Netanjahu “diktatúrájától” óv a volt likudos igaszságügyi miniszter

Dan Meridor – aki a Likud színeiben 1984 és 2013 között 21 éven keresztül volt képviselő a Kneszetben és 1988-1992 között igazságügyi miniszter Jichak Samir kormányában – két korábbi Likud miniszterhez, Benny Beginhez és Limor Livnathoz csatlakozott, akik nyilvánosan tiltakoztak az izraeli Legfelsőbb Bíróság hatáskörének tervezett megnyirbálása ellen.

Dan Meridor – fotó: Wikimedia Commons

Dan Meridor a korábbi izraeli kormányokban számos posztot töltött be, s többek között az igazságügyi tárca birtokosa is volt már. Most azonban elítélte azokat a tervezett törvényeket, amelyek korlátoznák a bíróságok hatalmát, és hivatali idejére mentelmi jogot biztosítanának a miniszterelnöknek az ellene folytatandó nyomozások alól. Meridor szerint ez lerombolná a jogrendszert és aláásná a demokráciát.

Egy szerda esti tévéhír szerint, Netanjahu és új koalíciós partnerei megegyeztek abban, hogy a felálló kormány nagyarányú törvénymódosításokat kezdeményezne a Legfelsőbb Bíróság hatáskörét illetően. A Kneszet tagjai felhatalmazást kapnának arra, hogy a bíróság által korábban elutasított törvényeket tárgyaljanak újra, és így korlátozhatnák annak beleszólását kormányhatározatokba.

Messzemenő alkotmányjogi következményei mellett egy ilyen törvény jelentős személyes mozgásteret biztosítana a három korrupciós ügy kivizsgálása elé néző Netanjahu számára, aki akár azt is kérheti parlamenti híveitől, hogy biztosítsanak neki mentességet a nyomozás alól.

A miniszterelnököt két esetben csalással és törvényszegéssel, egy esetben pedig vesztegetéssel vádolhatják. Először még a legfőbb ügyész hallgatja meg, aki utána dönt a formális vádemelésről. Netanjahu tagadja a vádakat és azt állítja, hogy azok csak politikai eszközök arra, hogy őt kiszorítsák őt a hatalomból.

Dan Meridor – aki a Likud színeiben 1984 és 2013 között 21 éven keresztül volt képviselő a Kneszetben és 1988-1992 között igazságügyi miniszter Jichák Samir kormányában – két korábbi Likud miniszterhez, Benny Beginhez és Limor Livnathoz csatlakozott, akik nyilvánosan tiltakoztak a Legfelsőbb Bíróság hatáskörének tervezett megnyirbálása ellen.

„Az, hogy valaki a törvény felett áll, hogy a törvény előtti egyenlőség nem létezik, hogy gyanú esetén a miniszterelnök és a kormány tagjai ellen nem lehet nyomozást indítani – ez országunkat gyökeresen megváltoztatná. Eddig ilyen nem fordult elő. Miniszterelnök, minisztereink, sőt államelnök is került már rács mögé. Büszkék lehetünk arra, hogy nálunk nincsenek kivételezett személyek. A fékek és ellensúlyok kiiktatása rendkívül veszélyes antidemokratikus elképzelés.”

„Ha a törvényeket felül lehet írni, akkor nem lesz demokrácia, akkor diktatúra lesz, akkor a többség azt csinál amit akar, akkor nem lesznek fékek és ellensúlyok. Ez veszélyes, antidemokratikus elképzelés.”

A teljes írás itt olvasható >>