Visegrádi innovációs együttműködésről és a kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzéséről tárgyalt Magyar Levente Izraelben

Magyar Levente és Yuval Rotem - fotó: magyar nagykövetség

Innovációs együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a visegrádi országok (V4) Izraellel hétfőn Jeruzsálemben. A tárgyaláson Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a magyar-izraeli kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzéséről is tárgyalt.

Magyar Levente az MTI-nek hangsúlyozta, hogy a politikai kapcsolatok fejlődése nyomán megérett a helyzet arra, hogy ne csak konfliktusmentes és rendezett legyen a két ország viszonya, hanem előremutató, konkrét számokban mérhető, szorosabb gazdasági és más területeket felölelő partneri kapcsolatot is fejlesszenek.

“Pontosan egy évvel ezelőtt voltam utoljára Izraelben, amikor hasonló témákról tárgyaltam, de az egyik nagy különbség az egy évvel ezelőtti látogatáshoz képest, hogy mára szélesebb kerete lett az Izraellel való kapcsolatépítésünknek, a visegrádi együttműködés országainak kerete” – tette hozzá az államtitkár.

Megjegyezte, hogy intenzív V4-párbeszéd indult, amelynek szavai szerint egyik, vagy “a” motorja Magyarország.

A hétfőn aláírt együttműködési szándéknyilatkozat alapján a kooperáció minden olyan területre kiterjeszthető lesz, amelyben kölcsönös érdeket látnak a felek, Magyar Levente például az agrárinnovációt tekintette a legígéretesebb területnek. Izraeli útjának első látogatása ezért az izraeli agrárkutatások “fellegvárába”, a Vulkani kutatóintézetbe vezetett.

“Magyarország és Izrael hasonló kihívásokkal szembesül az agráriumban főként a klímaváltozás, az egyre forróbb nyarak nyomán, amelyben csakis tudatos stratégiai tervezéssel lehet megtalálni a helyes megoldásokat”- mondta. Emlékeztetett arra, hogy az izraeli agrárinnováció a csepegtetős rendszertől az üvegházas technológiákig számos területen világhírű, és Magyarország számára is hasznosítható megoldásokat jelenthet. “Ez azért is különösen fontos, mert Magyarországnak stratégiai gazdasági ága a mezőgazdaság, amelyben fontos feladat a következő évtizedekben a hozzáadott érték növelése és otthontartása, és ehhez éppen olyan intenzív technológiai beruházások kellenek, amelyek Izraelben megvannak” – jegyezte meg.

A szándéknyilatkozat aláírása mellett a magyar fél kidolgoz egy magyar-izraeli munkatervet is, konkrét projektekkel felvázolva a lehetséges együttműködés területeit. “Részben állam-államközi keretben közös projekteket tervezünk, részben akár piaci alapon is megvásároljuk ezt a tudást, mert erre szükség van, például az egyre nagyobb munkaerőhiány miatt” – mondta. Példaként jegyezte meg, hogy Izraelben olyan robottechnológiák kifejlesztésén dolgoznak, amelyekkel akár már rövid távon is megoldást kínálhatnak erre a problémára. Úgy vélte, hogy a forróbb nyarak miatt Magyarországon lassan kivesző bogyósgyümölcs-kultúrák visszaállítására is létrejöhet tudományos alapú együttműködés.

A kétoldalú együttműködés emellett ismertetése szerint a védelmi partnerség lehetőségét is tartalmazza, a kibervédelemtől a terrorelhárítás érdekében történő kölcsönös információcseréig, tapasztalatcseréig és képzésig.

“A politikai keretek adottak, vannak már gazdasági eredmények is, és újabb területeken törekeszünk a partnerség elmélyítésére” – hangsúlyozta Magyar Levente példaként az oktatást, az egyetemközi együttműködést, az innovációt említette és bejelentette, hogy Magyarország a kóser élelmiszer-előállításban is továbblépésre készül.

A visegrádiak és Izrael – fotó: magyar nagykövetség

Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!