Meghalt egy kővel fejen talált izraeli katona Ciszjordániában
A hadsereg közölte, hogy hajnalban, egy letartóztatási akció során meghalt Amit Ben-Jigál 21 éves szakaszvezető, Ramat Gan-i lakos, a Goláni felderítő zászlóalj harcosa.
Az IDF...
A hadsereg bejelentette az Iszlám Dzsihád elleni „Pirkadat” hadműveletet – és likvidálta a szervezet...
Az izraeli hadsereg a Gázai övezetben támadást indított az Iszlám Dzsihád terrorista szervezet célpontjai ellen, miközben rendkívüli helyzetet léptettek életbe a hátországban. Palesztin jelentések...
Például ők csempésznek beteg gyerekeket Gázából Izraelbe
Nyitott szívműtétek származásra való tekintet nélkül
Johan magas, szőke, mókás holland fiú, mélyre döfő szarkazmussal és igaz keresztény hittel megáldva. Olyan srác, aki úgy ugrik...
A Hamász ultimátumának lejárta után rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába
A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet ultimátumának lejárta után hétfő délután rakétákat lőttek Jeruzsálem irányába, miközben a rádió felszólította a lakosságot, hogy a...
Egy izraeli tiszt meghalt, egy másik megsebesült egy különleges akcióban a Gázai övezetben
Komoly tűzharc Gázában: legalább hat palesztin halott, köztük egy magas rangú Hamász tiszt. Izraeli áldozat és sebesült is van. A hadsereg közleménye szerint „hősies harc...
Drog a gyilkoláshoz
Az október 7-i támadást végrehajtó Hamasz-terroristákról kiderült, hogy egy szintetikus amfetamin típusú stimuláns hatása alatt álltak.
Az IDF vizsgálata ezt a drogot találta a Hamasz...
Szerda este is intenzív rakétatüzet zúdított a Hamász Izraelre
Intenzív rakétatüzet zúdított a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet Izraelre szerda este – jelentette a 12-es kereskedelmi TV híradása.
Este ismét, már második napja...
Izraeli háztáji akasztófahumor
A tel-avivi városháza megnyitotta az óvóhelyeket: az első óra 20 sékel, minden további negyedóra 7 sékel, a Pango parkoló applikációval 10% kedvezmény.
Egész életében a...
Terrortámadás Jeruzsálemben – hatéves gyerek a halálos áldozat
Pénteken délután 13:27-kor futott be a segélykérés a 101-es vonalon – nyilatkozta a Jerusalem Postnak a mentők szóvivője. Sámuel sírjánál egy jármű a gyalogosok...
Ismét egyszerre több rakétát lőttek Izraelre a Gázai-övezetből – Izrael válaszcsapást mért
Több hetes viszonylag nyugalmas időszak után egyszerre több rakétát lőttek a Gázai övezetből a környező izraeli területekre – jelentette a 13-as kereskedelmi televízió híradása...
Izrael ismét válaszcsapásokat mért a Gázából kilőtt rakétákra válaszul
Az izraeli légierő több támadást hajtott végre péntekre virradóra az Iszlám Dzsihád terrorszervezet gázai állásai ellen, válaszul az Izrael elleni rakétatámadásokra – tájékoztatott az...
Izrael ellencsapásokat hajtott végre a Gázai övezetben és a libanoni határnál
Az izraeli hadsereg szombat éjjel és vasárnap reggel ellencsapásokat hajtott végre délen a Gázai övezetet uraló iszlamista Hamasz és Iszlám Dzsihád terrorszervezet ellen, valamint...
Izrael lelőtt egy területére behatoló iráni drónt, iráni célpontokat támadott Szíriában – lezuhant egy...
Az izraeli hadsereg lelőtt szombat hajnalban egy iráni drónt, amely behatolt az ország területére, majd iráni célpontokat támadott Szíriában. A szíriai légvédelem viszont lelőtt...
Súlyos zavargások törtek ki a Templom-hegyen Jeruzsálemben
Súlyos összecsapások törtek ki a Templom-hegyen, Jeruzsálemben a rendőrök és a muszlimok között vasárnap két fontos ünnep, egy muzulmán és egy zsidó egybeesésekor –...
Elor Azaria esete a politikai korrektséggel
Elor Azaria izraeli katonát, aki tavaly márciusban agyonlőtt egy már sebesült, magatehetetlenül fekvő palesztin késelő merénylőt Hebronban, bűnösnek mondta ki a bíróság. A vád: emberölés....
Egy damaszkuszi támadásra válaszul kilőtt szíriai légvédelmi rakéta Izrael egén robbant; az IDF újabb...
Az izraeli légicsapásokat követően Umm al-Fachem térségében és Ciszjordánia északi részén megszólaltak a riasztószirénák egy szír légvédelmi rakéta miatt, Dzsenin térségében pedig repeszek landoltak....
A Gázai háború tizedik napja – Percről percre
Az Egyesült Államok kérésére Izrael engedélyezi humanitárius felszerelések szállítását a Gázai övezetbe a rafahi átkelőn keresztül – kivéve az üzemanyagot. Libanonban arról számoltak be,...
Intenzív rakétaháborúval telt az éjszaka Izrael déli és középső részén és a Gázai övezetben
Intenzív rakétaháborúval telt az éjszaka Izrael déli és középső részén, valamint a Gázai övezetben – jelentette a helyi média Izraelben szerda reggel.
A Gázai övezetet...
Terrortámadás Beer Seván: négyen meghaltak, a terroristát lelőtték
Négy ember meghalt egy gázolásos-késeléses támadásban Beer Seván.
A rendőrség szerint a terrorista vadul vezetve érkezett a város kereskedelmi központjához, kiszállt az autójából és halálra...
Az „évszázad üzlete”? – Jeruzsálem egyszerre izraeli és palesztin főváros
A Yedioth Ahronot napilap internetes honlapján jelent meg ma reggel a hír, miszerint az amerikai delegáció azzal szeretné elérni, hogy Mahmud Abbász palesztin vezető...
A hadsereg teleöntötte a Hezbollah-alagutakat
Az Izraeli Védelmi Erők csütörtökön közölte, hogy megsemmisítette a libanoni Kfar Kilából az izraeli Metulla közösség felé átnyúló összes Hezbollah-támadóalagutat.
A hadsereg szóvivője, Ronen Manelis...
Hat biztonsági fogoly megszökött a Gilboa börtönből
A rendőrség, a Sabak és az IDF nagy erőkkel kiterjedt kereséseket folytatnak a környéken. Az előzetes vizsgálat azt mutatja, hogy a hat terrorista szökevény...
A vörös vonal
Egy egész hétig vitatkozott a világ azon, hogy vajon tényleg lefejezett-e csecsemőket a Hamasz, vagy csak elevenen megégette őket, és hogy valóban közel 1400...
Rakétákat lőttek ki Beer Sevára, a hadsereg Hamasz célpontokat támadott a Gázai övezetben
Két rakétát lőttek ki gázai palesztin szélsőségesek szombatra virradóra Izraelre, de mindkettőt megsemmisítette a Vaskupola légvédelmi rendszer – közölte a Twitteren az izraeli hadsereg....