Az Ovitz család az erdélyi Rozália faluból származik, és a 20. század egyik nagyon különleges – ám kevéssé ismert – története az övék.

Ovitz Izsák Simon 1868-ban született, rendes magasságú, ortodox zsidó szülők gyerekeként. Törpesége miatt – összesen kilencvenkét centi volt – a szülei úgy döntöttek, hogy tanulni küldik a fiút, aki így az akkoriban napokig tartó esküvőkön játszotta a mókamester és vőfély szerepét. Később vándor rabbiként, kósersági szakértőként és szórakoztatóként kereste kenyerét. Két rendes termetű feleségétől összesen tíz gyermeke született 1886 és 1921 között. A testvérek közül heten alacsony növésűek voltak, és mindannyian megérték a felnőttkort.

Ovitz család

Izsák legfiatalabb gyermeke, Perla Piroska csak hétéves volt, amikor az apja meghalt. Addigra nagyobb testvérei már megtanulták tőle a komikusi mesterséget, sőt anyjuk előrelátásának köszönhetően kiváló zenészek is lettek, akik gyerekeknek készített vonóshangszereken és dobokon játszottak. Izsák második felesége két évvel a férje után hunyt el, de olyan tanáccsal látta el gyermekeit, amely egész életükben, sőt azután is elkísérte őket, és valószínűleg ennek köszönhetik sikereiket és szerencsés megmenekülésüket mind Auschwitzból, mind a kommunistává váló és bezárkózó Romániából. Batja üzenete egyszerűen hangzott: „Tűzön-vízen át őrizzétek egymást, soha ne hagyjátok el a másikat, és éljetek egymásért!” A megvalósítása azonban – főleg a borzalmakkal teli 20. században – már nem lehetett olyan könnyű.

Ovitz család

A liliputi együttes – sikerek az 1930-as években

A kis erdélyi falut és környékét hamar kinőtte a csapat, amely egyébként a világ eddig ismert legnépesebb törpecsaládja is egyben. Turnéikon bejárták egész Romániát, Magyarországot és Csehszlovákiát, és hatalmas sikereket értek el. Zenés műsoraik során jiddisül, magyarul, románul és németül énekeltek. 1940-ben Erdély magyar elfoglalása után életbe léptek a zsidótörvények, amelyek azt is megtiltották, hogy zsidók nem zsidókat szórakoztassanak. Nekik azonban sikerült különleges engedélyt szerezniük, és egészen 1944-ig, a németek magyarországi és erdélyi bevonulásáig folytatták a fellépéseiket. Ekkor azonban nem volt menekvés, és az egész családot, valamint kettőjük házastársát és egyikük kisgyermekét a falu többi, nagyjából hatszázötven zsidó lakosával együtt deportálták. Az egyik testvérük megszökött, de őt később megölték.

Ovitz család

Mengele, az életmentő szörnyeteg

Auschwitzban semmi esélyük nem lett volna a túlélésre, de Mengele hatalmas tudományos lehetőséget látott abban, hogy egy ilyen népes törpecsaládot, valmint rendes magasságú rokonaikat vizsgálatoknak vessen alá, és bebizonyíthassa, hogyan degenerálódik a zsidó „faj”. Így is csodával határos, hogy ők és rajtuk kívül másik tizenkét ember, valódi és hazudott családtagjaik is megmenekültek. A kísérletek szörnyűek voltak, és nyolc hónapon keresztül zajlottak: naponta többször vért vettek tőlük, éheztették őket, kihúzták a fogaikat, és egyéb rettenetes dolgokat műveltek velük. Mivel Mengele nem talált semmilyen tudományos magyarázatot a törpeségükre, és egyáltalán nem sikerült semmilyen tudományos eredményre jutnia a kínzásaival, az egyetlen, nagyközönségnek – náci tábornokoknak – tartott előadására magával vitte a halálra rémült törpéket, akiknek végig meztelenül kellett állniuk a színpadon. Az Ovitz család tagjai hamar felismerték azonban, hogy életük Mengele kezében van, és bármennyire is ellenükre volt, végig kedvesen viselkedtek vele. Ezt Perla mindig kiemelte a vele készített interjúkban, és arról is mesélt, hogy úgy tűnt, a doktornak is nagyon fontos volt az ő kényszeredett elismerésük és megjátszott szeretetük. Maguk sem hitték volna, hogy megérik az előre nem látható felszabadulást, különösen, mivel sok törpe társukat, akik egyedül vagy ketten érkeztek a haláltáborba, megölték.

Ovitz család

Arról nem szól a fáma, hogy mi történt velük a tábor felszabadítása és nyolc hónappal későbbi hazatérésük között. A falu ugyan megmaradt, de a házukat lerombolták, és velük együtt csak ötven zsidó tért haza. Ismét előrelátásuknak és szerencséjüknek köszönhető, hogy előzőleg elásták a vagyonukat, és hazatérésük után épségben megtalálták az elrejtett ékszereket és aranyat, így legalább nem földönfutóként kellett újrakezdeniük mindent.

Izrael

1949-ben érkeztek Haifára, és ott is telepedtek le. Hihetetlen, de már három hónappal az alija után újra elkezdtek fellépni, és ismét sikerült befutniuk. A legnagyobb színházakat töltötték meg szerte az országban, és zenés műsorukat az új bevándorlók életéről szóló humoros szkeccsekkel egészítették ki, amelyeket az egyik testvér, Ábrahám írt. Az 1950-es évek közepén azonban visszavonultak a szerepléstől, mert a legidősebb testvérek már jóval túl voltak a hatvanon, és az auschwitzi kísérletek is maradandó károsodást okoztak bennük. A továbbra is együtt élő testvérek és a két házas férfi felesége és gyermekei új vállalkozásba fogtak: sikerült jogot szerezniük két mozi kibérlésére és üzemeltetésére, ezzel foglalkoztak tíz éven keresztül. Ábrahám és Miki voltak az elsők, akik elmentek, 1972-ben; a legidősebb kort Franciska érte meg, aki kilencvennyolc évesen halt meg. Utoljára pedig a legfiatalabb testvér, Perla hunyt el, akit 2001-ben temettek a közös családi sírhelyre Haifán. A férfiak leszármazottai rendes magasságúak, és nem folytatták szüleik karrierjét.

Ovitz család
Ovitz család

Könyvek, filmek, interjúk

A döbbenetes történet csak viszonylag későn került nyilvánosságra: Elizabeth Moskovitz könyve, A sátán árnyékában 1987-ben jelent meg. Perlát csak későn fedezték fel – vagy csak ekkorra állt készen arra, hogy elmesélje a történetüket –, de élete utolsó éveiben több interjút is adott. Az újságcikkeken kívül készült róla egy dokumentumfilm is 1999-ben, Liebe Perla címmel, és 2005-ben adta ki Jehuda Koren és Eilat Negev a Lélekben óriások voltunk című könyvet. 2006-ban egy amerikai dokumentumfilm is készült a családról, amely magyar szinkront is kapott. Avi Neser filmrendezőt a testvérek moziüzemeltető korszaka ihlette meg, és bár nem említik meg őket név szerint, egyértelműen az egyik nővérről mintázta Szilviát, akit a híres román származású alacsony növésű színésznő, Bat-El Papura játszik A kerítő című 2010-es filmben.

Az írás megjelent a #Izrael70magyar című könyvünkben is. Megvásárolható >>