A Facebook gyűlöletbeszédre hivatkozva 24 órára felfüggesztette Netanjahu chatbotját

A Facebook csütörtökön bejelentette, hogy 24 órára felfüggeszteti Benjamin Netanjahu miniszterelnök hivatalos oldalához tartozó chatbotot a közösségi médiaóriás gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályzatának megsértése miatt.

Ezt az után tette, hogy a kampány részeként kiküldött üzenet egy baloldali kormány létrejöttének megakadályozására szólította a szavazókat, figyelmeztetve, hogy egy ilyen koalíció partnerként tekintene az izraeli arab politikusokra, „akik mindannyiunkat el akarnak pusztítani”.

„A Likud kampány-bot tevékenységeinek alapos áttekintése során gyűlöletbeszédre vonatkozó szabályzatunk megsértését tapasztaltuk. Megállapítottuk azt is, hogy a bot visszaélésszerűen használta a platformot azon időtartam alatt, amikor kapcsolatba léphettek az emberekkel. Ennek eredményeként ideiglenesen felfüggesztettük a botot 24 órára. Ha további szabálysértések merülnek fel, megfelelő lépéseket fogunk tenni” – mondta a szóvivő.

A panaszt benyújtó Egyesült (Arab) Lista vezetője, Ayman Odeh üdvözölte a lépést, mondván, „győztünk a kamera-projekt ellen és győztünk a felbujtás ellen is.”

A Likud szerda reggel, miután a médiában megjelent a felháborodást kiváltó poszt, a bejegyzést a kampánystáb egyik tagja hibájának nevezte, hangsúlyozva, hogy a miniszterelnök nem hagyta jóvá annak tartalmát.

„Netanjahu miniszterelnök látta és nem hagyta jóvá a tartalmat, nem ért egyet vele és ellenzi. Amikor tudomására jutott a bejegyzés, kérte, hogy azonnal távolítsák el” – állította a Likud közleménye.

Netanjahu egy csütörtöki rádió interjúban tartotta magát ahhoz, hogy hiba történt, hangsúlyozva, hogy vannak barátai az arab országokban és mindenkit tisztel.

Odeh szerdán a chatbot miatt pszichopatának nevezte a miniszterelnököt, aki “nem ismer határokat. Vért akar. Ez a szégyentelen bűnöző mindaddig szívni fogja a vérünket, amíg úgy gondolja, hogy ez segít neki elkerülni a börtönt.”

A teljes cikk itt olvasható >>

Köszönjük a Patreon-os és PayPal-es támogatóink adományait, amivel segítik életben tartani a magazint! Ha szereted olvasni az Izraelinfót és úgy gondolod, érdemes és fontos folytatni ezt a projektet, itt csatlakozhatsz havi támogatóinkhoz. Egyéb támogatási lehetőségek itt.