Emberkísérlet – a fenszi kecsapos tészta és a nagy pavlova-baleset

A bidudban (karantén) rettenetesen el lehet fáradni. Főleg a semmittevésben és egymásban. Amíg korábban, amikor elegem lett J.-ből, csak lementem a tengerpartra, most végeláthatatlan téli, esős szombatok vannak csak a kanapé-életünkben. Merthogy hiába áll rendelkezésre elképesztő mennyiségű hely a tizenhat négyzetméteren (muhaha, nem), valójában csak a kanapé alig két négyzetméterén tengetjük a hétköznapjainkat.

De persze a napi feladatokkal – mosás, takarítás, főzés, kenyérsütés – ugyanúgy meg kell küzdeni, mint bidud nélkül. A takarítás és főzés remekül megy. Körülbelül két óra alatt glatt kóserre tudom már sikálni az egész lakást galériástul, mindenestül. Csak egyetlen problémánk van: a mosás. A tizenhat négyzetméteren sajnos nincs sehol hely a mosógépnek. Lenne, ha én terveztem volna a konyhabútort, de nem én terveztem, és a kivitelező sem állt a helyzet magaslatán, aminek nyomát egy, a két szekrényelem közé eső, a két szekrény oldalán átívelő bevágott mosogató őrzi.

Viszont nemcsak az a baj, hogy elfogynak a tiszta ruhák, hanem egyik reggel arra ébredtem, hogy a szennyes-torony leborult, és a ruháink felháborodottan fekszenek a bejárati ajtó előtt, gondosan beterítve a lehető legnagyobb padlófelületet. Eddig a közeli önkiszolgáló mosodába jártunk, és amíg a nagyüzemi mosógép egy bő órán át mosott és szárított, mi elücsörögtünk a szomszédos kávézóban. Most a mosoda ugyan végre újra kinyitott, de csak az utcán lehetne várni, így valahogy nem szívesen hagyom ott a holmikat. Valami megoldás kell.

Nyilván sivár hétköznapjainkba kis változatosságot hozott, hogy a kanapé–fürdőszoba–konyha Bermuda-háromszögből kirándulhattunk most már a szennyes-hegyre is, de valahogy azért bizakodom, hogy lesz ennél érdekesebb túránk hamarosan. Nincs mit tenni, felhívtam a mosodaszolgálatot, akik annyit mondtak, hogy majd visszahívnak, ha lesz kapacitásuk, folyamatosan, éjjel-nappal mennek a gépek. Eltelt egy nap, nem hívtak. Gabi barátnőm, aki gyakran siet megmentésünkre, most is kisegített. Gyertek át – mondta –, és mosd ki a holmidat nálunk, majd a kertben elücsörgünk két méterre egymástól.

Összecsomagoltam tehát a szennyest, és nem sokkal később már boldogan pörgették ki magukból a ruhák Gabiék mosógépében a bidud összes porát. Az első tíz percben nagyon ügyesen megtartottuk a két méter távolságot, a következő tíz percben már kevésbé. Újabb fél óra múlva már azt tervezgettük, hogy mit is főzzünk. Pont, mint a régi, koronamentes időkben.

Némi csirke, zöldség, tojásfehérje, rizstészta láttán meglett a nagy terv: pad thait főzünk, és a tojásfehérjéből pavlova lesz. A csirkét felkockáztam, halszósz, szójaszósz, gyömbér, olaj és fokhagyma keverékébe pácoltam. A zöldségeket – répát, cukkinit, hagymát – julienne-re (gyufaszál) vágtuk, a brokkolit és a karfiolt leforráztuk, és nekiálltam a pad thai szósz elkészítésének. Ami nem nagy ügy általában. Az eredeti recept alapján evőkanál tamarindkivonatot elkeverünk egy evőkanál barna cukorral, két evőkanál halszósszal, két evőkanál szójaszósszal és kb. 50 ml alaplével, ami lehet csirke vagy zöldség, ha vega/vegán verziót készítünk. Ez esetben a halszósz helyett is mehet bele szójaszósz.

Az eredeti pad-thai. (forrás:wikicommon)

El is kezdtük feltúrni Gabi tökéletesen felszerelt konyhájának fűszeres fiókjait, de a legfontosabb alapanyag, a tamarind, nem volt sehol. Mi legyen? A mindent tudó internet szerint ketchup és ecet segítségével elérhető a kívánt ízhatás. Ennek fényében került a szószba egy jó adag ketchup, pár csepp ecet, hoisin-szósz – ez volt otthon, nem tamarind –, szójaszósz, halszósz, leveskocka helyett pedig kis víz, fokhagyma és gyömbérpor. Egészen bizarrul nézett ki.

Időközben Gyuri és Dani is befutott – ők legalább egy háztartásban élnek, illetve Gyuri kvázi egy háztartás. Gyurit be is fogtuk húst pirítani, a tészta is megfőtt – persze ebből sem a szélesmetélt típusú volt, hanem a tekercsbe való cérnametélt jellegű, de a megpirult hús-zöldség-tészta kombó kezdett ígéretesen alakulni. Gabi megkóstolta a szószt, megrázta magát, mint a macska, amikor vízbe lép, és csendben arrébb ment a pavlovához tojáshab-alapot gyártani. Csendben megjegyezte, hogy ő annyira nem is éhes, és majd csak egy picit kóstolja meg a kész ételt. Én azért bátran beleborítottam a serpenyőbe a szószt, és alaposan összekevertem. Felvágtam mellé a koriandert, nyomtam a tetejére egy kis citromlevet, átraktam a mosógépből a szárítóba a ruhákat, Gabi betette a pavolva-alapot a sütőbe száradni, és megterítettünk kint a kerti asztalnál, hogy az előírt két méter távolságból fogyasszuk el a vacsoránkat.

Mikor már mindenki túl volt az első tányéron, Gyuri óvatosan megkérdezte, hogy ez akkor micsoda… Hát, táj jellegű tészta… – feleltem én. Pad thai akart lenni, kontrázott Gabi, de csak ilyen Bitzaron tájéki lett. J., aki mindig nagyon finnyás, főleg, ha távol-keleti ételekről van szó, csak a második tányér után törte meg az elégedett csámcsogást: Bar, ebbe ketchupot tettél?! Háát… – néztem rá –, nem volt tamarind. Rám nézett. Nem olyan nagy baj – mondta –, végül is ez egy elég fancy ketchupos tészta – folytatta, és teleszedte a tányérját harmadszor is.

Mire végeztünk a vacsorával, késő este lett, de persze a mosás nem lett kész. Így megbeszéltük, hogy másnap újrázunk, befejezem a mosást, Gabi meg a pavlovát, és megint főzünk valamit.

A másnapi menü sokkal rutinosabban ment, húst sütöttünk, a vacsora megkoronázásaképpen pedig a “PAVLOVA”.

Nem tudom, ki ismeri ezt a friss és könnyű édességet. Az alapja egy könnyű tojáshab: előmelegítjük a sütőt 170 °C-ra, 4 tojás fehérjét 1 evőkanál kukorica-keményítővel, 2 evőkanál fehér borecettel, 200 g cukorral és csipet sóval habbá verjük, egy sütőpapírra kör formában krátert formázunk belőle, majd 120 fokon 75 percet sütjük, és a lekapcsolt sütőben hagyjuk kihűlni teljesen. Erre a tojáshab-alapra jön a felvert, cukrozatlan tejszínhab és a friss gyümölcsök – általában eper, vagy bogyós gyümölcsök, mint málna vagy áfonya. Ha jó, akkor az ember úgy érzi, egy csodálatos felhőt eszik. Nos. A vacsora remekül sikerült, a steakek nagy része kifejezetten finomra sült, kivéve egy makacs darabot, a kacsacombok pont ahogy a nagykönyvben meg van írva, a kapros krumpli után pedig a tálat is kinyaltuk. Már csak a pavlova volt hátra, és hogy a szárítógép végre befejezze áldásos tevékenységét. Gabi az utóbbi időben mestere lett a habcsók, azaz meringue készítésének. Cukorszirupot forral és azzal veri fel tökéletes keménységűre a tojáshabot, amit aztán 90 °C-on nagyon hosszan szárít a sütőben. Pont olyan az íze, mint gyerekkorom karácsonyi habcsókjainak.

Ez pedig az eredeti pavlova. Szép is, nem csak finom. (forrás: wikicommon)

Most is nagyszerűen sikerült a meringue, csak hát a pavlova alapja nem ez a fajta tojáshab-alap. Nem baj, a mienk ilyen lesz – mondta Gabi elszántan, és bár a lánya, Hanna, megtörte az egyik meringue-karikát, Gabi nem adta fel. Tejszínhabot vert – szigorúan cukor nélkül –, gyümölcsöt vágott, és a törött meringue-et még apróbb darabokra törtük. Hatalmas műgonddal egy tányérra tette, művészien feltornyozta rá a tejszínhabot, megszórta a felvágott barack és kiolvasztott áfonya keverékével, és, hogy teljes legyen az alkotás, az összetört meringue-darabokkal – igazi absztrakt mű lett belőle. Desszert – kiabálta Gyuri. Dani érdeklődve bújt elő a szó hallatán. Amikor meglátta a konyhaasztalon a műremeket, bizalmatlanul csak annyit kérdezett: Gabi, mi ez a hülyeség? – Pavlova – felelte Gabi, és büszkén kihúzta magát. – Mivlova? – Pavlova! – Úgy néz ki, mint egy autóbaleset! Ráadásul folyik az oldalán a tejszín… – reklamált Dani. Gabi a negatív kritika ellenére is büszkén tette az asztalra, majd a tálalás során szépen, egyenletesen sikerült összekennie magát, az asztalt, és a nappali padlóját is. J. kiturkálta a meringue-et (A tejszínhab jó volt – mondta szűkszavúan, pedig ha valaki, hát ő igazán cukorfüggő), Hannának a gyümölcs nem tetszett, Dani inkább elment olvasni. – Nos, ez nem pavlova… annak magasnak kéne lennie… – mondtam. – Persze egyáltalán nem rossz, de tényleg kicsit absztrakt lett… – Én egy absztrakt festőművész vagyok – felelte Gabi. – De lehet, tényleg meg kellett volna nézni a receptet – mondta, és kent egy kis tejszínt a halántékára és a homlokára, ahogy kisimította a haját. Elkezdtem felolvasni a receptet, mire Gyuri felől fura hangok érkeztek. – 75 perc után hagyja a sütőben – röhögte, és a könnyei is potyogtak –, és felejtse is el! – mondta, már a térdét csapkodva. – Ez egy pavlova-baleset!