végleges állapot, hiszen a szabadverseny 2018-ra válik teljessé.

Ahogyan ez várható volt, az El Al piaci részesedése a saját olcsó légitársaság, az UP megindítása ellenére fokozatosan csökken az izraeli légiforgalomban. S bár az El Al is elkönyvelhetett utasszám növekedést az év első harmadában, a 6,53 százalékos bővülés messze alulmaradt a kétszámjegyű általános növekedéstől. A CAA jelentéséből kiderült, hogy

a legsikeresebb külföldi légitársaság az izraeli piacon továbbra is a Turkish Airlines, majd az EasyJet, az Aeroflot, a Lufthansa, az Ukrajna, a Wizz Air és a Pegasus következik.

Júliustól új szereplővel bővül a paletta, a WOW air izlandi légitársaság Reykjavikon keresztül kínál olcsó repülőjegyeket New Yorkba, Miamiba, Bostonba, Washingtonba, San Francisco-ba és Los Angelesbe, valamint Torontóba és Montreálba. Észak-Amerikába a WOW A-321-es Airbusokat üzemeltet, de a flottájukba tartozik a 200 férőhelyes Airbus A-320-as, és a 250 utas számára tervezett A-330-as is.

A CAA adatai szerint a Ben Gurion repülőtérről a legnépszerűbb célpont Isztambul, nyáron hetente 91 járat indul erre a desztinációra. A Turkish Airlines és a Pegasus Airlines által működtetett járatok többsége a török fővároson keresztül európai, távol-keleti vagy amerikai célállomásokra repül. A szakértők szerint idén a második legnépszerűbb út Tel-Aviv és London között lesz, idén nyáron hat légitársaság, az El Al, a British Airways, az EasyJet, a Monarch, a Wizz Air és az Arkia heti 65 járatot indít. A dobogó harmadik fokára Párizs kerülhet, a francia fővárosba öt légitársaság heti 61 járatot indít Tel Avivból. A negyedik és az ötödik legnépszerűbb célállomás Moszkva, és Larnaka, mindkét városba több mint 50 járat indul hetente.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.