Egy meztelen izraeli cirkusz-trió lenyomta Amerikát

Az „America’s Got Talent” elődöntőjében pár napja fellépett egy izraeli trió, a “Bomba Circus”.

Három ruhátlan férfi jött be a színpadra úgy, hogy az intim testrészüket kitakarták az izraeli tengerpartról ismerős matkot játék ütőivel. Azután a teniszütő méretű kerek falapokat kezdték váltogatni egymás takargatni való szervei előtt, de olyan bravúros ügyességgel, hogy mindig minden takarva maradt. Fokozni is tudták úgy, hogy játszani kezdtek: a kis sárga matkotlabdával és az ütőkkel zsonglőrködtek, de úgy hogy az ütők erkölcsrendészeti funkcióját megőrizték, így egy pillanatra sem maradt fedetlenül aminek nem szabad látszani. 

A közönséget sokkolta és ámulatba ejtette a produkció. Mikor a három srác – Amit, Yaron és Noam – egy dramaturgiailag jól előkészített popó-villanás után elhagyta az “America’s Got Talent” világot jelentő deszkáit, az ezerfős publikum állva tapsolt és a zsűri sem jutott hirtelen szóhoz.

Mikor a rózsaszín fürdőköpenyeikben visszatértek az értékelésre, Sophia Vergara első kérdése ez volt: „Ez egy híres show ?Az izraeli emberek szeretik ezt?” 

– Még nem – felelte Noam őszintén. 

A nézőtér hangos nevetésben tört ki a válaszára. Egy másik zsűritag, Heidi Klum felvetette, hogy a társulatnak legközelebb kisebb lapátokat kellene használnia, ezzel tovább nehezítve az előadást. Noam így vágott vissza: „Még sok mindent kell megmutatnunk!” Ez a poén is ült.

Heidi Klum folytatta: A Bomba nevű csoport volt a nap legjobb produkciója. Ez nagyon meglepte Sophia Vergarát. Mi!?! kezdte volna, de a közönség éljenzése elnyomta a hangját. 

Ez az ováció aztán tovább fokozódott, mikor a szavazáson a zsűritagok sorra egymásután igennel szavaztak. A három izraeli srác továbbjutott az AGT döntőjébe. Howie Mandell, a harmadik zsűritag salommal köszönt el tőlük.

Másnap aztán robbant a Bomba Cirkusz videója az interneten. 200000 megtekintés az első napokban és kommentcunami.

Voltak persze hangok, akik gusztustalannnak, szeméremsértőnek nevezték a cirkuszcsoport produkcióját. Sőt, voltak akik a tévétársaságnak is nekimentek, hogy az AGT családi sávban van, gyerekek is nézik, és ott nem lehet helye ilyen erkölcstelen produkciónak. De a prüdéria, ami a történelem során számos színpadi produkciót és képzőművészeti alkotást próbált már megakadályozni, most is alulmaradt. Amit, Yaron és Noam sorra kapják a gratulációkat és a meghívásokat. 

“A cirkusz lényege a veszély – nyilatkozták a show után –, az artista lezuhanhat a trapézról, széttéphetik a vadállatok, a zsonglőr elejtheti a kellékeit, és ez a mi produkciónkban végzetes lenne.“ 

A siker titka a pontosan koreografált mozdulatsorok, és a burleszksztárok trükkje, hogy végig úgy játszanak, mintha nem sejtenék, hogy mekkora veszélyben vannak.

A Bomba Cirkusz pár napja még a tel-avivi utcán szórakoztatta az arra járókat. A három srác egy cirkusziskolára gyűjt, ezért találták ki, hogy lenyomják Amerikát az AGT showban. 

Dupla vagy semmi, de bejött.

Arra a kérdésre, hogy honnan jött az “alul semmi” ötlete, elmesélték, hogy mikor az első meghallgatásra jelentkeztek, a szerkesztő azt tanácsolta nekik, hogy ne cirkuszi jelmezben menjenek, mert Simon Cowell az AGT atyja és mindenható ura utálja cirkuszt. 

Oké, nem leszünk jelmezben…

A hármas Facebook oldala itt.

Az AGT show vágatlanul pedig itt.

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.