Ismét lövik Tel-Avivot?

Tel Aviv, Ajalon. A háttérben az Azrieli Központ és a Kirja, az Izraeli hadsereg főhadiszállása

És megszólaltak a szirénák

Egy átlagos reggel.

A hatórai ébresztő után még jóízűen visszaaludtam, és álmodtam is, mely álom oly mély volt, hogy felébredvén belőle az a kellemes érzés töltött el, mintha egy újabb hosszú éjjelt is végigaludtam volna, teljesen kipihenve magamat. A reggeli kávém mellett aztán bőven volt módomban felébredni. A hírek csak úgy záporoztak, és világossá vált, hogy a rakétázott területek egyre közelebb kerülnek hozzánk, és hamarosan nálunk is megszólalnak a szirénák.

Ó, próféta lelkem. A fürdőszoba nálunk az egyetlen helység, melynek nincs közvetlen ablaka a külvilágra, így ilyen rakétázós időben ide szoktunk beállni. Épp mosakodtam, illetve méricskéltem fogyókúrám eredményét a mérlegen, mikor megszólaltak a szirénák. Magamra kaptam a törölközőt, mert tizenhat éves lányom ott toporgott az ajtóban, hogy engedjem be. Férjem és fiam már elmentek otthonról. Hamarosan a már ismerős kis bummokat is meghallottuk. Közben iskolai szünetet rendeltek el Tel-Avivban is. Lányom megúszta az angol dolgozatot. Nem akart otthon maradni egyedül. Ez még trauma a 2016-os nyárról. Akkor hat hétig tartott Tel-Aviv szórványos rakétázása. Ez a dolog még akkor sem kellemes, ha tisztában vagyunk vele, hogy zárt helyen tartózkodókra nemigen jelent veszélyt a Gázából idelőtt rakéta.

Lányom végül a barátnőjéhez ment, én pedig a tornaórámra. Az utca üres volt, mint péntek reggel, se autók, se járókelők. Csak egyetlenegy nő poroszkált az úton, ahol épp parkoltam, az is a velem együtt tornázók egyike. A tornaórám az alagsorban van, így messze a legbiztosabb hely, ahol a mai nap folyamán tartózkodni fogok. Már nagyban folyt az óra, mikor megérkeztem. Nincs az a helyzet, mely itt bárkit kimozdítana sztoikus nyugalmából. A beszélgetés is másról folyt, illetve csak közvetve a helyzetről, hogy ki mit tervez mára, mozilátogatást vagy más programot gyermekével, ezen a váratlan szabaddá vált napon.

36 új üzenet – szólalt meg az egyik lány, mire Dafna, a torna tanárnőm sietve megjegyezte, hogy egy WhatsAppos csetben minden külön hozzászólást új üzenetként kezel a rendszer. Valóban, felelte az előbbi, ez mégis a megszokottnál sokkal nagyobb aktivitás. De hát miről is szól a csevej? Igazából semmi fontosról. Sokan humorizálnak, az egyik azt írja, nem érti ezt a rakétázást, nem lenne jobb vezérért cserébe vezért? Ezen még én is kuncogok, bár a viccet, mely nyilván Nethanjahut áldozná be, nem érzem teljesen jóízűnek.

Valaki reményét fejezte ki, hogy mihamarabb visszatérünk a rendes kerékvágásba, de hát nincs mit tenni, ha lehetőség volt eltenni láb alól ezt az alakot, akkor ezt meg kellett tenni. Én is megszólalok, és megosztom velük gyanúmat, miszerint ezek az események nem véletlenül történnek most, mikor hamarosan letelik a kormányalakításra megszabott idő, és cseréptörésre kerül a sor, mely valószínűleg a Nethanjahu-féle kormányzat végét is jelenti. Amennyiben háborúba sodródunk, akkor ugyebár marad a kormány, amíg békésebb vizekre nem érünk. Aki pedig időt nyer, az életet nyer, mondja a közismert mondás. Ez utóbbit csak itt fűzöm hozzá. A lányok viszont nem értettek egyet velem. Mindenek felett bíztak a katonai vezetés szakmaiságában és abban, hogy ilyen döntéseket nem tud befolyásolni holmi kalandor kormányzati érdek.

Zárva tartó üzletek.

Barátném másképp vélekedett. Ha már elmélet, mondja,  akkor szerintem az, hogy ebben a helyzetben muszáj egységkormány a Rivlin féle felosztásban, vagyis Bibi kezdi. Így már biztos nem lehet rá nemet mondani. Hogy ezzel elhalasztódna a timeline a kormányalakításra? Hát nem tudom. Elvileg nem…Azért remélem nemet fognak erre mondani, felelem neki, még akkor is ha kényszerítő körülménynek tűnik a háborús helyzet.

Ismét autóba szállva még inkább egyértelművé vált, hogy mennyire komolyan vették, itt Gus Dánban, a Gázából várható választ. A nagyobb üzletláncok üzletei mind zárva. Üres utcák.

Bezárt kisvendéglő, délidőben.

Kávézók, műhelyek mind zárva maradtak. Így érkezem meg a stúdiónkba. Csodálkozva fordulok férjemhez és ő hozzám, mi lehet a dolgok mögött, hisz 2016-ban a rakétázások hat hete alatt is az élet zavartalanul folyt. Mesterségesen keltett hisztéria lenne, vagy valami olyan, amiről nem tudunk?

Azt rebesgetik, hozza meg férjem a kávéhoz a tejet a szomszédos kis üzletből, hogy hamarosan kezdődik a nagy haddelhadd, mikor az Iszlám Dzsihád vezetőjét temetik, de most még csönd van. Hiába fülelek, csönd van….