Az izraeli parlament a halálbüntetés kérdését tárgyalja. Mit mond minderről a Tóra, a Talmud, az izraeli jogtörténet és végül a politikai taktika?

Ez a fiú engedetlen és konok, nem hallgat a szavunkra, dorbézoló és részeges. Akkor kövezzék azt halálra a város férfiai mind. Így takarítsd ki a gonoszt a magad köréből! Az egész Izráel hallja meg ezt, és féljen! (Mózes 5, 21:21)

(…)

Bár Izraelben a halálbüntetés nem illegális, és jócskán folyt és folyik róla diskurzus Izrael jogtörténetében/történelmében, mégis rendkívül ritkán hajtották végre. Az állam fennállásának hetven éve alatt pontosan kétszer (a talmudi sztenderd kétszerese). Meir Tobianskit, egy a függetlenségi háborúban küzdő katonatisztet kémkedés vádjával végeztek ki a háború alatt, de ezt az állam meg is bánta és utólag felmentették, majd újratemették. Tobianskival ellentétben Adolf Eichmann kihallgatását, majd ítéletét az egész ország közelről figyelte 1962-ben. Talán nem túlzás azt mondani, hogy az Eichmann-per és az azt követő kivégzés létfontosságú kérdés volt a fiatal állam történetében. Mit teszünk a tiszta, megkérdőjelezhetetlen gonosszal? Hogyan bánunk azzal, aki ki akart minket és az egész családunkat irtani, és nagy részben sikerült is neki? Hogy néz ki az, amikor az erők felcserélődnek és mit üzenünk a világnak, amikor mi vagyunk hatalmon? Milyen üzenetet akarunk küldeni azoknak, akik köztünk élnek az elmondhatatlan traumájukkal, hogyan tudunk nekik az életük újraépítésében segíteni? Mi az a bosszú, és van-e jogunk hozzá? Kinek van joga egyáltalán élni? Ezeket és az ezekhez hasonló kérdéseket az egész izraeli társadalom kérdezte, tárgyalta, vitatta az Eichmann-pernek köszönhetően.

A holokausztban elkövetett háborús bűnök mellett az izraeliek főként a terrorizmussal kötik össze a halálbüntetés fogalmát, bár még mindig csak elvben. Az elmúlt évtizedben többször felmerült a parlamentben, illetve különböző jobboldali pártok programjában, hogy a hidegvérrel elkövetett terroristagyilkosság halálbüntetést érdemel, de mindig leszavazta a Kneszet. Mostanáig. Pár hete a 120 fős parlament 52-49 arányban előzetesen megszavazta, hogy a halálbüntetés kirovása egyszerűbb legyen terrorizmus esetében a katonai bíróságokon. Ezek a bíróságok a palesztin területeken működnek Ciszjordániában, és bár most is van joguk halálos ítéletet hozni, sosem tették még meg. Többek közt azért, mert a három bíróból mind a háromnak egyet kell értenie az ítélet kiszabásában.

Az új törvénymódosítás, amit Avigdor Lieberman honvédelmi miniszter és a Jiszráel Béjténu (Izrael a hazánk) párt vezetője mutatott be, a három bíróból csak kettő egyetértését igényelné. A miniszterelnök, Bibi Netanjahu is igennel szavazott, és amikor az ellenzék megkérdezte, hogy a halálbüntetés azokra a civil zsidókra is vonatkozna-e, akik palesztinokat gyilkolnak meg, azt válaszolta, hogy „elvben igen”. Csakhogy a „zsidó terroristák” felett, még ha telepesként Ciszjordánia területén is élnek, Izrael civil bírósága ítélkezik, nem a katonai bíróság, amelyre a törvénymódosítás vonatkozna. Vagyis nem csoda, hogy az ellenzék palesztinellenesnek és diszkriminatívnak látja a törvényt, arról nem is beszélve, hogy fölöslegesnek – zsidó életeket nem mentenének vele. A terroristák motivációját nem csökkentené az új törvény, sőt lehet, hogy erősítené, állítja több Sin Bét- (belbiztonsági szolgálat) vezető.

Az izraeli média viszont nem a halálbüntetés morális kérdéseinek a részleteit tárgyalja, hanem sokkal inkább a törvényjavaslat politikai vonatkozásait nézi. Több rettentő, késelős terrortámadás történt az elmúlt pár évben, és mégis, a koalíciós kormány mögötti legnagyobb párt, a Likud csak most kezdte el Lieberman javaslatát támogatni. Tavaly júliusban a miniszterelnök, aki egyben a Likud vezetője, arra rendelte a párttagokat, hogy szavazzanak egy ugyanilyen törvénymódosítás ellen. Öt hónappal később Netanjahu a halálbüntetést „bizonyos extrém helyzetekben” „igazságosnak” találja, és a Likud képviselőit a törvény támogatására biztatja. Aki követi a Likud koalíciós manőverezését, az semmi meglepőt nem talál ezen. A törvényről tartott szavazás előtt Lieberman az asztalt verve (szó szerint – Netanjahu azt mondta, „majdnem eltörted az asztalt”) emlékeztette a kormánytagokat, hogy a halálbüntetés kérdése a koalíció feltétele volt. Valóban, a Jiszráel Béjténu programjának már 2005-ben szívügye volt a halálbüntetés alkalmazása terrortámadások esetében, és a legutóbbi koalíciós tárgyalásoknál sem feledkeztek meg róla. A Likud pedig nem először mond ellent saját szavainak koalíciós feszültségek hatására. Az elmúlt nyáron Netanjahu visszavont egy fontos ígéretet, amelyet Izrael progresszív vallásos rétegeinek, illetve az amerikai zsidó közösségeknek tett egy kényes vallási kérdésben (arról volt szó, hogy lehet-e a Siratófal bizonyos részein a nemek egyenlőségét elfogadó irányzatok szabályai szerint imádkozni), mert egyik ultraortodox koalíciós partnere kilépéssel fenyegette a kormányt.

Izraelnek bonyolult a kapcsolata a halálbüntetéssel – látszik a törvények történelméből, hogy komoly morális kérdésnek látta az állam a kezdetektől. Több embert, főként terroristát, ítéltek halálra, majd vonták vissza ezt az ítéletet, rámutatva a kérdés komplexitására. Az Eichmann-per felvétele is azt bizonyítja, hogy mennyire komolyan vették, mennyi erőt és energiát fektettek a kihallgatásába és a döntéshozatalba, mert tudták, hogy a tét mérhetetlen. Illetve mérhető – egy élet, akármilyen bűnös is. A Szanhedrin traktátus lapjait áttekintve is hasonló súlyt érzek a sorok között. A rabbik minden követ megmozgatnak, hogy hetvenévente se kelljen olyan döntést hozniuk, amely lebecsüli Isten életet adó és vevő erejét. Amikor azt olvasom, hogy az izraeli kormány politikai ereje megtartása érdekében szavaz egy olyan kérdésről, amely a bölcseinket nem hagyta éjszakánként nyugodni, nem tudok mást, mint csalódást érezni. Nem is a törvénymódosítás morális következményei zavarnak elsősorban, hanem az a könnyelműség, amellyel döntést hoznak a hatalmon lévők ahhoz, hogy hatalmon maradhassanak. Ez nem Izrael, és nem a Talmud hagyatéka.

A szerző a New York-i Jewish Theological Seminary rabbitanulója.

A teljes írás itt olvasható.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!