A társaság izraeli tudományos központokkal és startupokkal akar együttműködni.
A Bosch a közel-keleti országban többek között a gépi tanulás, a robotika, a kiberbiztonság, a hálózatba kötöttség és a dolgok internete területén tervez kooperációkat helyi vállalkozásokkal, valamint különböző egyetemekkel és intézményekkel. A Tel-Avivban létrehozott új kutatási és technológiai iroda munkatársainak célja, hogy az eddiginél szorosabb együttműködéseket alakítsanak ki a helyi partnerekkel és korán felismerjék azokat az innovatív startupokat, amelyek a felsorolt öt terület egyikén vannak jelen.
Az izraeli startupok többségének, továbbá számos vállalatnak és kutatóintézetnek a székhelye Tel-Avivban és környékén van. Volkmar Denner, a Robert Bosch GmbH vezetője elmondta, hogy Tel-Avivban fellelhetők az úttörőszellem, a kiváló egyetemek és a kreatív ötletek, ezért ez a megfelelő környezet az úttörő innovációk és ezáltal a Bosch számára is. A közel-keleti ország ráadásul magas fokú tudományos és technológiai potenciált kínál számos olyan jövőbeli területen, amelyek a társaság szempontjából fontosak, ezzel a lehetőséggel pedig élni akarnak.
A közel-keleti állam gazdasági szempontból kiemelkedőnek számít és a lakosok számához viszonyítva egyetlen más ország sem nevezhető ennyire innovatívnak. A Robert Bosch Venture Capital GmbH-nak (RBVC) szintén van Tel-Avivban kirendeltsége. A cég 420 millió eurónyi tőkét juttat a technológiai ágazat startupjainak vagy közvetlenül részesedést szerezve azokban vagy befektetési alapokon keresztül. Az RBVC-nek jelenleg világszerte 30 vállalkozásban, köztük öt izraeli startupban van részesedése. Denner hangsúlyozta, hogy Izrael számukra piacként is fontos.
Köszönjük támogatásotokat, ez tart életben minket! Ha szerinted is szükség van az Izraelinfóra, csatlakozz a támogatóinkhoz itt. Minden más támogatási forma itt.