A légi utazás leállása veszélyezteti az izraeli gazdaságot

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) figyelmeztette az izraeli kormányt, hogy a légi utazás újraindításának késleltetése több mint 95 000 munkahelyet érinthet, és az ország GDP-jének 5%-ába kerül.

Az IATA azt írja: “A légi közlekedés leállítása azt jelenti, hogy az Izraelbe érkező és onnan induló utasok száma ebben az évben 13 millióval (55%) csökkent. A légitársaságok bevételkiesése 3,2 milliárd dollár, és ez – becslések szerint – körülbelül 8,3 milliárd dollár veszteség az izraeli gazdaságnak.

Az IATA sürgeti az izraeli kormányt, hogy nyújtson közvetlen pénzügyi támogatást a repülési ágazat számára, mert a szélesebb gazdaság szempontjából alapvető fontosságú, hogy a légi közlekedés újrainduljon. Példának a francia, a német, az amerikai és a szingapúri kormányok jelentős támogatását említi.

Az IATA arra is figyelmezteti az izraeli kormányt, hogy kerülje el a díjak és illetékek emelését, mivel ez súlyosan érintheti a légitársaságok pénzügyi helyzetét és a piac fellendülését.

A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet (ICAO) kidolgozta azt a gyakorlatot, amely megfelelő egyensúlyt teremt a közegészség védelme és a légi szolgáltatások újraindítása között.

“Alapvető tehát, hogy az izraeli kormány szüntesse meg a beutazást korlátozó karanténintézkedéseket, hogy Izrael újra bekapcsolódhasson a globális utasforgalomba”
– írja levelében a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség.