M2

Grafika: Salamon Sára

M mutatóujja egy pillanatig még tétovázott a bal gomb fölött, de végül megnyomta. Megtette. Kirúgatta magát a Facebookról… még megnézte, hogy lehetséges-e újra bejelentkeznie a régi profillal, de erre már a Facebook valami olyasmit üzent, hogy ez már végleg nem fér bele az ő biztonsági policyjükbe. Szuper. Volt ugyan még egy fals Facebook identitása a hozzá tartozó email-címmel, amit általában arra használt, hogy nyegle politikusokat vegzáljon zöld- és fekvőrendőr-kérdésekben, de hát ugye azokat a jelszavakat is – rejtjelezve persze – egy olyan papírra írta, amit biztonsági okokból ő sem talált legalább fél éve.

Eljött tehát a pillanat. Olyan sokszor fenyegette már a körülötte élőket azzal, hogy kilovagol Mongóliába, hogy letisztuljon minden benne, ideje volt mindezt megtenni.

Régi nevén időpontot foglalt a hivatalba, hogy új iratokat készíttessen. Péntek, zárás előtti utolsó félóra. Augusztus, uborkaszezon. Ideálisnak tűnt. A terve az volt, hogy a kihalt épület falai között az ügyintézőnek csak úgy odasúgja, hogy véletlenül írjon másik nevet a személyijére. Ő nem szőrözne ezen sokat, felőle lehet a hangzás hasonló, sőt, ha úgy tetszik, csak változtasson meg pár betűt.

Élesen emlékezett annak az ügyintézőnek a cinkos mosolyára, aki húsz évvel ezelőtt azt mondta neki, nyugodtan hagyják le a második utónevét az útlevéből, úgysem hangzik valami jól. Mert az ilyen különös kihágások bizony megtörténtek, és a hivatali rendbontások a lázadó szabadság érzetét adták M-nek. Valami az „élet mégiscsak kerek” érzést, amiről meg rögtön beugrott az a graffiti a körről abban a régi macedón filmben, aminek a zenéjétől mindig fura érzés fogta el, és ami ilyenkor visszarepítette akkori önmagához.

- Hirdetés -

A névváltoztatás végül nem sikerült, a kisasszony elég rugalmatlannak bizonyult, de hát a fáradtság ezt hozza ki egyesekből. Az anyakönyvi hivatalt emlegette, meg kérvényt és részletes indoklást. M úgy gondolta: az, hogy ő úgy érzi, a karantén óta már nem az a korábbi Hebehurgya M, aki akkor volt – szóval a hivatalnak ez talán nem lesz elég ütős érv.

Mindegy, beletörődött, hogy az új műanyag kártyán a régi neve szerepeljen, de azért a fényképen megpróbált új énjének megfelelő arcot vágni. Ezt a kitételt ő maga sem értette, mindenesetre az ügyintéző arcán azt látta, valami átment a lencsén. Jól tette, hogy zárás előtt jött, ilyenkor a fényképekkel már nem kekeckednek.

M úgy érezte, elveszítette a középpontját. Kicsúszott. Valahogy oldalra. Nem passzolt jelenlegi életébe. A testét már régóta nem értette. Azt gondolta, az ő személyiségéhez valami inas test illene. Megtérés önmagamhoz. Így hívta magában a kilovaglós feladatot.

Eszébe jutott, hogy valaha olvasott egy szigetről, ahol nagyon kevesen laknak és olyan kemény az élet, hogy senki nem akar odaköltözni. Megkereste az interneten, és felhívta az egyetlen telefonszámot, amit a rendszer kiadott. Nyilván a polgármesternél csörög majd.

Megkérdezte őt a job situation-ről a szigeten, mire hahotázás és valami csapkodás hallatszott a vonal túlsó végéről. Talán opportunity-t kellett volna mondania?

Végre a nevetés elhalt, és a rekedtes hang annyit mondott: Come and see.

- Hirdetés -