25.3 C
Tel Aviv
2019. szeptember 21, szombat

Atombiztos béke

Az izraeli társadalom nem igazán ismeri a Zichron Jákov-i zárt, Izrael-barát német közösséget. Ritka bepillantás következik az általuk alapított vegyivédelmi gyárba. A kanyargós úton Zichronba...

Katonalány-történetek

Izraelben köztudottan a lányok is katonáskodnak, és dübörög a feminizmus, már régen nem csak az irodákban üldögélnek: pilóták, harci alakulatoknál szolgálnak, tisztek. A Jediót...

Itt a csirkementes kóser csirke – vegetáriánusoknak is!

A jeruzsálemi Héber Egyetem bioorvostudományi mérnöke által kifejlesztett SuperMeat kóser és vegán. Az izraeli startup vállalkozás célja, hogy bűntudatmentes étkezéshez és állatmentes húshoz juttassák...

Kóser-e a Trump-lány?

Az izraeli rabbinikus bíróság szerdán megkérdőjelezte egy amerikai nő zsidóságát, akit Haskel Lookstein new yorki modern ortodox rabbi térített be, és ezzel újabb súlyos...

Botrány az új katonai főrabbi körül

Heves viták törtek ki az izraeli sajtóban a hadsereg által kinevezett katonai főrabbi személye körül a nőkkel és a vallás parancsaival kapcsolatban korábban hangoztatott,...

Eszti Veinstein búcsúlevele

A ynet vasárnap nyilvánosságra hozta a guri haszidok szektájából kilépett Eszti Veinstein öngyilkossága előtti búcsúlevelét, amelyben megmagyarázza tettét és elbúcsúzik szeretteitől. Levelében külön megköszöni a...

Eszti Veinstein bosszúja

Kéziratával és öngyilkosságával Eszti Veinstein bosszút állt a szenvedéseit okozó guri haszidokon, s leginkább szűkebb családján: férjén, és őt maguktól eltaszító leányain – állítja...

Napvilágra került a guri haszidok 104 titkos szabálya

Izrael legnagyobb ultraortodox szektájának, a guri haszidoknak az egyik kiugrott tagja megosztotta a közösségi médiában a mindennapi életüket szigorúan szabályozó tabugyűjtemény egy részét -...

Vallási okból gyümölcsöt a szemétbe?!

Az izraeli rabbinátus rituális célból évi 34 ezer tonna gyümölcsöt és zöldséget semmisít meg, melynek körülbelül 110 millió sekel (közel 30 millió dollár) az értéke. Hogyan...

Kié a Siratófal? A Zsidó Ügynökség szembeszállt az izraeli ortodox rabbinátussal

A Zsidó Ügynökség (Szohnut) erőteljesen szembeszállt az izraeli Főrabbinátussal a héten. Többek között azért is, mert megfúrták a megállapodást, amely lehetővé tenné, hogy a...

Mikveháború reloaded: kié a mikve?

A kneszet új, első olvasatban már megszavazott törvényjavaslata megtiltotta a közpénzekből épített izraeli nyilvános rituális fürdők, a mikvék használatát a reform és a konzervatív...

Eltemették az öngyilkos ex-haszid édesanyát

Egy mélyen izraeli és nem kevésbé zsidó tragédia utolsó állomásán, Eszti Veinstein temetésén, végül életének mindkét világa – külön-külön – megsirathatta a fájdalma elől...

Végzett magával az ex-guri haszid asszony

Öngyilkossága előtt ultra-ortodox hálószobatitkokat is felfedő könyvet írt a guri haszidokat elhagyó, és ezért hat lányától megfosztott Eszti Veinstein. Közel egy hetes nyomozás után találták meg...

Liberális győzelem a mikveháború legújabb csatájában

Ezentúl nem kötelező a felügyelőnő a mikvében! Egy vallásos nőkből álló csoport három éves küzdelme ért véget a legfelsőbb bíróságon, ahol az állam képviselői szerdán...

Letartóztatták a vallási jogegyenlőségért küzdő nők vezetőjét a Siratófalnál

Még a múlt kedden, újhold idején csempészett be A Fal Asszonyai nevű szervezet egy Tórát a Siratófal női részlegéhez, hogy felolvashassanak belőle és ezzel...

Istenhit és homoszexualitás az izraeli hadseregben

Istenhitről és homoszexualitásról vall az izraeli hadsereg egyik katonája. A napokban kezdődött meg Izraelben a Pride ünnepségsorozat. Ennek apropóján kérdezte az idfblog.com Jehonatan tizedest, aki...

Kóser telefont dobott piacra a Samsung

Az izraeli Askannal együttműködve, olyan készüléket mutatott be a Samsung, melynek felhasználói könnyebben kiszűrhetik a vallásukkal ellentétes tartalmakat. „Azért választottuk partnerünknek az Askant, mert a...

Rabbik ítélték el a keresztényüldözést

A The Rabbinical Assembly (konzervatív rabbik nemzetközi szövetsége) kiadott egy állásfoglalást, amely elítéli a keresztények üldözését. A Közel-Keleten dúló vallási türelmetlenség ellen tiltakozó szervezetekhez csatlakozva,...

Női egyenjogúság a Siratófalnál?

Egy pillanatra úgy látszhatott, hogy éppen Avigdor Liberman markánsan jobboldali pártja állhat ki a nők és a nem ortodox vallási irányzatok egyenjogúsága mellett, most...

Felszedik az aknákat Jézus megkeresztelésének helyén a Jordán folyó partjánál

Izrael és a Palesztin Hatóság megegyezett, hogy a következő két évben felszedik az aknákat Kaszer al Jahudnál, Jézus Jordán parti megkeresztelésének helyénél. Keresztelő Szent János...

Vallások keresztvárosa: Jeruzsálem – fotókkal

Jeruzsálem - Ez a legizgalmasabb város a világon. De legalábbis a legvágyottabb. A maga ellentmondásaival. A csodálatos Jeruzsálem. Jeruzsálem, Izrael – Hisszük – pláne ilyenkor,...

Ötven holokauszt-túlélő Bár Micváját ünnepelték a Siratófalnál

„Ott voltam mindkét unokám Bár Micváján, és most ők jöttek el az enyémre” – mondta egy 80 éves résztvevő a megható ünnepségen. 13 férfi és...

A vendéglátás öröme

A peszáchot követő éjjel egész Izraelben nagyszabású mimuna ünnepségeket tartottak. A mimuna hagyományát eredetileg csak az észak-afrikai származású zsidó közösségekben ismerték, de mára az...

Szemérmességi okokból nem viselhetnek fürdőruhát a lányok egy gyermek-parkban

A tilalom a “Chavat Etgarim” (Kihívások Farm) nevű üdülőfaluban lépett életbe annak ellenére, hogy a működtető cég egyetlen reklámanyagában sem jelölte meg, hogy csak...

MOST NÉPSZERŰ

LEGFRISSEBB

Inline
Inline