A zsidó vallás egyik legszomorúbb és legtragikusabb napja, tisá beáv (áv hó kilencedike) böjtnapja közeledik. Tisá beáv idén július 31. (hétfő) estétől augusztus 1. (kedd) estig tart.
Ezen a böjtnapon a zsidó vallás szerint az első (i. e. 586) és a második (i. sz. 70) jeruzsálemi Szentély lerombolását gyászoljuk, amely nemcsak a vallásra mért súlyos csapást, hanem az első – és később a második – zsidó állam megszűnését, és a zsidók saját országukból való kiűzetését is jelentette.
Emellett további, a zsidó nép életében tragikus eseményeket is ehhez a naphoz kötünk, mint például a 40 évig tartó sivatagi vándorlás kezdete, József eladása az egyiptomiaknak, a Bar Kochba lázadás leverése és azt követően Jeruzsálem városának lerombolása, a zsidók kiűzetése a középkori Angliából és Spanyolországból, az első világháború és a treblinkai tömegmészárlás kezdete.
Ezen a napon a Siralmak (Jeremiás siralmai néven is ismert) könyvét olvassák a zsinagógákban, és siratóénekeket énekelnek. Akik tartják az ünnepet, nem esznek és nem isznak, gyászolnak, egyáltalán kerülnek mindenfajta örömre és vidámságra utaló jelet.
A rabbinikus hagyomány azonban elsősorban nem az idegen seregeket teszi felelőssé a Templomok tisá beáv napján történt pusztulásáért, hanem bizonyos, etikátlanul viselkedő zsidó csoportokat és egyéneket, a zsidó szélsőségesek önpusztító és megosztó viselkedését.
Ezzel tisá beáv nem egyszerűen vallásos gyásznap, hanem a rosszindulat, az immorális, közösséget romboló magatartások miatti bűnbánat napja is, elsősorban azok veszélyességére való figyelmeztetésként szolgál. Üzenete szerint „a rombolás a szívekben és a fejekben kezdődik”, tehát nem csupán az önsanyargatás, a böjt és az ünnep megszorításai a lényegesek, hanem az önvizsgálatra építő, morális viselkedésre való ösztönzés is.
Emellett sok modern zsidó gondolkodó érvel tisá beáv megtartása ellen, annak megtartását vagy eltörlését a zsidóság aktuális helyzetéhez kötné. Erre a Talmud is megadja a lehetőséget: „Rav Papa tanította: a böjtnapok öröm és vígság napjává válnak béke idején. Üldöztetés idején azonban böjtölni kell ezeken a napokon. Ha sem béke sincs, sem pedig üldöztetés, a közösség dönt arról, hogy böjtöl vagy sem.”
Egyes vélekedések szerint Izrael államának létrejöttével az ünnep alapjául szolgáló gyász már okafogyottá vált. Más, vallásos cionista rabbik (többek között Zvi Leshem rabbi) szerint pedig tisá beáv böjtjének a modern állam aktuális társadalmi helyzetéről kell szólnia.
Tisá beáv és mi
2017 nyarán az alábbi gondolatok fogalmazódtak meg az Izraelinfó szerzőiben tisá beáv napjáról:
Máskor észre sem veszem, de idén egyfolytában a tisa beáv jár az eszemben.
Éppen most lesz, amikor megint a Templom-hegyről, a lerombolt Szentély helyéről, az ott felépített al-Aksza mecsetről, ma már a Mecsetek teréről szólnak a hírek.
Nem várat magára sokáig az égi figyelmeztetés, ha elkap minket a hübrisz, ha nem figyelünk egymásra, a köztünk élő más vallásúakra, a köztünk élő másként gondolkodókra. Ha csak saját egomán céljainkat kergetjük, ha esztelenül rá akarjuk erőltetni akaratunkat környezetünkre.
Mit nem adnék most egy olyan, testvériséget hirdető zsidó vallási vezetőért, mint Ferenc pápa a Vatikánban! És ha a muzulmánoknak is lenne egy megbékélést, könyörületességet terjesztő Ferenc pápájuk… De ez már fantáziának is túl szép.
Ma már nincs Szentélyünk, de van országunk. Vigyázzunk rá, ne veszejtsük el a Szentély álmának igézetében azt, amink van.
Az Ember köveket rak egymásra.
Épít. Egy másik pedig lerombolja. Ennyi a Történelem.
Hitetlen ember nincs. Még az ateista sem hittelen. Nekem elhihetik: az vagyok, megvallom a hitem. Én is építettem már Szentélyt, és én is láttam már romokban azt. Egyedül. Gyászoltam és sorsközösséget vállaltam mások gyászával. Vágytam az együvé tartozásra, és maradtam a saját utamon. Így megtanulhattam tisztelni minden hitet. Mindenki ünnepe öröm, és mindenki gyásza fájdalom. Nekem is.
Az Ember köveket rak egymásra.
Templomkövek, sírkövek a Gangesz partján, Machu Picchuban, Gízában, Athénban, Dazuban, Rómában, Mekkában, Ankorban, Aleppóban, Lhásában, a Golgota fölött és a Templom-hegyen…
Nem akarom a Történelem menetét folytatni! Mert minden lerombolt Szentély az enyém is. Ez is egy hit.
Az Ember köveket rak egymásra.
Jó volna Szentélyt építeni! Olyat, ahol minden hit elfér. Még az enyém is. De amíg bárki is megbotránkozik ezen, addig nem sikerülhet. Pedig egyszerű:
Az Ember köveket rak egymásra.
