El Al: harc a túlélésért

El Al háború a túlélésért: A társaság bejelentette az igazgatótanács tagjainak fizetés-csökkentését.

Az EL AL elnöke, Eli Deps lemondott fizetése 70%-áról, az Igazgatóság többi tagjának fizetését pedig a legalacsonyabb szintre viszik le. A csökkentések 2020. július 1-től 2020. október 31-ig érvényesek.

Uri Sirkis, az Israir vezérigazgatója már korábban bejelentette, hogy 75%-kal csökkenti fizetését, és 2021 végéig havonta csupán 10 000 sékel fizetést vesz fel.

Az El Al vezetőségének fizetésrendezése épp akkor történik, amikor találkozóra került sor a társaság vezetése és a pilóták képviselői között. A találkozó várhatóan a felek közötti kollektív szerződés aláírásával ér véget, ami feltétele az állami támogatás megszerzésének.

Az El Al vezetősége megállapodást írt alá három bizottsággal, az utaskísérőket képviselő bizottsággal, az Igazgatósággal és a technikusokat képviselő bizottsággal. A megállapodás értelmében átszervezést fognak végrehajtani, ezzel elbocsátanak mintegy 1750 alkalmazott, és megtakarítanak körülbelül évi 120 millió dollárt.

A pilótákkal történő megállapodás jelenti a legnagyobb kihívást, tekintettel a felek közötti nézetkülönbségre, beleértve a vezetőség 110 millió dolláros éves megtakarítás iránti igényét, amely 650 alkalmazottat érint, azaz a vállalat egészének körülbelül 10%-át.

Az El Al igazgatótanácsa tisztázta, hogy a pilótákkal történő egyezség lehetővé tenné számára, hogy hozzájusson az állami támogatáshoz. Enélkül az EL AL arra kényszerül, hogy bírósághoz forduljon, és csődeljárást kezdeményezzen hitelezői kielégítésére, ezzel felfüggesztve az egyezkedést a pilótákkal. Nem elképzelhetetlen, hogy ha a felek nem jutnak megállapodásra, a pilóták képviselői azok beleegyezése nélkül fogják aláírni a megállapodást.

Eli Rozenberg
Eli Rozenberg

Mindezalatt folyik az El Al megvásárlása. Az érdeklődő vevő Eli Rozenberg, az amerikai egészségközpontokat működtető Kenny Rozenberg fia. A vevő elszánt, mindenképp vásárolni akar. A kérdés már nem az El Al eladása, hanem az, hogy mikor, melyik ponton történik meg.

Izrael állama Arany Részesedéssel rendelkezik az El Al-ban, emiatt a vásárlás folyamata bonyolult és engedélyekhez kötött. A vállalat igazgatótanácsának engedélyén kívül szükség van a kormány minisztereinek hozzájárulására is.

Eli Rozenberg szakértő csapata segíti az üzlethez szükséges folyamatot megfelelő stratégiával. Rozenberg jobban szeretné az üzletet az El Al anyavállalatával, a Knafaimmal megkötni még a tervezett nyilvános ajánlattételi lehetőséget megelőzve. Természetesen nem zárkózik el attól sem, hogy a bíróság által kijelölt megbízottól vásároljon.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.