Annektálás a holokauszt égisze alatt

Zeev Sternhell professzor írása a Haaretzben

Donald Trump és Benjamin Netanjahu közös akcióját a palesztin területek amerikai támogatással történő annektálásáról akkor szivárogtatták ki, amikor a Jad Vasemben nemzetközi megemlékezést tartottak a második világháború idején történt zsidó holokausztról. 

Kétséges, hogy lehet-e cinikusabb ennek a kettőnek a kombinációjánál: Jeruzsálemben az antiszemitizmus olyan eszközzé vált, mellyel előre megbénítható a világ bekebelezési tervvel szembeni várható ellenállása. Így válik az antiszemitizmus, mely a zsidó nép katasztrófáját okozta, Izrael cinikus és szégyentelen politikai eszközévé.

Jeruzsálemben ultimatív fegyverré tették az antiszemitizmust a zsidó telepesek – akár csak néhány – Ciszjordániából való evakuálásának igényével, vagy a területek tisztességes megosztásának gondolatával szemben. A nacionalisták szerint minden olyan politika, amely nem felel meg az izraeli érdekeknek, antiszemitizmus.

Netanjahunak és hírnökeinek tehetsége a holokauszttal és az antiszemitizmussal való kereskedésben nem igényel további bizonyítékokat, de Európa gyávasága az izraeli jobboldal zsarolásával szembeni kiállásra is jól ismert. A Likud Izraelének sikerült anticionizmusként meghatároznia a területek megszállása és az apartheid elleni tiltakozást, és ezt az anticionizmust antiszemitizmusként azonosítania. Európát jogosan sújtja a zsidókkal szembeni bűntudat. Ez a számla soha nem zárul le, de ez nem igazolja a zsidó-izraeli nacionalizmussal és rasszizmussal szembeni megbocsátást.

Ez a megbocsátás abszurd módon Izrael mint liberális, demokratikus és zsidó társadalom megszüntetésének aktív támogatásához vezet. Minden értelmes ember beláthatja, hogy a palesztinoknak biztosított egyenlő jogok nélkül az annektálás egy új apartheid állam létrehozását jelenti, és egy ilyen valóság létrehozása nem igazán az EU célja. Ki lenne hajlandó Nyugat-Európában támogatni egy ilyen tettet, és hagyni, hogy a zsidó nacionalisták arra használják a megbocsáthatatlan múltat, hogy a zsidó nemzeti létből teljesen kiszorítsák a liberális értékeket?

A zsidó, a nemzeti és a vallási identitásról szóló álokoskodásokon túl a cionizmus az európai antiszemitizmusra volt válasz, és a zsidók elnyomására és arra az életveszélyre jelentett megoldást, amelyben éltek. Mielőtt az 1920-as évek elején az Egyesült Államok bezárta kapuit, az Európából elmenekült emberek 90%-a számára az új világba való menekülés volt a preferált megoldás.

A cionista megoldás bizonyította magát, hisz az összes többi ajtó zárva volt, és a holokauszt után világszerte legitimitást kapott. A zsidó nacionalisták most arra törekszenek, hogy a szabadság és függetlenség e legitimitását a megszállással és bekebelezéssel bővítsék. 

Ez a valódi jelentése a holokauszt és az antiszemitizmus izraeli kormány általi, politikai igényeinek megfelelő cinikus és szégyenteljes kizsákmányolásának. Felmerül a kérdés: Mit kell tenni annak érdekében, hogy a liberális világ megértse, hogy nincs semmi kapcsolat a megszállás és az annektálás kíméletlen kritikája és az antiszemitizmus között?

Németország elnöke tiszteletteljes módon mea culpázott. Angela Merkel kancellár vezetésével országa egymillió nem keresztény és nem európai menekültet fogadott be annak érdekében, hogy bizonyítsa, Németország mentes a rasszizmustól. 

De Németország és Franciaország – ez utóbbinak szintén antiszemitizmussal tele a múltja – félnek saját árnyékuktól, amikor az izraeli politika kritikájának érzékeny idegeihez nyúlnak. A jobboldali propaganda sok jó európai embert meggyőzött arról, hogy a kritika a cionizmust ellenzi, tehát tagadja Izrael létezését, ezért antiszemita. Ez szemenszedett hazugság, és ezt elsőként maguknak az izraelieknek kell világgá kiáltaniuk a háztetőkről.

Zeev Sternhell (született 1935. április 10-én) a jeruzsálemi Héber Egyetem Politikatudományi Tanszékének emeritus professzora és a fasizmus világhírű szakértője. Sternhell 2008-ban elnyerte a politikatudományi kutatás Izrael-díját, és 2010-ben az Izrael Nemzeti Tudományos Akadémia tagjává, 2016-ban pedig az Amerikai Művészeti és Tudományos Akadémia tagjává választották.