Egyszer régen önkénteskedtem az Amchában, egy holokauszttúlélőket segítő szervezetben. Annyi volt a dolgom, hogy egyszer egy héten meglátogattam egy idős magyar nénit, és beszélgettem vele. Így kerültem el Fischer Erzsikéhez. Nagy örömmel fogadott társalkodónőjévé, régen volt ilyen hálás közönsége. És én tényleg ittam szavait, rajongtam tanácsaiért, történeteiért, melyeket egy-egy recept tarkított, hiszen ő volt a hatvanas évek legmenőbb magyar vendéglőjének, a kétezres évek közepén, áldásos működésem idején már csak hírből ismert ein-keremi Gulyás csárdának a tulajdonosnője.

Drágán kell adni a tudásod, mert különben nem becsülik meg” – nevetett, s dicsekedett, hogy ő is méregdrágán adta a palacsintát, az izraeliek ettől azt hitték, nagy cucc, pedig megvan két perc alatt. De magának is ellentmondva, Erzsike ingyen adta át nekem a legjobb izraeli túrógombócrecept mellé élete fantasztikus kalandjait.

Budapesten született, ott is az Andrássy út egyik palotájába, egy kőgazdag családba, ahol már rettenetesen várták. Szülei húszévesen házasodtak össze, és cukorbeteg édesanyja hiába járta végig a kor összes professzorát és Európa összes luxus fürdőhelyét, csak nem esett teherbe. Már épp beletörődtek volna, amikor 48 éves korában világra jött Erzsike. Ebből az alkalomból banktulajdonos, nőtlen nagybátyja örömében rögvest a nevére iratott egy budapesti bérházat, és később is hasonló gáláns ajándékokkal kedveskedett, míg csak meg nem ölték a nácik, persze csak miután kifosztották.

Erzsike lánynevelő intézetben nevelkedett Svájcban, de a háborúban aggódó szülei hazahívták – még időben ahhoz, hogy tizenöt évesen bekerülhessen egy halálmenetbe. A családból egyedül élte túl a vészkorszakot, s a háború után meglepetten tapasztalta, hogy nem akarják beengedni nyolc szobás lakásukba az Andrássy úton, s minden szobában másik család lakik.

De addigra megedződött, az egyik családot kidobatta, és visszaszerezte magának az egyik szobát. Megismerkedett még hazafelé a vonaton egy táborból hazatérő, roppant sármos fiatalemberrel, aki lenyűgözte szellemes szövegelésével, és hamarosan ketten laktak abban a szobában. A srác is egyedül maradt, de kiválóan seftelt, állandóan vonatoztak, hiánycikkeket csempésztek egyik helyről a másikra, és közben folyamatosan vadul csókolóztak – legalábbis így emlékezett életének erre a korszakára.

Mikor már erősen érezni lehetett, hogy jönnek a komcsik, akkor elvonatoztak Sopronig, ott átmásztak a határon Bécs felé, majd tovább gyalog, mindenféle határkerítéseken átkúszva – meg sem álltak Párizsig, noha Erzsike már a hatodik hónapban járt. Párizsban gyorsan megesküdtek, beköltöztek egy szállodai szobába, és a férj szorgalmasan seftelt tovább. Addig-addig feketézett, amíg le nem bukott, és le nem csukták.

Erzsike ott maradt egyedül egy kisbabával, de szerencsére megismerkedett jövendő második férjével, Mikivel. Együtt Izraelbe szöktek a férj elől, ahol Ben Gurionék az északi határra küldték földet művelni a családot. Szerencsére egy magyar szomszéd bácsi már az első napon mondta nekik, hogy amíg rendbe jönnek, nyugodtan egyék a krumplit a földjéről, a szélső sor csak az övék. Keresték, keresték a krumplit, de éhesen bújtak ágyba, mert sehol sem lelték. Másnap aztán kiderült, hogy a burgonya a föld alatt található. Az új vőlegény szülei csillárgyárosok voltak Erdélyben, mindketten egyformán értettek a föld túrásához, de valahogy kiböjtölték együtt az ötvenes évek elejét Libanon mellett a faluban. Közben Erzsike megint terhes lett, de baj volt a papírokkal, más volt a neve, mint a gyerek apjának. Rá se ránts, sikerült levélben megszerezni a getet a még mindig börtönben lévő első férjtől, és nyélbe ütni a villámválást és -házasságot.

A szuezi válság után úgy döntöttek, hogy mégsem a falusi élet való nekik, és felköltöztek Jeruzsálembe. Erzsike közben megtanult főzni – nagy úr a szükség -, és valahogy belevágtak, először kicsiben, a magyar vendéglőbe. Óriási siker lett, büszkén mutogatta a vendégkönyvet, és tényleg benne volt mindenki, aki számított azokban az évtizedekben Izraelben. A magyarok Kishontól Tomi Lapidig, de Arik Saron és Jichák Rabin is magyar vendéglőben evett akkoriban.

Aztán rengeteg córesz is jött a gazdagság mellé, bajok a gyerekekkel, az egyik unoka is cukorbeteg lett, de így savuot ünnepére inkább nem ezeket mesélem el, hanem a csodálatos Fischer-féle túrógombócreceptet, ami elsőre sikerült, és azóta is mindig, tehát nem lehet nagy ördöngősség.

Túrógombóc-kellékek – fotó: a szerző

Hozzávalók jó sok gombóchoz, elég lesz a családnak, és még vendégek is beeshetnek. Én ezt a dózist szoktam, de persze meg lehet mindent felezni:

  • 2 csomag Táám tov túró, de újabban a Tiv Táám hálózatban rátaláltam a képen is látható orosz túróra, amivel még jobb.
  • 4 tojás
  • 3 csomag vaníliás cukor vagy kupaknyi vaníliaesszencia
  • 3 kanál, esszenciánál 4 kanál cukor – ki mondta, hogy savuotkor fogyókúrázunk?
  • 6 kanál gríz
  • 4 kanál liszt
  • csipetnyi só
  • 1 csomag prézli
  • 100 g vaj

Elkészítés:

Mindent összekeverünk este és bedobjuk a hűtőbe. Másnap a szokásos módon bő, forrásban lévő vízben kifőzzük a gombócokat, majd vajas prézliben megforgatjuk őket, miután feljöttek és fél percig lubickoltak a víz felszínén. Porcukorral, lekvárral, vagy anélkül is lehet tálalni, mindenképp finom és túl hamar elfogy…

Beteavon!

Újságíró, az MTI jeruzsálemi tudósítója.

Ha tetszett az írás, támogass bennünket, hogy többet és jobbat készíthessünk!