És sírok…

A sírás fojtogat egész nap. Reggel folytak a könnyeim, néhány órával később is könnyeztem. És most újra, amikor a férjemmel vacsorázom. Gombóc van a...

Izrael állama kontra a zsidó nép?

"Izrael állama kontra a zsidó nép" címen hosszú elemzés látott napvilágot a Háárec című lap hétvégi magazinjában Benjámin Netanjahu azon politikájáról, amellyel az országot...

Először érkeztek ugandai zsidók Izraelbe a Taglit-Birthright program keretében

A közel 100 éves ugandai közösség tagjait ugyan az izraeli kormány nem ismeri el zsidóként, de ők nem adják fel a küzdelmet, hogy egyszer...

Ajelet Saked: Boldog áldozati ünnepet – csak a drúzoknak

Az igazságügyi miniszter egy olyan párt tagja (Bait Hajehudi – Zsidó Otthon), amely eléggé sokat foglalkozik a demográfiai helyzettel, tehát nyilván jól tudja, hogy...

Izrael 2560 töltőállomást tervez az elektromos járművek számára

25 millió sékelt fordítana a kormány Izrael töltőhálózatának kiépítésére az elektromos közlekedéshez szükséges infrastruktúra lefektetése érdekében – írja a Xinhua-ra hivatkozva a Villanyautósok. Az erről...
vallasos iskolas fiu kipaval izraelben

Vakáció vége, elveszett szabadság

Tegyük fel, hogy szülői értekezlet van a tanév elején. A tanár bejelenti, hogy megváltozott a tananyag a bibliaórán, ezentúl nem munkafüzetből, hanem egyenesen a Bibliából...

Óriási botrány lett a horogkeresztes Netanjahu-karikatúrából

A Népszava tájékoztatása szerint az oslói zsidó hitközség, de Izrael norvégiai képviselete is felháborodott a Dagbladetben megjelenő rajz miatt, ami horogkereszt alakban, rasszistaként ábrázolja...

Izraeli fejlesztésű fehérjék hozhatnak reményt a cukorbetegeknek

Egy izraeli kutató olyan édesítő fehérjét fejlesztett ki, amely úgy tudná pótolni az egészségtelen cukrokat, hogy közben nem emeli meg a vércukor és az...

Magyarország a Haaretz tükrében

Orbán Viktor izraeli látogatása jó alkalmat adott Anshel Pfeffernek, a Haaretz rovatvezetőjének, hogy egy cikktrilógiában megállapítsa: Orbánnal és Sorossal a magyar zsidók az Izrael-barát...

Az Orbán-vizit az izraeli magyarok szemében

Orbán Viktor izraeli, különösen a Jad Vasem holokauszt múzeumban való látogatásával nem csak az izraeli média, a civil szervezetek és a helyi politikusok foglalkoztak,...

Izrael nem áll készen egy nagyobb földrengésre

A gázai rakétatámadások és az iráni fenyegetés eltörpülnek azon veszély mellett, amit egy erősebb földrengés jelentene Izrael számára. A szakértők szerint ez bármikor bekövetkezhet,...

A Holdra indul az első izraeli űrhajó

A SpaceIL nevű űrhajó lesz a legkisebb, amely valaha a Holdon landolt. A történelmi jelentőségen túl az első izraeli űrhajónak tudományos feladatai is lesznek. A...

Másolásra érdemes sikertörténet

Évtizedek óta sikertörténetként beszélnek az izraeli startup ökoszisztémáról, most mégis nagy változások zajlanak az országban. A miértekről Danny Birannal, az Izraeli Innovációs Hivatal alelnökével...

Protected: Újabb Bauhaus csoda épül Izraelben

Egy 21 ezer négyzetméteres lakótorony épül Tel-Avivban, amelynek különlegessége, hogy a város hagyományainak megfelelően egy Bauhaus, zöld ékszerdoboz lesz. Tel-Aviv a világ egyik legnagyobb szabadtéri...

100 nap közmunkára ítélték a férfit, aki részt vett egy afrikai menedékkérő meglincselésében

2015 októberében Beér-Seva városának buszpályaudvarán egy terrorista a tömegbe lőtt, a támadásban többen megsérültek, egy katona pedig meghalt. Még aznap este négy izraeli férfi, köztük...
Debbie Gild-Hayo a TASZ konferenciája előtt I Fotó: Hajdú D. András

Az egymillió dolláros kérdés: Hogyan fognak eljutni a civilek az emberekhez?

Az izraeli kormány a magyarhoz hasonlóan egész pályás letámadást indított a civil szervezetek egy része ellen. A legdurvább javaslataikat általában visszavonják, de a bevételeik...

Mit lehet írni Izraelről és mit szabad

Létezik egy erősen baloldali indíttatású és egy erősen szélsőjobboldali anti-Izraelizmus. Ugyanaz-e mind a kettő? Nyilvánvalóan nem, de mivel a szélsőjobb, a Holokauszt-tagadó csürhe csak...

Újabb dollármilliárdokat fektet be Izraelben az Intel

Az Intel újabb 5 milliárd dollárt költ izraeli üzemeire, azonban egyelőre nem tudni pontosan, hogy a beruházás milyen területeket érint. Összesen 5 milliárd dollárt fektet...

“Mészárlás” és “vérfürdő”: a világ újságjai a gázai zavargásokról

A brit újságok nem spóroltak a kritikával az izraeli hadsereg fellépését illetően a Gázai övezet határán. A Daily Mail címsora vérfürdőről szólt, mások pedig a...

Netta a döntőbe jutott

Izraelnek valószínűleg nem elég egy ütős dalt nevezni, hogy megnyerje az Eurovíziós Dalfesztivált, ahhoz ugyanis a szavazók szimpátiájára is szükség van. Az izraeli dalnak...
Az új izraeli bankjegyek - fotó: The World in HDR / Shutterstock

Ezentúl heti egy órával kevesebbet dolgozunk

Izraelben eddig csak azok voltak jogosultak minden olyan juttatásra, mely a teljes foglalkoztatásban jár, akik havonta legalább 186 órát dolgoztak. Ez az európai elvárásokhoz...
izraeli zászló

Hogyan került a Dávid-csillag az izraeli zászló közepére?

70 évvel ezelőtt az éppen csak létrejött Izraelben komoly viták előzték meg az ország zászlajának kiválasztását. A két opcióból aztán a cionista mozgalom jelképe...
Yuval Cherlow rabbi - fotó: keneskipa / Wikipedia

Egy izraeli rabbi szerint kóser lehet a klónozott disznóhús

Yuval Cherlow prominens izraeli rabbi szerint a laboratóriumban növesztett hús elveszíti az állati „identitását”, így felhasználható az éhínség megakadályozására, a szennyezés megelőzésére és az...

Az izraeli hadseregből rajzanak ki a legjobb kibervédelmi szakemberek

A fél iparágban ott vannak, és folyamatosan jönnek az újabb és újabb ütős ötletekkel. Néhány adat érzékletesen mutatja, mennyire fejlett Izrael hitech ipara. Közel nyolcvan...
- Hirdetés -