Köztudott, hogy Izraelben mindenki mindent tud. Legyen szó az egysejtűek szaporodásától kezdve a kvantumelmélettel bezárólag bármiről, beleértve a koronavírus terjedési sebességét a légüres térben, vagy hogy melyik országnagyra hány száz év vár talpig vasban. Minden társaságban mindig akad valaki, aki letromfolja az előtte szólót: az nem úgy van, ezt én jobban tudom!

Természetesen erre is van magyarázat, nem messzire a zsidó néplélek legbelső bugyrától kicsit balra. Ott rejtezik a bölcs rabbi és a butácska bóher esete. Nincs meg? Segítek. Zeng az ég, csapkodnak a villámok, s az ijedt ifjú tudakolja a tanítóját: Mester, te biztosan érted a villámlás és a mennydörgés mechanizmusát, elmagyaráznád nekem? Érteni nem értem – így a megkérdezett –, de szívesen elmagyarázom.

Hát valahogy így vagyok én is mostanság a napi politikával fűszerezett járványhelyzettel. Az a gyanúm, hogy kilenc és fél milliónk közül egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan értik, miről van szó valójában, viszont az elemzők és magyarázók száma messze túlnő minden elképzelhetőn, már csak azért is, mert mint égen a csillag, akik napjában többször is újra és másként magyarázzák a helyzetet, mint akár csak fél nappal előtte.

Emlékszem, még olé hadas koromban, milyen örömmel töltött el egy-egy új ivrit fogalom megértése. Kedvenceim egyike akkoriban a balagan volt. Boldogan adtam tovább Duna-parti barátaimnak a megfejtést, miszerint rendetlenség, összevisszaság. Aha, nyugtázták az alkalmi nyelvleckét, szóval a balagan annyit tesz, mint amikor azt mondjuk valamire pestiesen, hogy ez egy kupleráj.

Hogy világos legyen, amire gondolok: amikor például egy minisztertanácsi ülés végeztével minden illetékes sietve keres egy mikrofont, s még azon melegében kifecsegi azokat a titkokat, amelyekre amúgy percekkel előbb letette a nagy-esküt, hogy soha, senkinek egy árva szót se! Ráadásul mindent a saját értelmezésük szerint adnak tovább, ami döntően köszönő viszonyban sincs azzal, amivel a tanácskozáson közös nevezőre jutottak.

Ahány párt, annyi gerjesztett indulat, felelőtlen handabandázás, fenyegetőzés az amúgy is borotvaélen táncoló koalícióból való kilépéssel. Mintha mindahány a saját maga megölő ellensége lenne. Erre mondják itt, hogy balagan, s mondom én, aki még töri a nyelvet, hogy ez egy kupleráj. Az eredendő bűn akkor követtetett el, amikor az első fenyegetőző nem lett azonnal fenéken billentve! Egyébként is: harminchat miniszter!?

Kamarilla-politika, mondják a hozzáértők, s mondom én – amit! Kupleráj!

Barátaim szerint ez a demokrácia sajátos velejárója, mert mindenkinek jogában áll, és a többi, és így tovább. Kevésbé megértő haverom képembe vágja, hogy ez maga a balagan, csakhogy én még nem értem a zsidó néplélek rezdüléseit, s ezért hiszem azt, hogy! Hogy mit hiszek? A haza nagyjainak felét már tegnap el lehetett volna küldeni kapálni, több hasznot hoztak volna!

De van még tarsolyomban egyéb fűszer is: a miniszterelnök és váltótársa nem tud dűlőre jutni, hogy az egészségügyi tárca vagy a hadügy vegye kézbe a járvány kezelését, miközben a megbetegedések száma az egeket ostromolja! Számít nekik, hogy közben az ország gallyra megy? Egy frászt! Aztán, amikor már a mindennek a teteje alámerül a mindennek az aljába, színre lép az Elnök úr, és meginti a feleket, szíveskednének végre egyezségre jutni. Először azt hittem, viccel. Pont ő ne tudná, hogy ezt a két embert nem olyan fából faragták, akik csak úgy hajlanak a mégoly bölcs öreg ember okos szavára. Hát persze hogy nem jutnak közös nevezőre, mert a személyes- és a pártérdek csapdájában fetrengve ködbe vész a nemzeti érdek. Az már csak hab a tortán, hogy az egyik befenyíti a másikat a negyedik választás kiírásának rémképével, miközben a tehetetlen másik se köpni, se nyelni nem tud.

Ez megy nagyban, kicsiben pedig a vendéglős kiborítja a szemétbe a másnapra előkészített ételeket, mert későn kapott értesítést a zárlatról, nemkülönben a reptéri gyuszi frí édességei is a kukákban végzik, mert senkinek nem volt érkezése előre gondolkodni, hogy talán Izraelben is vannak szegény emberek sok gyerekkel, akik az ingyen kapott vámmentes csokikat boldogan vennék birtokukba. És mindeközben, amikor tombol a járvány, fészbuk cikkek garmada tüzel, hogy ne vegyem komolyan az elővigyázatossági intelmeket, mert ezek is az egyik vagy a másik párt malmára hajtják a vizet.

Nos, ez volt a pillanat, amikor megkérdeztem tanult barátomat, hogy itt tényleg mindenki hülye, vagy csak tetteti. A választóikat becsülik olyan mélyre a nagyjaink, vagy ők maguk vannak elvarázsolva? Milyennek látszunk a hatalom bástyájának magasából mi, az átlagpolgárok?

Soroljam? De hiszen az olvasó tucatszor több példát tud, hiszen ide született, vagy legalábbis évtizedekkel korábban érkezett Izraelbe nálamnál, s neki háborúkra és választásokra visszamenőleg vannak példái a tökölődésre, az önzésre, a sumákolásra, a megmagyarázhatatlan egymásnak betartásra. Szerencsénkre végeredményben mindahányból általában jól, vagy legalábbis elfogadhatóan jöttünk ki, de miért kell a nehezének újra és újra megismétlődnie? Kihívjuk a sorsot saját magunk ellen?

Demokrácia és a balagan. Végső soron vannak találkozási mezsgyék. Valahol ott válik el a salak a májtól, ahol a “káosz mocskos keze teszi be a lábát a hajdan harmatos világunkba” (hogy klasszikust idézzek): mindenki mindent tud, fecseg, adja a bennfentest és a jól értesültet. 

De nemcsak a politika boszorkánykonyháinak méregkeverői a ludasok mindebben, hanem mi magunk is, akik bevesszük a maszlagot. Észre sem vesszük, hogy játszanak velünk, játszanak és visszaélnek türelmünkkel, hitünkkel, meggyőződésünkkel, elkötelezett hazaszeretetünkkel. Rosszak az előérzeteim: nyakunkon a córesz. A gazdasági krach a küszöbön, és a járványügyi tehetetlenkedésnek is meg lesz az ára.

Ennek csak rossz vége lehet!

Abból kellene kiindulni, hogy egymás szemébe nézünk, és megkérdezzük: itt mindenki hülye, vagy csak minket bolondít egy maroknyi kiválasztott?