miként számol be a magyar nyelvű izraeli és magyarországi média Izraelről  

Miri Regev kiállt a pódiumra az Izrael Fesztivál megnyitójára összegyűlt ünneplők elé, és nagy önbizalommal kezdte mondandóját, miszerint a közpénzt nem lehet olyan rendezvények támogatására fordítani, melyek ellenkeznek az ország kultúrájával, lakosainak értékrendjével. A közönség fujjolására feltartotta karjait, és azt mondta, hogy márpedig végig fogják hallgatni mondandóját, mert ő türelmes, és addig el nem megy, amíg be nem fejezte.

De vajon vannak-e olyan kulturális értékek, melyek egységesen képviselik egy egész ország lakosait? És azok a kulturális értékek, amelyek nem egységesen képviselik egy egész ország lakosainak értékeit, vajon miért is ne lehetnének támogathatóak? Különösen a nagyon sokszínű, soknemzetiségű, kulturálisan, világnézetileg oly tagolt izraeli társadalmat számításba véve, lehetetlennek tűnő gondolat az egységre hivatkozva támogatást ígérni vagy megvonni.

A kultúra és a kulturális értékek minden rétegnek mást jelentenek. Minden társadalmi osztálynak, közösségnek, személynek külön és külön, más és más véleménye van arról, hogy mi nevezhető művészetnek vagy kulturális értéknek. Az internet világa még inkább elmosta, ha egyáltalán volt is ilyen, e hajdanvolt kánon relevanciáját és annak közmegegyezéses hatályát.

További cikkünk a témában:

Marad a meztelenség az Izrael fesztiválon Miri Regev tiltakozása ellenére

Leáldozott a múzeumok elitista uralma is, miután csupán egyikévé váltak a lehetséges válogatásoknak a sok párhuzamosan futó, és az interneten hozzáférhető tartalomból. Ki és hogyan állapíthatná meg, hogy mik azok az egész társadalomra jellemző, elfogadható kulturális értékek, melyek mércéje szerint megvonható a támogatás a közpénzből?

Ha meg akarnánk felelni Miri Regev elvárásainak, vajon mi alapján határozhatnánk meg, hogy mi az a mindenki számára elfogadható kulturális etalon? Mi alapján dönthetnénk el, hogy ez vagy az a tartalom mindannyiunk számára elfogadható-e? Talán népszavazással? Szavazólapon kéne beikszelni, hogy melyik tartalom összeegyeztethető kulturális értékeinkkel, és melyik nem? A végén összeszámolva a szavazatokat már csak azt kéne eldönteni, hogy hány százalék egyetértése legyen elégséges ezen új korszak cenzorainak, hogy egy filmet, filmfesztivált, vagy művészeti alkotást támogatásra méltónak tartsanak.

Mi magyarok még nagyon jól emlékszünk arra, amikor ilyen kézi vezérléssel döntötték el helyettünk, hogy mi kerülhet elénk és mi nem. Mindannyian kultúrafogyasztók vagyunk, a saját konyhánk, kultúránk ízlésvilágához igazodva. Vajon nem kéne-e a sokszínűség minden virágát külön-külön ápolni? Miért ne fogadhatnánk el, hogy ha nem is mindig érezzük magunkhoz közel, de itt is hozzáértők, szakemberek véleményére támaszkodhatunk?

Az izraeli tízes tévéadó ma reggeli műsorában beszélgetést hallhattunk a fesztivál igazgatójával, Ejál Szárral, amiből megtudhattuk, hogy az Izrael Fesztivál programja bő fél éve eldöntetett a szakértői zsűri által, amíg Miri Regev két nappal ezelőtt jelezte ellenvetését. Az alkotói függetlenséget, a szólásszabadságot, a művészet szabadságát alkotmányos jogok szavatolják Izraelben. A fesztivál vezetője hozzátette, hogy persze ha ezeket a törvényeket megváltoztatják, akkor majd Miri Regevnek is lehetősége lesz meghatározni, hogy mi szerepelhet egy fesztivál műsorában, illetve hogy mi kap támogatást az állami költségvetésből, és mi nem.

Miri Regevvel egyetértve, nincs is kétségem afelől, hogy a fesztivál egyes alkotásai, ahol többek közt meztelen emberek is láthatóak, messze nem összeegyeztethetőek a vallásos lakosság értékítéletével. Ha a vallásos lakosság érzékenységét is figyelembe kívánnánk venni, hamarosan fesztivál se lenne, hiszen a többségük igazodik ahhoz az irányzathoz, mely szerint a nőket és férfiakat szét kell választani, nem dolgozhatnak együtt, nem alkothatnak közösen például filmeket, és így nem is szerepelhetnek együtt a filmvásznon vagy a színpadon, de nem elegyedhetnek a nézőközönség tagjaiként sem. Elképzelhetetlen, hogy bármely külföldi vagy izraeli alkotás megfelelhetne ezeknek az elvárásoknak.

De vajon kinek akar megfelelni Miri Regev? A Netanjahu-kormányzat folyamatos engedményeket kénytelen tenni koalíciós partnereinek, így a vallásos pártoknak is. Miniszterei adják-veszik, mint árucikket, szabadságjogainkat. Nem olyan régen történt, amikor a később magát két évre szabadságoló Gidon Szaár valamely politikai alku során beígérte a tel-avivi kávéházak, éttermek, boltok hétvégi bezárását a vallásos pártoknak. A demokráciáért újra és újra, minden nap ki kell állnunk. Kérdés, hányan és meddig tesszük és tehetjük még meg?