Fotó: MaxPixel

A jom kippur előtti bocsánatkérő napokban egyre gyakrabban hallom a kifejezést, hogy “bocsánatot kérek mindenkitől, aki úgy érzi, hogy megbántottam”.

Egyszerűen zseniális, ahogy egy mondatban sikerül elhárítani a felelősséget, miközben látszólag mégis teljesítik az ilyenkor szokásos elvárást, mellesleg a zsidó vallás egyik legfontosabb és legértelmesebb parancsát: rendezzük múltbeli bűneinket, hogy tiszta lappal új évet indíthassunk.

Nem, kedves barátaim, nem azért kell bocsánatot kérnünk, mert ártatlanul, mintegy véletlenül, talán a másik túlérzékenysége miatt vétkeztünk. Hanem azért, mert szembenézünk magunkkal, meghányjuk-vetjük legalább magunkkal, hogy mit is műveltünk környezetünkkel az utóbbi évben, végiggondoljuk, és nem hárítjuk, hanem vállaljuk a felelősséget.

Bizony voltak pillanatok, sőt talán több is, mint egy-egy pillanat, amikor vétkeztünk, amikor önző, vagy ártó módon viselkedtünk másokkal, amikor nem énünk szebbik oldalát mutattuk meg.

És ekkor, és csakis ekkor, az őszinte önreflexió után kérhetünk valóban, valódi bocsánatot, csakis így teljesíthetjük amit a vallás, vagy attól függetlenül lelkiismeretünk megkövetel tőlünk. Csakis így lesz értelme jom kippurnak és az egész napos böjtölésnek, vagy ha nem böjtölünk, akkor is az újrakezdésnek, az új év fogadásának, személyiségünk állandó megújulásának, életünknek.

A tikun olam parancsának, hogy szebbé-jobbá tegyük a világot, és benne először is önmagunkat. Nem azért, mert más esetleg önhibájából megbántódott miattunk.

És akkor ezt az alkalmat is felhasználva bocsánatot kérek mindenkitől, akivel szemben rászolgáltam, hogy bocsánatot kelljen kérnem tőle.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!